A fertődi Esterházy-kastély az egyik leghíresebb magyar kastélyunk, nem csoda, hogy számos izgalmas tény kötődik hozzá. Ezekből szemezgettünk.
1. a magyar Versailles
A fertődi Esterházy-kastélyt nem véletlenül nevezik a „magyar Versailles”-nak. Elrendezése Schönbrunn és Versailles pompáját idézi, hatalmas udvarokkal és fényűző termekkel.
2. kincseket rejtő üvegház
Az oranzsériában, vagyis az üvegházban egykor narancs, citrom, sőt még ananász is termett. A vendégeket télen is egzotikus gyümölcsökkel kápráztatták el.
3. a magyar barokk nagymesterének kéznyoma
Az épület egyik tervezője a magyar barokk nagymestere, Hefele Menyhért volt, aki a szombathelyi székesegyházat és a győri püspöki palotát is megálmodta.
4. a zene otthona
Harminc évig itt muzsikált Joseph Haydn, akinek a zenekarában a fiatal Liszt Ádám, Liszt Ferenc édesapja is csellózott. Nem véletlen, hogy Eszterháza Európa egyik legfontosabb zenei központja volt.
(A videóban tévesen Liszt Ferenc szerepel. – A Szerk.)
5. Mária Terézia is emlegette
1773-ban maga Mária Terézia is ellátogatott ide, amikor felavatták a marionettszínházat. Állítólag annyira tetszett neki az előadás, hogy később is emlegette.