Kik azok a Női szörnyetegek? Valóban léteznek? Koniorczyk Borbála könyve hét lenyűgöző női életutat mutat be és ránk bízza, hogy eldöntsük, kik az igazi szörnyek. A századelős Budapest utcáit, valódi történeteket, sikereket, hibákat ismerhetünk meg és mindezt úgy, mintha mi magunk járnánk a szereplők útját.
Női szörnyetegek címmel jelent meg Koniorczyk Borbála könyve, amelyről, ha mást nem is, de azt egyértelműen megállapíthatjuk már első pillantásra, hogy egy nem mindennapi kötetet tartunk a kezünkben. A cím alapján akár egy véres krimi is lehetne vagy egy újhullámos Harry Potter utóérzetű „lény-gyűjtemény”. De nem árulok el túl sokat azzal, ha elmondom már így az elején, hogy ez nem egy csajos bestiárium, vagyis hagyományos, fantasy értelemben egészen biztosan nem.
Viszont a Női szörnyegetek ennek ellenére mégsem árul zsákbamacskát, valóban női szörnyetegekről szól. Hét kivételes „példányról” a 20. századi eleji Budapesten.
Kik azok a női szörnyetegek?
A női szörnyetegek eredete a 20. század elejére vezethető vissza, amikor dr. Kmety Károly, a budapesti tudományegyetem jogi karának tanára az 1907. évi költségvetés tárgyalása alkalmával az országgyűlésen mint képviselő az egyetemek tételénél állítólag magából kikelve felszólalt, ahogy a cikk fogalmaz: a nők tudományegyetemekre tódulása ellen. Kritikáját arra a nézetére alapozta, hogy szerinte az egyetemek nőhallgatóiból egy új, eddig még ismeretlen „nőproletár-elem – női szörnyetegek lesznek”.
Az oktató úgy gondolta, hogy a tanulás, karrier és mai szóval élve „én-építés” felé forduló női réteg életében háttérbe szorulnak a hagyományosnak vélt értékek, a gyermeknevelés, az otthoni családi teendők és a „nőiséget meghatározó” jellemvonások ellen formálódnak.
„Úgy látom, hogy már elveszőben van a magyar női típus, amely közel lesz majdnem a női szörnyeteghez, az a női típus, amely feminista hóbortokért rajong, amely naivitásnak tekinti az erkölcsöt, a szemérmességet, az a női típus, amely menekülni akar a háztartás gondjaitól, amely nem találja örömét, boldogságát és megelégedettségét a családi körben, amely retteg az anyasággal járó nevelési kötelezettségtől...”
Annak ellenére, hogy az országgyűlés gyakorlatilag szóra sem méltatta a témát, az ügy komoly port kavart. Bédy-Schwimmer Rózsa ebben a hónapban elindította A nő és társadalom című feminista lapot, amelynek már első vezércikkében Kmety nyilatkozata került fókuszba. Bárhogy is történt, az igazság az, hogy változás közeledett és ahogy Koniorczyk Borbála is írja a könyv előszavának számító részben: „Egyesek szerint túl gyorsan és pusztító irányba, mások szerint csigalassúsággal, de tagadhatatlanul változott a világ.”
És bizony már a nőket sem lehetett kikergetni az egyetemről...
A könyv hét valódi női szörnyeteg történetét dolgozza fel, akik ugyan nem mindig jártak egyetemre, De – sokszor szemben az árral – megvalósították önmagukat. Egy olyan korban alkottak, amikor az az elképzelés élt, hogy a nők képtelenek az önálló, kreatív szellemi tevékenységre. A szerző nem példaképeket akar bemutatni, hanem hús-vér embereket hibáikkal és érdemeikkel együtt.
Csodás, pezsgő Budapest
A Női szörnyetegek szerzője, Koniorczyk Borbála urbanistaként végzett az egyetemen és talán legtöbben a Hosszúlépés. Járunk? sétaszervező cég kapcsán ismerik a nevét. A Merker Dáviddal közösen alapított Hosszúlépésnek köszönhetően számtalan izgalmas városi történetet ismerhettek már meg a sétákon résztvevők: a rózsadombi villáktól, a belváros ikonikus épületein keresztül, a kínai negyedig, ismert és ismeretlen hősök és hősnők útjait járva krimikbe vagy éppen szappanoperákba illő történeteken át.
