5 múzeum Budapesten, amit a gyerekek is élvezni fognak

Kaprinyák Nikolett

Mamutok és dinoszauruszok, mesék és hangszerek, játékok és aranytallérok varázsolják el a gyerekeket Budapest legizgalmasabb múzeumaiban.

Mesemúzeum a Budai vár aljában

Igazi gyerekbirodalom a Döbrentei utca 15. szám alatt található Mesemúzeum, amely a „Magyar tündérmese világa” című állandó kiállítás mellett színházi- és bábelőadásoknak, vetítéseknek, drámapedagógiai és a kreatív műhelyfoglalkozásoknak ad otthont.

Mesemúzeum
Mesemúzeum

Az egymásba nyíló három teremben a mesék világa elevenedik meg, ahol a vezetőfüzet segítségével egy egész meseutat járhatnak be a látogatók: a meseindító üveghegyen átkelve lehet eljutni az áhított „felekirályságig”, miközben hét próbatételt kell kiállni.

A múzeumot 5 éven felüli gyerekeknek ajánlják, de szülői segítséggel a kisebbek is találhatnak maguknak érdekes időtöltést.

Cím: 1013 Budapest, Döbrentei utca 15.

Budapesti Természettudományi Múzeum

Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt nagy élmény a Természettudományi Múzeum felkeresése, amelynek állandó és időszaki kiállításai több szinten, mintegy 5000 négyzetméteren tekinthetők meg a Józsefvárosban.

Dinoszaurusz-rajongóknak kötelező megnézni az Eltűnt világok – A dinoszauruszok kora Magyarországon című állandó kiállítást, ahol az interaktív elemek mellett testrekonstrukciók, teljes csontvázak és eredeti leletek is helyet kaptak.

Magyar Természettudományi Múzeum
Fotó: Magyar Természettudományi Múzeum

A Titkok a föld alatt - ásványok, kőzetek, drágakövek című kiállítás látogatóit a bejáratnál a 136,5 kilós „Nagyapó” nevű füstkvarc kristály fogadja, de láthatunk a Naprendszerrel közel egykorú, több mint 4,5 milliárd éves meteoritokat is. És hogy a legkisebbek se unatkozzanak, őket játszósarok, Noé bárkája és sok-sok izgalmas játék várja. A múzeum 6 éves kor alatt ingyenes.

Cím: 1083 Budapest, Ludovika tér 2-6.

Magyar Zene Háza

Az egész család számára izgalmas program lehet a városligeti Zene Háza felkeresése, hiszen a Hangdimenziók című állandó kiállítás akár külön gyerekeknek szóló tárlatvezetéssel is látogatható. Megismerhetjük a zene történetének legfontosabb állomásait az ősi ritmusoktól elindulva egészen a 21. századig, a Kreatív Hangtérben pedig bárki kipróbálhatja magát karmesterként vagy létrehozhat négyszólamú ritmuskompozíciókat a Ritmushajtányon.

A zenéből persze sosem elég, a gyerekek -ha van kedvük- tovább folytathatják a komponálást az épület melletti zenés játszótéren.

A kiállítás megtekintéséhez elengedhetetlen a fejhallgató használata.

TIPP: A japán sztárépítész, Sou Fujimoto által tervezett ikonikus Magyar Zene Háza egyéni és csoportos épületséta alkalmával is bejárható.

Cím: Budapest, Városliget

Óbudai Múzeum

Az Óbudai Múzeum egyik állandó kiállítása, a Játék a városban egy közel fél évszázados játéktörténeti gyűjteményt mutat be a városi színterek tematikáján keresztül. Babák, kisautók, várak és mára elfeledett régi játékok varázsolják el a gyerekeket és felnőtteket egyaránt.

Óbudai Múzeum
Wikipédia

A kiállításhoz egy verses képeskönyv is készült Szabó T. Anna rímeivel, lapjain a tárgyak hátterét Óbuda és Budapest nevezetes helyszínei adják. A könyv megvásárolható a múzeum recepcióján.

Cím: 1033 Budapest, Fő tér 1

Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont

Milyen eszközöket használtak a nemesfémbányákban az arany kinyeréséhez? Hogyan nézett ki egy zsoldláda a 18. században? Mire használták a logarhengert? Mi mutatná meg a dolgok értékét, ha nem lenne pénz? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a Magyar Pénzmúzeum 100 éves épületében, amely regisztrációt követően ingyenesen látogatható.

A Pénzmúzeum az egykori Postapalotában működik

A színvonalas, interaktív kiállításon 3 szinten járhatjuk végig a pénz útját, miközben felfedezhetjük az 1926-ban épült„kétarcú, titokzatos, tündéri várkastély”, a Postapalota titkait.

Cím: 1122 Budapest, Krisztina krt. 6.

Érdekel, mi a helyzet nálunk? Iratkozz fel!

* kötelező mező
Adatvédelmi nyilatkozat