A brutalista film rejtett szimbolikája

Katona Vilmos

A brutalista filmdráma központi motívuma egy épülő templom, ami sosem készül el, de ami sok ember halálát okozza. Mit jelent ez a titokzatos hely? Megpróbáljuk megfejteni. Szimbolikus értelmezések következnek.

Van, amikor az ember csak ámul egy filmen. Nemcsak azért, mert minden részlete ismerős, hiszen nagyrészt Magyarországon forgatták, hanem azért is, mert a mi sorsunkról szól.

Amerika a képzeletünk világa, mert bár virtuálisan láthatjuk, egyáltalán nem könnyű fizikailag is eljutni oda. Európától még mindig egy óceán választja el, és a repülőjegyek egyre drágábbak. Akiknek meg sikerül, azok paradox módon visszavágynak az otthonukba. A Brutalista ezzel a felütéssel kezdődik, és ezzel is ér véget: hol van az ember valódi otthona?

A brutalista egy mélyen spirituális alkotás.

A Biblia kiválasztott népe több ezer évig vándorol. Ábrahámot arra hívja Isten, hogy Ur városából Kánaán földjére költözzön. Később Jákób és családja Egyiptomba települ, ahol utódaik rabszolgasorba jutnak. Mózes vezetésével a zsidók kiszabadulnak az egyiptomi fogságból, és negyven évig vándorolnak a pusztában, mielőtt elérkeznek az Ígéret földjére. A honfoglalás után Kánaánban letelepednek, de később az asszír és babiloni hódítások miatt száműzetésbe kerülnek. A babiloni fogság után egy részük visszatér Jeruzsálembe, míg mások a diaszpórában maradnak, és szétszóródnak a világ különböző pontjain. A történet itt nem ér véget.

Templom betonból

Sok évszázad után a hányattatások folytatódnak a modern Amerikában is, amikor rádión át érkeznek a hírek: 1948. május 14-én David Ben-Gurion kikiáltja Izrael állam függetlenségét. Az igazi otthon és az ígéret földje összemosódik. Melyik ígér többet? Melyik a valóság? Mindeközben Pennsylvaniában épül a brutalista által tervezett templom, ami teljesen sosem készül el, de több ember halálát és tragédiáját okozza, mint kellene.

Jelenet a filmből

Nem hagyható figyelmen kívül az a motívum, hogy a filmbéli fiktív épület egy kis hegyen áll, mint Jeruzsálemben egykor Salamon temploma. A bibliai leírások szerint ennek a templomnak is egyszerű geometriája és egy középtengelyre fűzött térszervezése volt, épp úgy, mint a dessaui Bauhaus iskolában kiképzett Tóth László (Adrien Brody) tervének. Tóth az épület falait a kivitelező unszolására sem akarja márvánnyal leburkolni, hanem a nyersbetont élteti. Ez a jelenet szólhatna akár Árkay Aladár és Bertalan városmajori templomáról is, csak ott az utólagos burkolat nem a márvány, hanem a travertin volt.

A nyersbeton megmagyarázza a film címét. A brutalizmus a nyersbeton szó francia megfelelőjéből (béton brut) ered.

A nyersbeton kulturális jelentésrétegeit ki is hámozza Brady Corbet rendezése. Nem megszokott jelenség, hogy egy szinte csak az építészek számára feltáruló élmény kerül a nagypublikum elé. A titok az űr, a nyers matéria és a fény találkozása, amiért László még jövedelmét és emberi méltóságát is feláldozza. Mi lehet ennyire fontos ebben a meglehetősen hűvös vízióban?

Trauma és tisztulás

A félkész épület költőisége a magaskultúra szempontjából észlelhetetlen, ellenben nagyon is valós dolog. A félkész épületeket rejtegetik, vagy el sem ismerik a létezésüket, ahogy a haláltáborok nyers építményeit sem látogathatta a nagyközönség. A két nyerseség ugyanaz, de a táborok borzalmait a templom átnemesíti, és a föld alá nyomott traumát egy magasabb szférában oldja fel. Ez magyarázza László önfeláldozását a belmagasságért, és itt ér véget a zsarnok mágnás, Harrison Lee Van Buren (Guy Pearce) életútja is.

