A Megújulás kora – ezzel a címmel jelent meg a 2010 óta zajló műemlék-felújításokat bemutató kötet. Az album az egyes épületeket, illetve azok felújítását fotókkal és szakmai, de közérthető leírásokkal mutatja be, melyek válogatást adnak az elmúlt több mint másfél évtized műemlékvédelmi munkájából.
A magyar műemlékállomány 1945 utáni évtizedei joggal nevezhetők a romlás korszakának. A háborús károk, az ideológiai indíttatású pusztítás, a tartós forráshiány, a funkciótól idegen használat és sok esetben a gazdátlanság együttesen vezettek oda, hogy műemlékeink közül számos helyrehozhatatlan veszteséget szenvedett el, az állomány jelentős része pedig folyamatos állagromlásnak indult.
Ezt a folyamatot törte meg a 2010-ben hivatalba lépő kormány szemléletváltása. Az értékvédelem nem mellékes szempontként, hanem nemzeti ügyként jelent meg a döntéshozatalban. A műemlékek megőrzése és helyreállítása mögé világos szakmai és pénzügyi elköteleződés került. A vezetés viták kereszttűzében is vállalta a politikai döntést, hogy
történeti épített örökségünk erőforrás, ezért megőrzése és megújítása közös felelősség, amelyhez az állam érdemi támogatást biztosít.
Természetesen a több ezer felújított épület bemutatására nem vállalkozhatunk. Ezért olyan válogatást közlünk, amely nem rangsorolás, hanem szemléltetés, ezért az épülettípusokat és a tájegységeket tekintve törekszik a teljességre: a könyvben a templomok, székesegyházak, zsinagógák, várak, kastélyok és kúriák mellett törvényszéki épületek, népi lakóházak, vasútállomások, iskolák, városházák, történeti kertek és parkok, síremlékek mellett kilátók és turistaházak is helyet kaptak, ezzel is bemutatva nemcsak az elmúlt évek munkáit, hanem épített örökségünk gazdagságát is.
A könyv fontos üzenete, hogy minden történeti épület egyformán jelentős,
ezért a Várkert Bazár, az Operaház vagy épp Eszterháza mellett kápolnák, apró parasztházak is helyet kaptak az oldalakon. A válogatás kiterjed a történelmi Magyarországra, így Erdély, Kárpátalja és a többi határon túli tájegység is szerepel az alföldi, dunántúli és fővárosi épületek között. A kiválasztott építmények tükrözik a történelmi Magyarország etnikai és felekezeti sokszínűségét, a templomok között megtalálható sváb evangélikus, magyar katolikus és református, magyarajkú ruszin görögkatolikus, szerb ortodox, székely unitárius, és természetesen több zsinagóga is szerepel az oldalakon.
A könyv tájegységi bontásban mutat be 385 megőrzött-megújított műemléket, illetve műemlékegyüttest a Nyugat-Dunántúltól a Balaton vidékén és Észak- Magyarországon át Erdélyig.
Budapest és az attól építészeti karakterben és így műemlékeinek jellegét tekintve is eltérő Pest vármegye külön egységként szerepel. Az egyes épületek egyfajta súlyozással, különböző léptékben, illetve terjedelemmel jelennek meg a könyvben. A legnagyobb projektek esetén egy-egy tervező, megbízó vagy az épülethez kötődő személy is megosztja gondolatait az adott műemlékről.
A magyar építészet legjelentősebb újkori alkotásai a régi fényét a 18-19. században visszanyerő fővárosban találhatók meg. A barokk kori építőmester, Mayerhoffer András egyetemi temploma mellett olyan jelképes budapesti épületeink is megújultak, mint a Mátyás-templom, a Zeneakadémia, a Pesti és a Budai Vigadó, a Magyar Tudományos Akadémia székháza vagy a Liget Projekt keretében a Szépművészeti Múzeum, melynek gipszmásolat-gyűjteményét a szintén helyreállított komáromi Csillagerődben állították ki, így lehetőség nyílt az évtizedekig raktárként használt Román Csarnok restaurálására.
