„energetika”
címkéjű cikkek
-
Budapesten és 7 vármegyében búcsút inthetünk az Otthonfelújítási Programnak
Ám a gazdaságilag kevésbé fejlettebb régiókban ezen túl is elérhető marad. -
Már 30 milliárdot folyósítottak – Jövő tavaszig érhető el az otthonfelújítási program
30 milliárd forintnál tart a támogatások folyósítása, egyre kedvezőbb feltételekkel. -
Már 50 milliárd forintot igényeltünk energetikai otthonfelújításra
Az Energiaügyi Minisztérium szerint ebből több mint 20 milliárdot már folyósítottak is. -
Indul a 100 milliárdos otthoni energiatároló-program!
Akár 2,5 milliós támogatás is járhat egy 10 kWh-s akkumulátorra. Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat! -
Az elmúlt 35 év legnagyobb távhőfejlesztési programját indítják el!
Elindul a Jedlik Ányos Energetikai Program: elsőként a távhőtermelők és -szolgáltatók igényelhetnek támogatást a szektor zöldítéséhez, működési hatékonyságának javításához. -
Most éri meg házat venni
A megújított Otthonfelújítási Program ugyanis április 15-től az újonnan vásárolt ingatlanokra is érvényes, ráadásul gyerekvállaláshoz sem kötött. -
2020 óta először nem növekedett az építőipar károsanyag-kibocsátása
Ám egy most megjelent tanulmány szerint a szabályozások további szigorítására lenne szükség. -
Mostantól egyszerűbben pályázhatunk az energetikai otthonfelújításra
Egyszerűsített feltételekkel indul újra az energetikai otthonfelújítási program. -
Hatalmas fejlesztésbe kezd az ELTE a belvárosi campusain, várja a pályázókat!
Kilenc épületegység energetikai felújításra írtak ki pályázatot. -
Hőhidak, hőszigetek és a magas élet: a födém hőszigetelése
Ahogy rövidülnek a nappalok és hűvösödnek az esték, a kanapén, vastag pulcsiban ülve egyre nehezebb elhessegetni a hőszigetelés kérdését.