A rákosszentmihályi víztároló

A több épületet magában foglaló beruházást Van Buren eredetileg anyja emlékének szánta, de a menekültként befogadott tervezőzseni a saját sorsa szimbólumát építi meg. Kiszolgáltatottsága ellenére meg kell őriznie autonóm személyiségét, hiszen csak így alkothat maradandót. László dacol a helyzetével, és már nemcsak a magaslatot akarja meghódítani, hanem a föld alatt is átjárókat tervez, ami jelképesen összeköti őt a tőle elszakadt családjával. A mélyben készülő csarnok forgatási helyszíne nem mellesleg a rákosszentmihályi víztároló. Az épület, messze túlnőve eredeti rendeltetésén, a tisztulás és az újraegyesülés szimbólumává válik.

A nézőben közben tudatosul, hogy az építészetben nem elegendő a profán megtérülési logikára hallgatni.

Ahhoz, hogy a házaknak lelkük is legyen, úrrá kell lenni a matérián, és ez egy belső küzdelmet feltételez.

A kétrészes dráma második epizódjában egy új helyszínen, az olasz Carrarában találjuk magunkat, ahol mintha maga Michelangelo bújna elő egy vén kőfaragó és egyben partizán képében a márványtömbök közül. Az öreg a hegyen él, lassan jár, és közben anekdotázik. Van Buren és Tóth fontos küldetéssel érkeznek ide, hiszen itt szabják majd formára a templom burkolóelemeit, de a rendező nem ezzel a szállal, hanem inkább a kőbányával foglalkozik. Ez is jelkép. A monumentális kamrák ugyanazt az űrt és nyers erőt képviselik, mint a haláltáborok, majd a modern templom.

A terv legközvetlenebb ihletője Louis Kahn észt származású amerikai építész lehetett.
Louis Kahn tervei: A Philips Exeter Könyvtár átriuma és a Yale Egyetem Művészeti Galériájának lépcsője
Fotó: Wikimedia Commons

Louis Kahnt (1901–1974) a huszadik század egyik legjelentősebb modernista építészeként tartják számon, aki A brutalista főhőséhez hasonlóan Pennsylvaniában tevékenykedett. Jellemző voltak rá a masszív, geometrikus formák, a nyersbeton és a természetes fény különleges alkalmazása. Kahn szerint az építészetnek örök minőséget kell sugároznia, ezért inspirálódott az ókori építészetből, különös tekintettel a zsidó hagyományokra. Bár modernista volt, nem a technokrata üveg-acél építészetet követte, hanem a monumentális, súlyos, mégis költői terek kialakítására törekedett. Különleges módon alkalmazta a természetes fényt, gyakran mély nyílásokkal és fénycsatornákkal játszott, épp úgy, mint Tóth László.

Mit keres itt Zumthor?

A film végén az idős Tóth Lászlót látjuk Velencében a saját életműkiállításának megnyitóján. A rendező a saját gondolatait az immár felnőtt unokahúg, Zsófia szájába adja és elmagyarázza a filmet. A brutális anyag és a fény kontrasztja mellett előtűnik a márványoltár, amire a templom mennyezetét áttörő fénysugarak keresztet rajzolnak.

A végszó „a szépség kemény magja”.

A szépség kemény magja (the hard core of beauty) kifejezést a filmben elhangzó formában Peter Zumthor svájci építész használja, különösen a Thinking Architecture (1998) című könyvében, ahol az építészet érzéki és érzelmi hatásairól elmélkedik. Számára ez a fogalom arra utal, hogy a szépség nem csupán esztétikai felszín, hanem van egy mélyebb, időtálló, megfoghatatlan, de mégis érzékelhető lényege.

Klaus remete emlékének szentelt kápolna Aachen közelében (tervező: Peter Zumthor)
Fotó: Katona Vilmos

A szépség kemény magja az, amit nem kell magyarázni, és amihez nem kell történetet mesélni, hogy felismerjék, mert mindig jelen van mint egyetlen valóság és kulcs a teremtőerőhöz. Zumthor maga is megpróbálja utolérni Louis Kahnt. A film térélményéhez legközelebb egy kis kápolnával jut, amit Németországban, Aachen közelében egy szántóföld közepén építenek meg betonból. Itt is felülről érkezik a fény a szakrális térbe, ami egy anyaméhet formál.

Ami A brutalista filmben összeköti Tóth Lászlót, Louis Kahnt és Peter Zumthort, az a szépség kemény magja. Ez pedig a fény, amit a brutalitás nem pusztíthat el. Az utolsó mondatok egyike így hangzik:

„Ne higgyétek el, hogy az út fontosabb a célnál. Csakis a cél a fontos.”

A fogságból csak így lehet hazajutás.

A szerző az MMA-MMKI kutatója

Nyitókép: Részlet a Carrarában játszódó jelenetből