Tovább nyílt az olló a hazai nyaralópiacon a Duna House szakértői szerint. Legutóbbi elemzésük alapján a Balatonnál idén átlagosan 1,2–1,8 millió forintos négyzetméterárak jellemzőek, a Tisza-tó környékén viszont már 350–500 ezer forintos négyzetméteráron is található ingatlan. Az adatokból az is kiderült, hogy az áremelkedés üteme tavaly szeptember óta lassul, de a kereslet stabil maradt. A korszerűtlen házaknál egyre nagyobb az alku, a prémium és lakhatásra is alkalmas nyaralók ára viszont emelkedik.
A Balaton térsége továbbra is a hazai nyaralópiac motorja. Az északi parton 1,2–1,8 millió forintos négyzetméterárak jellemzők, de a vízparti és panorámás ingatlanokat még magasabb áron kínálják. A déli parton 900 ezer–1,3 millió forint között mozognak az árak, míg a nyugati medencében 800 ezer–1,2 millió forint közötti sáv a jellemző. A drágulás üteme ugyan lassul, de a szűk kínálat és a presztízs miatt a prémium ingatlanok ára továbbra is stabil.
„Ebben a szegmensben idén nem az áremelkedés lesz a fő téma, hanem a nyaralók funkcionalitása. Egyre több vevő igénye, hogy az ingatlan egész évben, minden évszakban kényelmesen lakható legyen” – fogalmazott Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.
Meglepő lehet ugyanakkor, hogy a Velencei-tó piaca a közelmúlt vízszint-problémái ellenére sem gyengült, és az árak is emelkedtek, igaz, mérsékeltebb ütemben.
Azonban a Duna House szerint a térség egyre inkább lakóingatlanos karakterűvé vált, mert sok vevő második otthonként vagy első lakásként tekint a környékbeli ingatlanokra. A négyzetméterárak itt 650–900 ezer forint között alakulnak, de nőtt az alku szerepe és hosszabbodtak az értékesítési idők is.
A Tisza-tó továbbra is a legjobb ár-érték arányú nagy nyaralóövezet, 350–500 ezer forintos kezdő négyzetméterárakkal, de már itt is találunk luxuskategóriájú vízparti nyaralókat 1,5 milliós négyzetméter áron.
Egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk a témával, hogy most igazán érdemes ezt a régiót is figyelni, ha vízparti nyaralóról álmodozunk.
Otthon Startból nyaraló?
A Tisza-tónál ez is lehetséges!
A térség felzárkózóban van, így a turizmus fejlődése, az infrastruktúra bővülése miatt idén 2–7 százalékos drágulás lehetséges. A kereslet itt jórészt saját használatra épül, de az alacsonyabb bázis miatt a növekedés mégis látványosabb lehet, mint a prémium térségekben.
Az Otthon Start Program közvetett módon hat a nyaralópiacra is. Bár nem klasszikus üdülőingatlanokra készült, minden olyan nyaraló, amely műszakilag és jogilag alkalmas lakhatásra, bekerülhet a támogatott kereslet látókörébe. Ez elsősorban a Tisza-tónál és részben a Velencei-tónál hozott élénkülést a 30–70 millió forintos ársávban. A balatoni térségben a program nyaralópiaci hatása nem jelentős.
Forrás: Duna House sajtóközlemény
Nyitókép: Kaiser Ákos