Annak ellenére, hogy első önálló könyvében Borbála úgy tűnhet, különálló portrékat mutat be, legnagyobb örömömre a nézőpont és
a történetmesélés szemléletmódja megőrizte a Hosszúlépésben megismert és megkedvelt szellemiséget.
Ahogy például Undi Mariska történetét olvastam, úgy érezhettem, mintha együtt sétálnék vele a századelős Budapesten az Irányi utcától az akkori Sugárútig. Mintha mellettem pletykálkodnának a fiatalok a Ligetben és együtt izgulnánk Mariskáért, hogy végül visszaköltözhet-e a pezsgő városba.
A szerző részletesen és színesen írja le az akkori utcaképet és épületeket a legkisebb macskakövektől a díszes palotákig. A könyv egyik egyedülálló élménye pedig pontosan ez, vagyis az éppen bemutatott „női szörnyeteg” szemüvegén keresztül szemlélni a várost, ahol a hét nő sorsa így vagy úgy, de valamilyen formában kiteljesedik.
Egy igazi női szörnyeteg: Undi Mariska
A könyv egyik szereplője, Undi Mariska a szerző szerint igazi női szörnyeteg volt. Az Országos Magyar Mintarajztanoda első kitűnő eredménnyel diplomázó női hallgatója, aki a festészeten túl bútorokat és gyerekjátékokat is tervezett és barátnőjétől, Kriesch Laurától ihletett merítve saját tervezésű, „reformruhákat” készített és hordott, amelyek alatt már nem volt fűző.
Mindezt azokban az időkben, amikor állítólag szinte trend volt, hogy melyik leányon tudják szorosabbra húzni a fűzőt. Később pedig annak ellenére, hogy gyermektelen nő volt, olyan gyerekszobát tervezett az 1903-as tavaszi interiőr kiállításra, amelynek
még az amerikai St. Louisban is csodájára jártak a későbbi világkiállításon.
Az 1910-es évek elejére Mariska befutott művész lett, aki nemcsak sikeres és sokat foglalkoztatott, hanem rendkívül stílusos és dekoratív nő hírében állott. Saját tervezésű ruháiban büszkén pózolt a fotózásokon. Máté Olga, – aki egyébként szintén szerepel a kötetben – és Székely Aladár egyik kedvenc modellje volt. A ruhák, a reformruha divat és a fűző káros hatásai elleni felszólalásai végigkísérték az évek során, de emellett aktív festő is volt, tárgyakat készített, gyerekkönyveket illusztrált, és a gyerekszoba bútorok és berendezések tervezése is jóval többnek bizonyultak „egyszeri hóbortnál”.
Érdekesség, hogy a gyermeki fantázia és a gyermeki lélek visszatérő motívumok lettek Mariska karrierjében. Ő készíthette el az egykori Fehérkereszt Gyermekkórház betegszobáinak és fogadótermeinek hatalmas festményeit, a Bújj bújj zöld ág és A beteg királykisasszony című alkotásokat 1908-ban. Nem sokkal később szintén egy épület,
a volt Népszálló, a mai Dózsa György út 152. enteriőrjének festészeti munkáival bízták meg.
Itt az előcsarnokban ételt vivő gyermekeket, lakodalmi bort, kalácsot ábrázoló festmények kerültek a falra, az étteremben pedig népi jelenetek.
Mariskát ezt követően még több építészettel kapcsolatos megrendeléssel keresték fel. Nevéhez köthető például a Dorottya utca 8. szám alatti bérház Bíró Máté balladája című üvegfestménye, amely sajnos azóta már nem látható.
Hogy mitől volt igazibb szörnyeteg Mariska, mint bárki? Ha ambíciói, kreativitása és a nőkért, gyerekekért tett munkája nem bizonyultak elég meggyőzőnek, van még bőven miből válogatni Koniorczyk Borbála könyvében. Aztán mindenki eldöntheti, valóban léteznek-e női szörnyetegek. Vagy lehet, hogy mi magunk is azok vagyunk?!
