Nyolcvan éve robbantották a Dunába a legszebb magyar hidat

Máté Enikő

Az első Erzsébet híd világhírű és világszép műszaki mestermű volt, amit 1945 januárjában a harcok utolsó pillanatában robbantottak fel a német megszálló csapatok.

Az eredetileg Eskü téri hídnak nevezett függőhíd nem sokkal a Ferenc József nevét viselő (ma Szabadság híd) híd megépülte után újabb kapcsolatot jelentett Pest és Buda között. Miután Genfben 1898-ban Erzsébet királyné, közismertebb nevén Sisi váratlanul merénylet áldozata lett, a hidat végül a népszerű és szép emlékezetű magyar királynéról nevezték el.

A korban egyedülálló, komplex mestermű volt a Duna 290 méter szélességű, mederpillér nélküli átívelése.

Ilyen távolságot ezt megelőzően Európában sehol sem hidaltak át.

Habár az 1894-es nemzetközi tervpályázaton egy német mérnökök és építészek által tervezett egynyílású kábelhídterv nyert, mégsem ez épült meg, inkább a Kereskedelmi Minisztérium hídépítő osztályának tervére esett a választás.

Czekélius Aurél és Szántó Albert irányításával hazai forrásokat felhasználó, acélszerkezetű, merevített függőhidat terveztek, mely során nagy figyelmet fordítottak a korszerű és újszerű szerkezeti megoldásokra. A nagyszabású terv megvalósulását Nagy Virgil építész segítette, akinek a híd külső megjelenését köszönhették.

Az Erzsébet híd építése közben
Vasárnapi Újság

Az egész hídtest szélessége 18 méter volt, ami meghaladta a Lánchídét. A középen elhelyezett kocsiutat fakockákkal, a szélső két gyalogjárót pedig aszfalttal burkolták. A láncokat ötletesen a két rakodópartba épített pillérekre függesztették föl; a hídfők pompás megjelenésükkel mint két óriási kapu várták mindkét oldalon az áthaladókat.

A hidat 1903-ban adták át, a villamosforgalom később, 1914-ben indult meg rajta.

A magyar közönség hamar birtokba vette és megszerette az új látványosságot.

A Független Magyarország 1903 októberében, alig két héttel az átadás után már így írt a hídi életről:

„Csak néhány napja avatták fel vidám zenével a főváros legújabb hídját, az Erzsébet-hidat s íme a híd máris vetekedik népszerűségben a régiekkel, melyek már sok esztendő óta himbálódznak a Dunán. Az új híd népszerűségét egy babonának köszönheti. Amikor ugyanis a hidat a forgalomnak átadták, József főherczeg megnyitó beszédet mondott, melynek végső szavai ezek: – Éljen a hid és éljenek boldogul mindazok, a kik rajta járni fognak!

Éljenek boldogul... ez a két szó ragadta meg a képzeletet s József főherczeg e szavaiból keletkezett a babona, hogy aki sokat jár a hídon, azon a jókívánság beteljesedik. És azóta különösen fiatal lányok árasztják el a hidat, hogy megtalálják boldogságukat, amit ők prózai kijelentéssel »férj«-nek neveznek. S a lányok tán nem is járnak hiába. Mióta ugyanis a lányok a hidat választották sétahelyül, azóta az urak is nagyon megkedvelték a korzót. Ahol pedig szép lányok és fiatal emberek találkoznak egymással, ott könnyen keletkezhetik a szemek összevillanásából szerelem, a szerelemből pedig házasság.”

Élet az elkészült Erzsébet hídnál
Fortepan

A prózai számokhoz visszatérve: a hídépítés teljes költsége elképesztő összeg, 10 millió korona volt, amelyhez még hozzáadódtak mindkét oldalon az építéssel kapcsolatos városszabályozási munkálatok költségei.

Ennyi munka és költség ment veszendőbe, amikor

42 évvel később, 1945. január 18-án reggel a visszavonuló német katonák felrobbantották a hidat.

A hadászatilag már gyakorlatilag értelmetlen, barbár tett érdekében négy töltetet helyeztek el a hídfőkben, de ezekből csak egy robbant fel. Mégis, ez az egy, a budai hídfő déli lánckamrájába helyezett töltet is elegendő volt a híd felrobbantásához, az útpálya Dunába szakadásához.

A lerombolt Erzsébet híd
Fotó: Fortepan

A magyar műszaki leleményesség és dizájn korszakos mesterműve ezzel nagyrészt megsemmisült,

a torzója viszont még két évtizedig ott állt a város közepén,

emlékeztetve mindenkit a nem sokkal korábban véget ért világháború szörnyűségére. Végül aztán a maradékát is elbontották.

A Szabadság című újság 1945 márciusában, amikor a harcok magyar földön még véget sem értek, így vette számba a régi Erzsébet híd és társai pusztulását:

„Amikor szépséges Budapestünket siratjuk, legfájdalmasabb könnyeinket csodálatos hidainkért hullajtjuk. Marcangol a kin és a düh, amikor az Erzsébet híd összeroncsolt karcsú ívét látjuk a Dunába omolva, azét a hídét, amely mint lenge szitakötő lebegett a két part között, egyetlen merész ívvel ölelve egymáshoz Pestet és Budát. És a többi, a magyar munka, a magyar ipar, a magyar munkás világszerte ismert és becsült, megannyi hatalmas alkotása: az izmos, erős Margit híd, a milleneum levegőjét őrző Ferenc József híd, a vadonatúj Horthy híd s az új Magyarország első hatalmas alkotása és jelképe, s Lánchíd, mind-mind összeroncsolva, szétzúzva fekszik zajló Duna jeges hullámaiban. A német galádság pusztította el mind, esztelenül és céltalanul. Hiszen felrobbantásukat semmi hadiérdek nem kívánta: az oroszok már a fél Dunántúlt megszállva tartották, a fővárost teljesen bekerítették, nem volt hát szükségük a pesti hidakra, hogy a Dunán átkeljenek. A németek mégis kíméletlenül elpusztították valamennyi hidunkat, tehetetlen dühükben, csakhogy még több kárt okozzanak az általuk kifosztott és elpusztított Magyarországnak. Budapest most oda jutott, ahol száz esztendővel ezelőtt volt. A két testvérváros, amelyet 1848-ban a Lánchíd egyesített, ma újra két külön várossá esett szét, Pestté és Budává.”

A háború utáni újjáéledéskor eleinte sokan a régi architektúrájában és méreteiben szerették volna romjaiból felépíteni, azonban a szakemberek úgy ítélték meg, hogy a forgalom fejlődése és a korszerű megoldások miatt egyszerűbb egy új hidat emelni. Így született meg 1964-ben a ma is látható, némileg a korábbi híd formájára is emlékeztető, Sávoly Pál-féle Erzsébet híd.