Az 1874-ben elhunyt Reitter Ferenc dunai gátjai és rakpartjai a mai napig óvják a fővárost a pusztító árvizektől.
Százötven éve, 1874. decemberében hunyt el Reitter Ferenc – épp, hogy megélve Budapest egyesítését. A fővárosét, aminek kiépítésére és védelmére élete java részét áldozta.
Reitter Ferenc 1813-ban született Temesváron, s itthon a reformkortól felívelő műszaki tudományokban mélyedt el. 1833-ban végzett a Mérnöki Intézetben, majd 1839-ig az országos építészeti főigazgatóságnál dolgozott.
Mint ismert, az ország szívét, az Alföldet szabdaló folyamok régen hatalmas területeket jártak be kanyarogva, kiterjedt vizenyős ártereket hozva létre. Bár manapság joggal zajlik a vita arról, hogyan lehetne újra kiszabadítani folyóinkat a gátak szoros öleléséből, nem lehet feledni, hogy anno közösségeket, komplett településeket pusztítottak a kiszámíthatatlan árvizek – amikre a reformkortól műszaki tudással felvértezve keresték a megoldást.
Reitter Ferenc is a folyószabályozó mérnökök egyike, s egyik legkitűnőbbje volt.
1844-ig a Tisza és a Maros folyókkal foglalkozott, majd részt vett a Duna feltérképezésében és a veszélyes Al-Duna szabályozásának gigászi munkáiban is.
1850-től aztán Reitter Pest-Budán dolgozott tovább. Az egyre gyarapodó ikerváros, amely addig szintén ki volt téve a rettegett árvizeknek, bőven adott feladatot a tervezőknek.
Reitter Ferenc a Fővárosi Közmunkák Tanácsának szakosztályfőnöke lett, s így számos nagyszabású tervet tett le az asztalra. Dolgos évei során tanulmányozta London, Párizs, Berlin, München modern városépítészetét is, és ez is segített abban, hogy az egyesülő főváros aztán hihetetlen gyorsasággal felzárkózzon Európa többi metropoliszához.
Sokan csodálkoznak rá manapság is egyik nagyívű ötletére, ami – sajnos – nem valósult meg:
Reitter a Duna egykori pesti ága helyén, a mai Nagykörút vonalában szabályos hajózócsatornát álmodott meg,
hasonlóan Berlin, Amszterdam vagy épp Szentpétervár megoldásaihoz. Ezt az ötletet azonban elvetették, így a csobogó csatorna helyett a 4-6-os villamosok dübörögnek a körúton.
De a csatorna nélküli Nagykörút, valamint az Andrássy út megtervezése is az ő nevéhez fűződik, csakúgy, mint a főváros csatornázási programja, valamint az országos építési rendszabály megalkotása.
Prózaibb, de annál nagyobb szabású feladat volt viszont a Duna-parti gátak megtervezése és felépítése. A katasztrofális 1838-as, majd a már kisebb károkat okozó 1876-as árvíz után, Reitter tervei nyomán kellően magas gátakat építettek ki, végig a Duna két partján. Ma is ezeken a gátakon járunk, ha a folyóparton sétálunk.
Reitter Ferenc kőből épült munkássága, életműve talán örök időkre megvédi a budapestieket az árvíz veszélyétől.
Az 1874-ben elhunyt nagy mérnökről így emlékezett meg halála után Herrich Károly a Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönyében:
„Kimondom, hogy a közmunkatanács létesítése úgy mint van, hogy a Sugárút és Boulevard ügy mint az keletkezik, hogy a vár és királyi lak, rendezése úgy mint az végrehajtatik, s a város és határa minden részén megindított többi nagyszerű átalakítások, egy adott homályos eszme után Reitter műve, ki elméje szokott lánghevével neki feküdte kényes kérdésnek és nagy feladatnak.
Európa valamennyi fővárosának tervezeteit tanulmányozva, meghozatta és tanulmányozta valamennyi főváros építészeti igazgatóságának szabályait az organismusokra vonatkozó egyéb adatokat összegyűjtve, egy kész programmal jött a miniszterhez, mely el is fogadtatott, és létesítette azon inspiratiokat, melyek ma már maguktól ő nélküle teljesítik gépiesen azon műveleteket melyeket ő kijelölt, s melyeknek irányát meghatározta, hogy az való is legyen, mit örömittasan oly gyakran mondott, hogy Budapest legyen Európa legszebb városainak egyike.”
Nyitókép: A pesti rakpart 1905 körül (fotó: Fortepan / Deutsche Fotothek / Brück und Sohn)
