Nagy Károlytól Szily Jánosig íródik a Kárpát-medence-szerte is kuriózumszámba menő szombathelyi vár ezeréves története. Köré és ráépült azóta sok minden, a nyomait azonban nem tudták eltüntetni az évszázadok.
Nem csupán Magyarországon, hanem az egész Kárpát-medencében egyedülálló a szombathelyi vár története, ám erről valószínűleg még azok is vajmi keveset tudnak, akik a városban laknak. Hiszen már szinte semmi sem látszik belőle. Talán ezért is volt remek ötlet, és persze hiánypótló is, hogy külön előadást szentelt dr. Kiss Gábor régész a Savaria Múzeum szervezésében a már csak nyomaiban létező, ám Szombathely életére máig ható különleges építmény ezeréves sztorijának.
Körülnézve a mai Mindszenty téren: sehol egy vár, de ez ne tévesszen meg senkit, hiszen a neve ma az úgynevezett Püspökvárban él tovább. Ez azonban valójában már nem is vár, hanem egy barokk palota. Naponta sétálnak el mellette a szombathelyiek, és talán fogalmuk sincs, hogy az épület alatt mit rejt a föld. A püspöki palotát tehát a barokk korban emelték, és mindenféle kiegészítéssel – parkokkal, termekkel – ellátták, így valóban igazi palota volt. Érdekes módon a Sala Terrena – a belső tér és a park közti átmenet – olyan elem, amit minden komoly palotában megtalálunk, például Fertődön is. Tehát a Püspökvár inkább a barokk ízlés szerint tervezett palota, mintsem középkori vár. De a környék nem mindig nézett így ki.
Szily János tervei
Mielőtt felfednénk a vár múltját, említsük meg a mai látkép eredetét, hiszen a történet fonalát 1777-ben veszi fel Szily János, az első szombathelyi püspök. A régi vár állapota ekkor már siralmas volt: panaszkodott is, hogy alig három lakószoba használható csupán, a többi életveszélyes. Az idős papokat sem tudja hová helyezni, mert fél, hogy rájuk omlik az épület. Így a szeminárium építésébe gyorsan bele is kezd, amely előbb készül el, mint a saját palotája.
Eleinte nem volt szándékában lebontani a várat; tervei szerint az angolpark részeként szerette volna megtartani.
Azonban a körülmények és a lehetőségek változtak, és így végül a szeminárium került előtérbe, mögötte parkterülettel. Amikor a 1783-ra püspöki palota felépült, a két építmény között fal zárta le a belső teret, mögötte geometrikus francia stílusú park helyezkedett el. Sőt, a falat mindkét irányba megépítették, és nem csupán a szeminárium, hanem a mai Smidt Múzeum felé is így zárták el a parkot a kíváncsi szemek elől.
Érdekesség, hogy a székesegyház eredetileg nem ide, hanem a palotával szembeni telekre lett tervezve,
ahogy ez Győrben, Kalocsán és Egerben is megfigyelhető volt. A város azonban nem adta el azt a területet, ezért a tervet módosítani kellett, és a belső vár helyére került a székesegyház, ezzel megpecsételődött a vár sorsa, és története végérvényesen a lezárás felé közeledett. Egész egyszerűen útban volt.
Nagy Károlytól a belső vár lebontásáig
A vár története tehát 1791-től visszafelé nézve ezer évre, egészen 791-ig nyúlik vissza. A sztori 791 októberében kezdődött, amikor Nagy Károly hadjáratot vezetett az avarok ellen. Célja a korábbi római közigazgatási rendszer újjáélesztése volt, és mivel a Frank Birodalom védőszentje Szent Márton volt, Pannóniában meglátogatta Szent Márton szülőhelyét, Savariát. A hadjárat során először a Duna mentén, majd Győr felől a Rába partja mellett érkeztek Sárvárig, majd onnan a mai Szombathely területére, nyilvánvaló, hogy pontosan ismerték a római úthálózatot.
Egy karoling kori grófsági székhelyen mindig állt vár és plébániatemplom is, adott volt, hogy itt is épülnie kell egynek. Így a szombathelyi vár története - az egykori római helytartói palota melletti fürdőépületre alapozva - ezzel meg is kezdődik, és érdekesség, hogy éppen ezer évvel később, 1791 augusztusában, amikor a székesegyház építését megkezdik, lebontják a vár utolsó részét, a belső várat. Ez az ezeréves kronológiai folytonosság és évszámbeli egyebeesés Magyarországon teljesen egyedülálló.