Az egyik legkülönösebb műemlékünk, a főváros féken tartására épült osztrák császári erőd, a Citadella sorsa is rendeződött az épület újraértelmezését is megában foglaló felújítási munkával.
A helyreállított budapesti műemlékek száma és sokszínűsége magáért beszél: Hild József klasszicista nyaralója a budai villák szép példája, míg az egykori Északi Járműjavítóban létrehozott Eiffel Műhelyház nemcsak az ipari örökség megmentésének jó példája, hanem városszervező erővel bíró rozsdaövezeti fejlesztés is. Az országos jelentőségű budapesti együttesek megőrzésére-megújítására külön programok indultak, így a Steindl Imre Programban – a közelmúltban elhunyt Wachsler Tamás irányításával – nem csupán az Országház és a Kossuth térre néző paloták műemléki helyreállítása történt meg, hanem maga a tér is visszanyerte II. világháború előtti arculatát az ott egykor álló emlékművek rekonstrukciójával és egy magas színvonalú kortárs tájépítészeti kialakítással.
A program 2026 elején sem zárult le, többek között Hauszmann Alajos Igazságügyi Palotájának felújítása közeledik a befejezése felé. A budai vár felújítására a 19. századi újjáépítés szellemében egy Hauszmann nevét viselő program indult. Ennek első komoly eredménye Ybl Miklós akkor már évtizedek óta pusztuló Várkert Bazárjának helyreállítása volt. A hagyományos műemlékvédelmi szemléleten túllépve ezt olyan munkák követték, mint a Szent István terem, a Főőrség vagy a Lovarda rekonstrukciója. Mindezek előkészítették a jelenleg is zajló monumentális munkát, magának a palotának a jelenleg is tartó helyreállítását, és végre eltüntették a II. világháború nyomait, amelyek még több mint hét évtized után is ott éktelenkedtek a budai Várnegyed közepén.
Az egyházi és szakrális épületek nemcsak a magyar történelem és hitélet fontos helyszínei, hanem a magyar műemlékállomány gerincét jelentő objektumok is. Az elmúlt évtizedekben mintegy háromezer templom, zsinagóga és egyéb vallási épület újult meg, ezek közül az építészetileg és a beavatkozás jellegét tekintve legkülönlegesebbeket válogattuk ki. Kalocsán, Szombathelyen, Veszprémben komplex programok keretében nem csupán a székesegyház, hanem az azzal szoros szellemi és építészeti egységet alkotó érseki és püspöki palota, kanonoki ház is megújult, ezen munkák léptéke már települési szinten is meghatározó.
A katolikus szerzetesi központok – Zirc, Pannonhalma, Bakonybél, Türje – megújítása mellett a protestáns és keleti keresztény egyházak, valamint a zsidóság számos épülete is visszanyerte régi fényét, többek között a bécsi szecesszió mesterének egyik első műve, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga. A felújításokat megelőző kutatásoknak köszönhetően több épületről nyert bizonyítást a korábban csak sejtett középkori eredet. Ezek egyik legszebb példája a máriapócsi római katolikus templom, ami átépítések megannyi rétegét lehámozva nyerte vissza 14-15. századi arculatát.
Épített örökségünk leglátványosabb, egyben a 20. században talán legtöbbet szenvedett csoportját a kastélyok, kastélyegyüttesek alkotják. Ráadásul ezek hasznosítása jelenti a legnagyobb kihívást a műemlékvédelem számára. A szocializmus időszakában a legtöbb kastélynak ugyanaz volt a sorsa: a II. világháborúban kifosztott épületekben laktanyák, idősotthonok, kórházak, jobb esetben iskolák vagy művelődési házak működtek, a funkciónak a legkevésbé sem megfelelő környezetben.
