Méltó helyszíne lehetett volna a halottaktól történő elbúcsúzásnak, a gyászhír feldolgozásának a budapesti szívklinika kápolnája, de az építkezés sosem kezdődhetett meg.
„Legyen egy hely, ahol a fa illata különös miliőt teremt, amely bensőséges, fénnyel átjárt és felemel. Hely, ahol az Eucharisztia ünneplése vár az oltárnál, ahol az énekszó is felhangzik, ahol tanulhatunk is; egymástól, közösen, az ökumené közösségében.” Ezzel a nemes szándékkal tervezett kápolnát egy budapesti kórház számára a Covid-járvány legnehezebb időszakában Gutowski Robert építész.
Egy kápolnát, amelynek tervei az asztalfiókban maradtak.
Lelki igények egy pusztító járványban
Tízezrek fekszenek bent rövidebb-hosszabb ideig gyógyulásra várva, de százezrek fordulnak meg járóbetegként évente a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben, és sokan, túl sokan vannak, akiktől itt, a kórház falai között kénytelenek elbúcsúzni a szeretteik. Gyerekektől is. Emlékezhetünk még, a Covid-járvány alatt nagy számban veszítették el az orvosok a betegeiket, a legnagyobb igyekezet ellenére. De mindannyian valakinek a szülei, nagyszülei, testvérei, házastársai vagy gyermekei is voltak ők, és különösen nehéz megbirkózni ezzel a helyzettel idegen helyszínen, egy egészségügyi intézményben, egy kórteremben.
Egyszerre lett volna otthonos és befogadó, ugyanakkor a liturgia szabályainak is megfelelő, magasztos szakrális tér az a kápolna, amelyet a Robert Gutowski Architects tervezett a kórház megbízásából,
sokak lelki igényére alapozva 2021-ben, de az sajnos nem valósulhatott meg. Erről beszélt a vezető tervező nemrég.
Teherliftben búcsúzni, folyosón gyászolni?
„Kaptam egy telefont, hogy óriási szükség van egy kápolnára a kórházban, ekkor már nagyon sokan meghaltak a járványban, és rengeteg gyermek is elhunyt szívelégtelenségben. A transzplantációs klinikaként is működő intézmény nagy bajban volt: a Covid miatti lezárások következtében mindenki otthon volt, az emberek nem közlekedtek, így értelemszerűen csökkent a balesetek száma is” – világította meg Gutowski Robert az okokat, miért akadt ekkor még a szokásosnál is kevesebb donor, és miért voltak rosszabbak a kilátásaik emiatt az új szívre váró betegeknek.
„A teherliftben és a folyosón búcsúztak el a szülők szeretett gyermekeiktől, ez tarthatatlan volt”
– idézte fel a megbízás időszakát az építész. Elmondta: szerettek volna egy méltó helyszínt a búcsúzáshoz, vagy csak ahhoz, hogy a mindennapi őrületből kicsit kiszakadhassanak az orvosok és az ápolók, legyen néhány perc nyugalmuk, magukban lehessenek, Krisztussal találkozhassanak, erőt gyűjthessenek. A kápolna azonban nem épülhetett meg, és a tervező azt is elárulta, hogy miért.
Imalánc és ellenállás
Mert bár a hit és az elszántság sokkal nagyobb volt, mint az ateisták ellenállása a tervvel szemben – úgy tudjuk, még egy per is indult a kápolna megépítését segítő imalánc kapcsán –, az erő elfogyott. Mindenkit, aki tehetett valamit az ügyben, lefoglalt a járvány és a gyógyítás. A Covid kitartott, a terv megszületett, bár megvalósulni nem tudott.
Nem a földből nőtt volna ki az új kápolna, hanem
a kórházépület hatodik emeletén lévő lapostetőn kapott volna helyet.
Úgy, hogy építészetileg kellően elkülönült volna – hiszen senki nem akarta letagadni a külvilág előtt, hogy egy későbbi hozzáépítésről van szó. Ez a terület egyébként csak egy szellőzőberendezésekkel teli helyiségből volt megközelíthető, az építésziroda munkatársainak így konzultálniuk kellett a kórház eredeti tervezőivel is a megoldásokról.
Csupa fa, csupa fény szakrális tér
Végül a terveken egy acél tartószerkezetekkel megépítendő, kívül meleg színű fémlemezzel lefedett, belül csupa fa, fűthető, hűthető, hőszigetelt falú kápolna szerepelt. A padlót tölgyfa, a falakat kőris borította, a mennyezet fehér gipszkartonból készült volna. Mindez nem véletlen: Gutowski és kollégái – rajta kívül Kovács Hunor László, Dely Steindl Barnabás, Sipos Kornél és Kovács Apor dolgozott a terveken – sokat reméltek a fától, annak illatától, atmoszféra-teremtő képességétől. A fénynek is fontos szerep juthatott volna:
egy esővízgyűjtő lemez víztükre irányította volna a napfényt a helyiségbe, ami különleges hatással bírt volna.
Nem tudjuk, valóban így történt volna-e, ha a kápolna megépül a kórházban, ám hogy az itt felhangzó imák levettek volna valamennyi terhet a búcsúzkodók szívéről, az bizonyos.
