Tömegek suhannak el előtte hétről hétre nyáron az M7-esen, nem is tudván a hely szépségéről: a Velencei-tó fölötti hegytetőre települt Sukoró különleges, értékekkel teli község.
Az E-Örökség honlapja egy teljességre törekvő, állami műemlékes adatbázis, amely most elindulva megyékre és településekre lebontva, könnyen kereshető módon mutatja be hazánk védett épített örökségének minden elemét. A sok ezer műemlék tárháza igazi kincsesbánya és érdekes olvasmány a téma iránt érdeklődő szakértőknek, valamint a hazai örökség rajongóinak. A Hely.hu sorozatot indított az E-Örökség tartalmainak bemutatására.
Ezekben a napokban Fejér vármegyébe látogatunk el!
„Déry Tibor, nem sokkal halála előtt egy tévéinterjúban beszélt arról, hogy a legszebb vidékeket, elsősorban a vízpartok környékét először mindig a szépre fogékony emberek, közöttük a művészek fedezik fel maguknak.” (Fejér Megyei Hírlap, 1980. 151.szám)
A Velencei-tó északi partján, Székesfehérvártól nem messze fekszik a csendes kis falu, Sukoró. A Velencei-hegységre települt faluból remek kilátás nyílik az alatta elterülő tóra. Zegzugos kis utcák, öreg parasztházak jellemzik, a kivételesen szép fekvésű község rejtőzködve bújik meg a tájban.
A falu elnevezése a dimbes-dombos tájra utal:
egy régi, ma már nem használatos szó, a „sukorog” vagy zsugorog lehet a névadó,
ami olyasmit jelent, hogy kanyarog, tekereg. Ebből alakult aztán ki mai zsugorodik szavunk is. IV. Béla király korában még Sukoró vezetéknévvel is találkozni, például egy Veszprém megyei szőlőmunkást hívtak így.
Ismert egy környékbeli mondóka is:
„Hegyre kuporodott Sukoró, kenyeretlen Gárdon,
Élhetetlen Velence, hasra esett Pákozd...”
(Természetjáró Turista Magazin 1973, 11.szám)
Sukoró fontos kereskedelmi út mentén született: a 15. század végén a fejérvári káptalan kanonokjának birtoka, 1587-ben Jakusits fiai, Imre és András kapták meg zálogba adás útján, 1716-ban a komáromi jezsuiták tulajdonába került. 1720-ban 21 adófizető család lakta a falut, melyet Mária Terézia aztán újra a székesfehérvári székes káptalannak adta. Az 1848-49-es forradalom idején, a pákozdi csata előestéjén itt gyűlt össze a főhaditanács Móga János altábornagy vezetésével.
A község mindmáig megőrizte népi jellegét, hagyományos faluképét.
A nádtetős, szerény parasztházak, amik Sukoró egykor szűkölködő világát mutatták, ma a legnagyobb építészeti értéket jelentik a faluban.
Ennek egy nemrég elkészült, különösen szép példáját látjuk a népi épületek felújításának a Teleki Alapítvány oldalán: a Népi Építészeti Program keretében született újjá ez a régi falusi hajlék. Mint az alapítvány oldalán olvashatjuk: a Fő utcán látható, műemléki védelem alatt álló vályogfalas, nádtetős zsellérházat a 19. században építették a helybeliek.
A ház a korra jellemző hagyományos elosztásban épült. Ennek megfelelően a tisztaszobát követi a lakószoba, a kamra, majd pedig az istálló. Miután a jelenlegi tulajdonosok megvásárolták a házat, az elmúlt évek munkájának, megmentő szemléletének köszönhetően még napjainkban is áll a konyhában a kemence és a rakott tűzhely, továbbá az eredeti nyílászárókat is megőrizték a lakóházon, a pincén és még a disznóólon is.
Az építészeti értékek mellett az ingatlan különlegességévé vált a régi falusi használati tárgyakból álló gyűjtemény, amely az istállóban kapott helyet.
Az épület sajátossága, hogy a tetőgerinc követi a terep lejtését, valamint hogy nyitott kéménnyel rendelkezik még napjainkban is.
2019-ben a Népi Építészeti Program lehetőséget nyújtott, hogy a faanyagvédelmi szakvélemény és a statikai felmérés elkészülte után megújulhasson a hajlék. A program keretében sor került a nádfedés cseréjére a lakóházon és az egykori disznóólon, emellett megerősítették a tetőszerkezetet és megtörtént annak faanyagvédelmi kezelése is, így az ingatlan visszanyerhette eredeti állapotát.
Az Öreg utca, a Fő utca műemléki védettségű, egykori gazdasági és lakóépületei a 19. századból maradtak meg.
Fehérre meszelt vályogfallal, léckerítéssel rendelkeznek, a homlokzatokon diszkrét vakolatarchitektúra, néhol lécdíszítés, a beltérben döngölt padló, a szobákban mestergerendás pórfödém van: mesebeli kis házikók ezek.
A Lakáskultúra 1993/7.számában bővebben is olvashatunk az egyik ilyen kis házikóról: „Valósággal elbűvölt bennünket a több mint száz évvel ezelőtt épült, eredeti formájában megmaradt, nádtetős, döngölt vályogfalú házikó. Ráadásul olyan jó állapotban találtuk – mondja a házigazda –, hogy a megvétel pillanatától lakhattunk benne.”
Nagy érték az öreg parasztházak megmentése, élhetővé tétele szerte a magyar tájban, és így van ez Sukorón is. Sajátos hangulatukkal őrzik és továbbadják ezek az épületek a múlt egy-egy darabkáját.
Sukorón a fentieken túl is számos műemlék áll. Ha szeretnél ezek között virtuálisan barangolni, látogass el az E-Örökség oldalára!
Fotók: Teleki alapítvány (színes) és E-Örökség (archív fekete-fehér)