A kastélyparkokat felparcellázták, az egykori ebédlőkben, szalonokban tornatermek, termelőszövetkezeti irodák működtek, de Nádasdladányban például a falusi bolt költözött a Nádasdyak kápolnájába. Ezért is jelentett nagy előrelépést, hogy a Nemzeti Kastélyprogram keretében a rendszerváltás utáni évtizedekben a lassan folyó felújítások lendületet kaptak. Ráadásul végre komplex módon történtek, vagyis nemcsak a falak születtek újjá, hanem a tágabb környezettel, a parkokkal is foglalkoztak, és külön műtárgyvásárlási program segítségével sikerült berendezni az üres tereket. Mindez jelentős idegenforgalmi vonzerőt is jelentett, a gyulai Almásy-kastély vagy a közeli Szabadkígyós rendkívül látványos Wenckheim-kastélya azóta az ország leglátogatottabb helyszínei közé tartoznak.
A kastélyprogram számos különleges emlék restaurálását is lehetővé tette, így a bajnai Sándor–Metternich-kastély mennyezeti freskója, a tatai Esterházy-kastély delfti csempés fürdőszobája nyerte vissza eredeti fényét, illetve Bajna esetében eredeti helyét, ugyanis a freskót lelkiismeretes szakemberek több darabra szétvágva helyezték biztonságba évtizedekre. A megújuló kastélyok között különleges helyet foglal el a történelmi Eszterháza együttese, valamint a majki remeteség. A kisebb méretű kastélyokat, illetve nagyobb kúriákat a Tiszák geszti birtoka, a komlódtótfalui Becsky–Kossuth-kúria vagy történelmi festészetünk egyik legnagyobb alakjának, Benczúr Gyulának nógrádi kúriája képviseli. Történelem tépázta váraink az elmúlt években különböző szemléletmódok szerint újultak meg: Füzéren teljes rekonstrukció történt, míg Szádvár vármentő polgárai konzervált és helyenként kiegészített romként mutatták be az általuk gondozott, kitisztított területet.
Az elmúlt években végre kiemelt figyelem jutott a határon túli magyar épített örökségre, a Rómer Flóris Terv számos, a végpusztulás szélén álló templom, kastély megmenekülését tette lehetővé. Így született újjá többek között az erdélyi Alvinc, Érábrány vagy a kárpátaljai Palágykomoróc temploma. Székelybő megújult-megőrzött katolikus temploma egy alig nyolcvan fős, de eleven életű közösséget szolgálhat, míg a kolozsvári Szent Mihály-templom vagy a Farkas utcai református templom egész Erdélyre kiterjedő hatású egyházi központok.
Műemlékeink különleges csoportját alkotják a vasúti épületek. Itt főként a szükséges infrastrukturális fejlesztésekhez kapcsolódtak a munkák, ahol a legfontosabb szempont a 21. század utazási igényeinek és az örökségvédelem összehangolása volt. A magyar vasútállomások legnagyobb része – ahogy Európában mindenütt –típustervek szerint épült, ami lehetővé tette a gyors és megfelelő minőségű építkezést. A jól ismert MÁV-típusterveken kívül néhány vasúttársaság saját szabványok szerint építkezett, ezen épületek közül viszonylag kevés maradt meg, ezért is számít különlegesnek a balatonszentgyörgyi vasútállomás – amit az osztrák Déli Vasút épített –,
mely a helyreállítása után a részletekig kiterjedően mutatja az 1861-es megnyitás kori állapotát.
A 19. század végén, a MÁV fénykorában egymás után épültek a nagyvárosi pályaudvarok, melyek nem típustervet követtek, hanem a társaság főmérnöke, Pfaff Ferenc terveit. A mintegy húsz pályaudvart tervező mester több épületét is felújították az elmúlt években, ezek közül a pécsi és a kaposvári szerepel a kötetben, ezek az építész életművében egy-egy altípus jellegzetes képviselői: a somogyi megyeszékhely pályaudvara szinte teljes egészében megfelel Szatmárnémeti vagy a délvidéki Versec állomásépületének. Egyedülállónak számít Békéscsaba neobarokk pályaudvara, mely a két világháború között épült, amikor a várost az elveszített Arad helyett a térség központjává kívánták fejleszteni. Hasonlóan érdekes Kenderes vasútállomása, amely a közelben álló Horthy-kastély kiszolgálása miatt kapott egy új kormányzói pavilont.
