Ám egy most megjelent tanulmány szerint a szabályozások további szigorítására lenne szükség.
Közzétette éves kollektív jelentését az ENSZ Környezetvédelmi Programja és az Épületekért és Építőiparért Felelős Nemzetközi Szövetség. A publikáció kiemeli a kitűzött globális éghajlati célok terén elért eredményeket.
Rávilágít, hogy a „nettó zéró” kibocsátásokat megcélzó, kötelezően előírt épületenergetikai szabályok és teljesítményszabványok elfogadásával az ágazat energiaintenzitása közel 10 százalékkal csökkent, míg a megújuló energia részaránya nagyjából 5 százalékkal nőtt.
A fejlődés ellenére az építőipar továbbra is az éghajlati válság egyik legfőbb mozgatórugója marad,
mivel a globális energia 32 százalékát fogyasztja és a globális szén-dioxid-kibocsátás 34 százalékához járul hozzá. Ez főleg abból következik, hogy az ágazat elsősorban olyan, nagy mennyiségű építési hulladékot generáló anyagokra támaszkodik, mint a cement vagy az acél, melyeknek gyártási folyamata rendkívül környezetszennyező.
A jelentés szerint a 25 év múlva álló épületek felét még nem építették meg,
így a szigorú épületenergetikai szabályzatok bevezetése kritikus fontosságú. A különösen magas szén-dioxid-kibocsátást jegyző országokban ilyen szabályzatok bevezetését legkésőbb 2028-ig szorgalmazzák, míg a többi országnak 2035-ig kellene követnie a példát.
A beszámoló számításai szerint a kormányok, pénzügyi intézmények és vállalkozások közreműködésével a következő 5 évben az építőipari energiahatékonyság növelésére fordított globális összeg megduplázására, azaz hozzávetőleg 520 milliárd dollárra történő megemelésére lenne szükség.
(Nyitókép: Czeglédi Zsolt | MTI/MTVA)
