Hogy mit hoz ki egy kis hó az emberekből? A szánkózáson túl úgy tűnik a művészi hajlamot is, hiszen sorra készültek a lenyűgöző hószobrok az ország különböző pontjain. Lássuk a legjobbakat!
Amikor beköszönt a tél, és a tájat vastag, csillogó takaró fedi... Nagyjából így kezdődne bármelyik téli történet és mese, de valahogy ez az elmúlt több mint 10 évben nem igazán volt jellemző. Némi fagyban, esőben és esetleg néhány napnyi szürke latyakban voltak mérhetőek a hideg hónapok és talán ezért is tűnik most olyan nagy dolognak, hogy lassan két hete élvezhetjük a fehérséget az ország majdnem minden pontján.
A nagymama szánkója lekerült a padlásról és a rozsdafoltos talpával hirtelen komolyabb értékké vált, mint bármilyen drága műtárgy. Végülis már ez is antik!
Az emberek szánkóval közlekednek, a délutáni csúcsban ismét megteltek a szánkódombok csúszkálókkal és a városi csomópontok ugyanúgy hógolyócsaták színterévé alakultak, mint a lakott területen kívül eső erdős részek.
A Blaha Lujza térre szervezett hócsata Facebook-eseményére több mint 2 ezer visszajelzés érkezett. Szerencsére, azért ennél valamivel kevesebb hógolyó repkedett múlt pénteken a felújított Corvin Palace előtt, de valóban nagy volt az érdeklődés.
A jelentős mennyiségű hó sokakban felébresztette az alvó gyermeket vagy éppen az eddig bujkáló művészt, építészt. A városok és falvak terein, kertekben és parkokban már az első órákban megjelentek kisebb nagyobb hószobrok, a klasszikus hóemberektől kezdve az absztrakt formákon át egészen komplexebb művekig. A hó egy pillanat alatt az Instagram-történetek dekoratív hátteréből építőanyag lett.
Most ugyan újdonságként hat ennyi év távlatából, de a hóember egyáltalán nem egy újkeletű jelenség.
A legrégebbi ismert ábrázolása egy, 1380-ból származó kézirat (hóráskönyv) margójára rajzolt figura,
amelyet a hágai királyi könyvtárban (Koninklijke Bibliotheekben) őriznek. Ez a középkori „skicc” már jelzi, hogy a hó és az ember közös története messzire nyúlik vissza.
Az alkotóművészet és a hó kapcsolatának egyik leghíresebb korai példája Michelangelohoz kötődik. Egy rendkívül hideg télen Piero de’ Medici megbízásából,
a reneszánsz mester hóból készített szobrot Medici palotájának udvarára.
Bár ez a hóalak, ahogy az lenni szokott elolvadt, de Michelangelo munkája jól mutatja, hogy már a nagy mesterek is látták a hómunkákban rejlő alkotói potenciált, a múlandóság szépségével együtt.
Michelangelo hóembere ugyan nem, de a későbbi évszázadokban már rengeteg hóból készült figura jutott örök élethez a fotózásnak köszönhetően. Az első ismert hóember-fotót Mary Dillwyn walesi fényképésznő készítette 1853 körül.
A hóember történelem azonban nem állt meg a „klasszikus” háromgömbös formánál. Az emberiség mindig is törekedett arra, hogy valami grandiózusat hozzon létre és nincs ez máshogy a hóval sem. A világrekordot 12 éven át tartó hóasszony, „Olympia”, aki Bethelben (Maine, USA) több mint 36 méter magasra nőtt a legismertebb rekorder. Elődje, „Angus, a hegyek királya” 34,62 méteres magasságával szintén legendás alkotás. A Hóasszony 2008 óta tartó uralmát egy riesi hóember döntötte meg 2020-ban.
A 38,4 méter magas alkotás február elején készült el az osztrák Riesneralm sípályájánál.
A magyar rekorder egy egészen friss hófigura, amelyet szerény, de cseppet sem elhanyagolható 7,25 méteres magasságával 2026 január 6-án a Csepeli Jégparkban állítottak fel.
Azonban a nagyságával rekordot döntő csepeli óriáson túl készültek Kolodko munkásságát idéző miniszobrok, szelfizésre ösztönző hó-installációk, nagy munkával kifaragott realisztikus művek és mókás ideiglenes alkotások. Összegyűjtöttük a legizgalmasabb hószobrokat, amelyeket valamilyen formában megörökítettek a készítők vagy a járókelők az elmúlt napokban a közösségi média oldalakon.
Arról nem szóltak a posztok, hogy mennyire lehet fájdalmas sok esetben több órányi munkát áldozni egy olyan szobor elkészítésére, ami rövid időn belül eltűnik. De mindenképpen érdekes belegondolni, hogy a hó mint ideiglenes anyag milyen kihívásokat hoz, amelyek alapjaiban különböznek a hagyományos alkotói elképzelésektől, technikáktól.
Nem állandó, olvadékony, mégis strukturálható. A szobor építése közben a tervezőnek gondolnia kell a dinamikus anyagváltozásra, a hőmérsékletre és a formák stabilitására is. Illetve persze arra is, hogy minél gyorsabban készüljön el az a bizonyos fotó, ami megörökíti az élményt.