A műemlékek köre az elmúlt évtizedekben kibővült. Míg korábban a barokk és a klasszicizmus, majd a historizmus és szecesszió korszaka jelölte a határt, amikor egy épület védelemre érdemessé vált, ma már a szocreál, sőt a késő modern alkotásait is egyre jobban értékeljük, függetlenül létrehozásuknak körülményeitől. Válogatásunkban ezen két korszak a MOME főépületével, vagyis az egykori Iparművészeti Főiskolával, valamint a Csaba László tervezte hollóházi katolikus templommal képviselteti magát. Az organikus építészet ma már műemléki védettség alatt álló emlékeit Makovecz Imre sárospataki Művelődés Háza képviseli, amely a közelmúltban egyik tanítványa tervei szerint újult meg.
A Teleki László Alapítvány által indított és koordinált Népi Építészeti Program keretében már több száz falusi emlék újult meg, nem egy ezek közül az utolsó pillanatban menekült meg a pusztulástól, mint például a Nyíregyháza-Rókabokorban álló hagyományos szabolcsi parasztház, ami felújítva jól mutatja, hogy egy vályogház is lehet korszerű, jó minőségű otthon.
A program előírja a megelőző történeti és fizikai kutatást, így számos épületről kiderült, hogy jóval régebbi és különlegesebb, mint azt bárki gondolta volna.
Ennek egyik legszebb példája a tolnai Keszőhidegkúton látható, ahol a romos, egyszerű falusi ház lepett meg mindenkit azzal, hogy valójában a hagyományos német Fachwerk, vagyis favázszerkezettel épült a 18. század elején, a környék újratelepítését követően. A programban részt vevő épületek hazánk gazdagságát és valódi sokszínűségét mutatják, baranyai és Duna menti módos, városias sváb gazdaházak, szalmatetős, gerendából épült mátravidéki parasztházak, alföldi parasztpolgári lakóházak újultak meg az elmúlt években, példát mutatva az egész település számára.
A népi építészet, a hagyományos kultúra bemutatásának hazai központja a szentendrei Skanzen. A múzeum 2022-ben új tájegységgel, Erdéllyel egészült ki, ami több szempontból is újszerű a korábban elkészült részekhez képest.
A magyar táj meghatározó eleme a szőlő, illetve a bor. A Balaton-felvidék kisnemesi, individualistább környezetében kúriaszerű présházak tarkítják a tájat, finoman formált barokkos, klasszicista homlokzatokkal. Ezek közül az egyik legszebb a Balatonakaliban álló Meszleny-pince, ami a Népi Építészeti Program támogatásával nyerte vissza régi fényét. A török után újjátelepített sváb falvakban ezzel szemben szorosan egymás mellé épített pincesorok, pincefalvak alakultak ki, melyek sajátos hangulatú, szabályos kis városokat alkotnak. Ezek megőrzése települési szinten a leghatékonyabb, egy-egy lelkiismeretes polgármester vagy főépítész komoly eredményeket érhet el.
Ennek egyik legjobb példája a tolnai Györköny pincesora, ahol a településvezetés, valamint az elkötelezett faluvédő civilek munkáját ICOMOS-díjjal ismerték el a közelmúltban.
Tokaj-Hegyalján a fejlett mezővárosok keretei között folyt a szőlőművelés. Itt a középnemesség, sőt az arisztokrácia volt a meghatározó, később az akkori központi kormányzat, a Királyi Kamara felügyelte a gazdálkodást jelentős területen. Ezt tükrözi a vidék építészete, a tarcali Rákóczi-szüretelőház vagy a tolcsvai Dessewffy-kúria hatalmas pincerendszert rejtő impozáns épületei egész más léptéket képviselnek, mint a Duna menti sváb falvak pincesorai. Tokaj környékén a zsidóság meghatározó szerepet játszott a borkereskedelemben, nem véletlen, hogy hazánk egyik legszebb, barokk zsinagógája Mádon épült. A hozzá tartozó rabbiház is megújult a közelmúltban, az ismét megélénkülő hegyaljai zsidó élet egyik központjaként.
