Rekonstrukciós sorozatunkban egy máig példaszerűnek számító városképgazdagító helyreállítást mutatunk be.
Budapest a megcsonkított sarokkupolák városa - hangzik gyakran a kijelentés, viszont ez a jelenség több magyar városra is jellemző. Illetve jellemző volt, mert Debrecenben már több mint húsz éve példaszerűen léptek ezügyben. A belvárosi rehabilitáció első ütemének keretében, még 2003-ban rekonstruáltak két, városképileg igen jelentős sarokkupolát. Az épületpár a cívisváros településtörténetében is különleges helyet foglal el, ezért is érdemes megismerkedni a történetével!
Debrecen a 19. század végéig meglehetősen szabályozatlan képet mutatott, noha már a korábbi évtizedekben is történtek kísérletek egy korszerűbb, szebb város megteremtésére. Az áttörésre akkor került sor, mikor Aczél Géza lett a város főépítésze, aki nekilátott egy átfogó rendezési terv készítésének (amit utóda, a téglaépítészetéről is híressé vált Borsos József tökéletesített). A terv tartalmazta az addig csonkán végződő Simonffy utca kivezetését a Piac utcára, egy hatalmas tömb áttörésével (így a városrendezési áttörés szó szerint is értelmezhető).
Az új utcaszakasz két oldalán kialakított telkek köztulajdonba kerültek, amire jól jövedelmező, és építészetileg egységes bérház-párost épített Debrecen városa, Szilágyi Lajos helyi építész tervei szerint 1900-ban. A két telek rendkívül keskeny (különösen a Nagytemplom felé eső, itt csak két ablaktengely néz a Piac utcára), ez jól mutatja, hogy utólag vágták be a háztömbbe az utcát. Az épületek további érdekessége, hogy gazdag épületszobrászati díszítésüket Tóth András helyi szobrász készítette. Ez önmagában még nem sokatmondó, viszont a művész nem más, mint Tóth Árpád költő édesapja.
Az elegáns bérházakat a kor szokása szerint sarokkupolák díszítették. További érdekesség, hogy a kupolák és az alattuk húzódó zárt sarokerkélyek jól láthatóan eltérőek, noha azonos a tervező és a megbízó is. Lehetséges, hogy így akarták elkerülni a monoton szimmetriát és egy kis játékosságot becsempészni az utcaképbe. Az épületek változatlanul álltak az 1944. június 2-i "fekete péntekig", mikor az angolszász légierő súlyos csapást mért a városra. Ekkor szenvedett súlyos sérüléseket a gyönyörű, Pfaff Ferenc tervezte pályaudvar, pusztult el a hatalmas törvényszéki palota, az ispotálytemplom, a város egyik legrégibb épülete, és több impozáns bérpalota is.
A súlyosan sérült épületek közé tartozott a Simonffy utcai bérházpár is. A fellelhető képeken látható, hogy a bal oldali (Kistemplom felé eső) épület tetőzete szinte teljesen megsemmisült, a födémek jelentős szakaszon leszakadtak. Kissé ironikus módon épp a sarokkupola sértetlen, viszont a magát az épületet nagy gondossággal helyreállították a háború után, de a sarokkupolákat eltávolították. Ez történt egy sor pesti épületdísz esetén is, a korabeli hozzáállás ezeket a csúcsokat üres, felesleges "kapitalista csökevényeknek" tartotta, a városképre gyakorolt hatásukat kifejezetten zavarónak ítélték.
A szocializmus évtizedeit így a bérházpár sarokkupolák nélkül szemlélte, de az is szinte csoda, hogy a súlyos károkat szenvedett épületeket nem bontották le, és az már-már hihetetlen, hogy olyan gondosan rekonstruálták a tagozatokat, hogy szinte lehetetlen észrevenni, hogy melyik rész az újjáépített (a figyelmes szemlélő észreveheti, hogy a Piac utcai homlokzatról hiányoznak a Tóth-féle frízek).
A változásra, vagyis a kupolák rekonstrukciójára az ezredfordulóig kellett várni. Ekkor zajlott a belváros komplex felújítása, pontosabban ekkor kezdődött az a rendkívül látványos folyamat, ami a mai napig tart. A Piac utca lezárásával hatalmas gyalogosövezet jött létre, és a közterületfelújítást komoly épületrekonstrukciók kísérték. Ekkor állították helyre szobrászati igényességgel a bérpalotákkal szemközti takarékpénztári palota üzletportáljait, a szomszédos Nagyvárad szecessziós arculatát meghatározó Rimanóczy Kálmán debreceni alkotását.
Ugyanekkor döntött arról a város, hogy visszaállítja a városi tulajdonban maradt paloták sarokkupoláit a kapcsolódó oromzatokkal együtt, újra hangsúlyt adva az utcatorkolatnak, illetve a város főutcájának. Külön érdekesség, hogy a kupolák több napig a járdán "várták" a beemelést, ezalatt több olvasó is fényképeket küldött a helyi újság számára.
A helyreállítási munkák rendkívül látványosak voltak, külön emelték be a belső, fából ácsolt szerkezetet, arra került a kupola külső bádogos szerkezete, amire már a helyszínen illesztették fel a műhelyben művészileg megformált díszítőelemeket.
Napjainkban ismét sok szó esik Budapest elveszett kupoláiról, saroktornyairól, egyre többször merül fel a rekonstrukció igénye a megcsonkolt, megskalpolt Nagykörúton, Andrássy úton. Debrecen városa ebben megelőzte Budapestet - jó húsz évvel, felismerve, hogy ezek a kupolák hiába funkció nélküliek, alapvetően gazdagítják az utcaképet, kijelölik a városépítészeti hangsúlyokat.