Szily János püspök, aki a romos várat végleg lebontja, a történet egyik kulcsszereplője.
Már a középkorban és az újkorban is számos forrás foglalkozik az építménnyel: fennmaradt 1595-ből egy részletes leírás a vár állapotáról, de vannak birtokleírások, urbáriumok, kánoni vizitációk és gazdasági feljegyzések is, amelyek részletezik a vár bevételeit és kiadásait. Megtudhatjuk például, hogy a győri püspök látogatásakor hány marhát kellett levágni, vagy mennyi bort és búzát fogyasztottak.
Borvidék és vámház: korabeli hétköznapok
A vár gazdasági jelentősége is kiemelkedő volt: a tizedeket ide gyűjtötték be Vas és Sopron megye területéről, főként gabonát és bort. A középkori szombathelyi bor kereskedelme rendkívül híres volt, akár Linzig is szállították, és ma hihetetlen, de a város borvidéke sokkal jelentősebb volt, mint mondjuk a környező területeké. A 17. századtól azonban a szőlők kipusztultak, valószínűleg járvány következtében. A várpiac – a mai Berzsenyi tér – jelentősége megnőtt, és a termékeket a helyi kocsmákon – akkor még vámházon – keresztül is értékesítették.
Nagy Károly látogatásától indult a nyugati kereszténység története a régióban, amelyet később az Árpád-ház vett át. A Szent Márton-kultusz tovább élt, jelentősége Szombathely fejlődésében kulcsfontosságú volt. A település a püspökség birtoklása révén fejlődött, a győri püspök betelepítette a várnépeket – hiszen a korábbi gyepűrendszer már funkcióját veszítette –, és Szombathely a megyében kiemelt birtokközponttá vált.
A vár különböző birtokosai – a Kőszegiek, az Anjouk, Hédervári János – mind hozzájárultak a város és a vár fejlődéséhez. Érdekesség, hogy
Bakócz Tamás, a későbbi esztergomi érsek éjszaka, létrákon mászva foglalta vissza a várat,
ami jól mutatja az események drámaiságát. A várat 1605-ben Némethy Gergely, a bocskai hajdúkapitány is ostromolta, majd a stájer őrség felrobbantotta maradványait.
A múlt rétegei
Az építészeti érdekességek szempontjából a belső várnak, a vártemplomnak és a külső várfalaknak a helyzete a legfontosabb. A belső várban oktogonális császári fürdő, kerengőszerű folyosó és római padlószint került elő. Az angolparkban maradványok, tó és dombok emlékeztetnek a várra. A belső vár és a szeminárium közti terület, a püspöki udvar és a palota épületei mind a régi alapokra épültek, részben római, részben középkori maradványokból.
A város szerkezete két párhuzamos utcából állt – ez a mai Szily és Kőszegi utca –, mindkettőnek saját piactere, temploma és temetője volt. Ez a kettősség nagyon egyedi jelenség a Kárpát-medencében. A római város alaprajza nagyrészt meghatározta a későbbi középkori és barokk városszerkezetet, és a mai utcák iránya is ezen alapul.
A feltárások során előkerült római vízvezetékek, középkori cölöpmaradványok, cserepek, mozaikok, padlószintek és csontmaradványok egyértelműen bizonyítják, hogy a terület folyamatosan lakott volt a római kortól napjainkig. A régészek és történészek munkáját a régi térképek, metszetek és dokumentumok segítették, amelyek összevetésével a különböző építési fázisok pontosan datálhatók.
A mai püspöki palota és székesegyház nem csupán barokk műemlékek, hanem történeti emlékhelyek is.
Minden kő, minden alapfal egy-egy korszak lenyomata: a római városé, a középkori váré, és az újkori püspöki központé. Interaktív kiállítások, mint például a Romkert vagy a Savaria Múzeum, lehetőséget adnak a látogatóknak, hogy képzeletben rekonstruálják a város történetét, és felfedezzék a múlt rétegeit.
Az talán jól ismert tény, hogy Szombathely – a régi Savaria – Közép-Európa egyik legrégebbi, folyamatosan lakott városa. A püspökvár és környéke ennek a folytonosságnak az élő tanúja: római, középkori és barokk elemek együttese, ahol minden korszak újraértelmezte és továbbírta az előző örökségét.
Nyitókép: MTI / Jászai Csaba