Nagy előrelépés történt a funerális, vagyis temetkezési műemlékek esetén is: nagyjaink, így Deák Ferenc és Kossuth Lajos mauzóleumait is restaurálták, emellett több főúri kriptát is felújítottak: a nagycenki Széchenyi-mauzóleum, a sziráki Teleki-kripta mellett az erdélyi Pantheonként is emlegetett kolozsvári Házsongárdi temető számos síremléke és sírkápolnája is megmenekült az enyészettől. Az I. világháború centenáriuma alkalmából hősi emlékművek egész sora vált méltóvá az elesett katonák áldozatához.
A válogatásban igazi különlegességként kilátótornyok, turistaházak is szerepelnek. Buják mellett építtette Pappenheim gróf 1910-ben a Sasbérci Kilátót, ami bajor hangulatot csempész a Cserhát hegyei közé kőből rakott és favázas szerkezetével. A kisapáti kulcsosház a nemrégiben felújított több tucat turistaház közül az egyik legrégibb és legbájosabb. A harmincas években épült ház máig példamutató módon ötvözi a népi építészet formavilágát a modern törekvésekkel.
A környezettel, a zöldfelületekkel való törődés nemcsak a kortárs építészetben, hanem a műemlékvédelemben is egyre nagyobb szerepet kap. A Kastélyprogram minden helyszínén sor került az épületekhez csatlakozó parkok és kertek kutatására, rekonstrukciójára, ami olyan speciális beavatkozásokat is magában foglalt, mint egy-egy történeti értékű idős fa szakszerű ápolása. A helyreállított kastélyparkok méreteik folytán komoly ökológiai értéket is jelentenek, ennek jó példája a dégi kastélypark tórendszere vagy a fertődi kastélyhoz kapcsolódó, barokk vadászatoknak és ünnepségeknek helyt adó Lés-erdő. Külön tájépítészeti projektben került sor a budapesti Múzeumkert, illetve a sellyei kastélypark helyreállítására.
A nagyszámú helyreállítási feladat több hagyományos szakmának adott új lendületet. Az elmúlt másfél évtizedben fa-, fém, kő- és egyéb restaurátorok új nemzedéke szerzett tapasztalatokat, valamint kőművesek, ácsok, asztalosok váltak a régi mesterek méltó utódaivá, ezzel is emelve a magyar építőipar általános színvonalát. A kötet ezt a tizenhat évet pillanatfelvétel-szerűen mutatja be, de számos nagyszabású felújítási munka még nem zárult le, illetve még előkészítési szakaszban van.
Hamarosan indul a gödöllői kastélyegyüttes helyreállításának befejező üteme, szinte a napokban, 2026 februárjában szentelték újjá a bélapátfalvai apátsági templomot, román kori építészetünk egyik legbecsesebb emlékét. Hasonlóképpen rövidesen lezárul, a Hősök tere, az erdélyi Oltszem és Gernyeszeg kastélyainak felújítása. A pápai katolikus nagytemplom helyreállítása vagy a zsámbéki romtemplom kiegészítése egy jövőbeli, felújításokat bemutató könyv lapjain szerepel majd.
Az egyes épületek esetében a vezető tervezőket tüntettük fel, de fontos látni, hogy egy-egy átadott épület megőrzésében-megújításában többek között további építész munkatársak, épületgépészek, kőművesek, lakatosok, statikusok, segédmunkások, belsőépítészek, villanyszerelők, tűzvédelmi és akadálymentesítési szakemberek, üvegesek, kurátorok, geodéták, kárpitosok, restaurátorok, tájépítészek, műszaki ellenőrök, régészek, művészettörténészek, burkolók, ácsok, díszműbádogosok, kertészek, asztalosok, projektmenedzserek vettek részt – természetesen a megbízók mellett. Ezzel a kötettel szeretnénk az ő lelkiismeretes, áldozatos munkájukat is elismerni.
Nyitókép: Fejes Bence
