Van egy egyetem az Egyesült Államokban, ahol a hallgatók nem csupán házakat terveznek, hanem a diplomájukhoz társadalmi küldetést is kapnak. A Notre Dame-i Egyetem Építészeti Kara a klasszikus hagyomány és a kortárs felelősségvállalás ötvözetét kínálja: emberléptékű téralkotás, kézi rajzra épülő gondolkodás, római tanulmányutak és felelősségtudat. Egy hely, ahol az építészet újra közügy – és belső hivatás.
A Notre Dame-i Egyetem (University of Notre Dame / UND) Építészeti Kara az Egyesült Államokban egyedülálló módon képviseli azt a pedagógiai irányvonalat, amely a klasszikus és a különböző hagyományok vernakuláris (népi) építészetét tekinti mértékadónak, miközben a kortárs problémákra is érzékenyen keresi a választ. A képzés célja nemcsak a technikai tudás átadása, hanem olyan építészek nevelése, akik képesek emberi életminőséget szolgáló, időtálló környezetet létrehozni – kulturálisan megalapozott, fenntartható és közösségbarát módon.
A Notre Dame pedagógiája
Az Indiana állambeli Notre Dame építészeti oktatása tizenkét pedagógiai alapelvre épül, amelyek mélyebb filozófiai és társadalmi dimenziót adnak a tervezői munkának. Ezek közé tartozik a természethez való alkalmazkodás, az emberléptékű téralkotás, a kulturális örökség folytatása, valamint az igazságosság és a közösségi felelősség hangsúlyozása. A hallgatókat nem „sztárépítészekké” kívánják formálni, hanem olyan szakemberekké, akik az építészetre egyfajta küldetésként tekintenek.
A cél nem az egyéni érvényesülés, hanem a társadalom és a környezet jobbá tétele.
A képzés öt évre tagolódik, amely során a hallgatók lépésről lépésre mélyítik el az ismereteiket. Az első év a formai és térérzékelési alapkészségekre koncentrál. A második évben a klasszikus és népi építészeti nyelvek tanulmányozása kerül előtérbe. A harmadik év különleges, mert azt a diákok teljes egészében Rómában és a klasszikus építészet más európai centrumaiban töltik el, ahol közvetlenül felmérhetik és bejárhatják az építészettörténeti emlékeket.
A „vándorúton” megtanulják, hogyan építkeztek az antik világban, majd a későbbi korokban – a reneszánszon át a historizmusig. Mindezt az építészet ősi központjában, annak fizikai emlékeiből és könyvtáraiból közvetlen inspirációt merítve tehetik.
A negyedik évben nemzetközi, komplex projektek gyakorlati feldolgozása zajlik, az ötödik pedig az önálló diplomatervezés ideje – tehát nem egy félévbe sűrűsödik össze. A hallgatóknak az évek során nem kell a túlzottan sok melléktantárgy között szétforgácsolódniuk, hiszen az intézmény számára
az a fontos, hogy érett és felelős gondolkodású építészek lépjenek a tettek mezejére,
és nem az, hogy minél több gyorsan elavuló technológiát, divatot, illetve szoftvert ismerjenek meg.
A mesterprogramok külön fókuszokat kínálnak: örökségvédelem, városrehabilitáció, fenntarthatóság és regionális karaktermegőrzés. Kiemelt szerep jut az építészettörténet és elmélet oktatásának, amit nem egy járulékos ismeretként kezelnek – gondoljunk csak a hazai képzések zömének felfogására és lehetőségeire –, hanem szellemi kútfőként tekintenek rá.
A program oktatásért felelős dékánja, Samir Younés maga is urbanista és – vitruviusi értelemben vett – építészteoretikus, a meghívott előadók között pedig Léon Krier, a huszadik század nagy hatású elméleti gondolkodója, a New Classical Architecture mozgalom egyik élharcosa is gyakran feltűnik. Krier nevéhez kötődik többek között az angliai Poundbury városának tervezése és építése is, ami a brit trónörökös – azóta uralkodó – támogatásával 1988-tól kezdődően napjainkra készült el.
Kézi rajz és vándorutak
A Notre Dame egyik legmeghatározóbb oktatási eszköze a kézi rajz, amelyet nemcsak technikai gyakorlatként, hanem a gondolkodás és megismerés alapjaként kezelnek. A rajz révén a hallgatók közvetlen kapcsolatba kerülnek a formákkal, arányokkal és térbeli viszonyokkal – a kéz és a szem közötti kapcsolat a megértés mélyebb rétegeit tárja fel. Jól ismert tény, hogy a kézi rajz megfontolt tervezőket nevel, hiszen a ceruzával készített vázlatokat nehezebb javítani, mint a számítógéppel készülő modelleket és vonalhálót.
Ennek különösen a konceptuális fázisban van jelentősége, amikor a számítógép súlytalanná teszi és inkább korlátozza a gondolkodást, mint segíti, hiszen előre megszabott sémákat és kötött struktúrát kínál a tervezőknek. A Notre Dame-i Egyetemen nem engedik, hogy a CAD-szoftverek és az építőipari trendek alakítsák a tervezők értékrendjét és gondolkodását. Épp ellenkezőleg,
itt a technika áll a tervezési szabadság, az építészek fejlődése és az alapvető kulturális értékek szolgálatába.
A képzés során először szabadkézi vázlatok, majd műszaki és prezentációs rajzok készülnek. A cél nem a „szép rajz” – noha az eredmények szépek –, hanem a vizuális gondolkodás fejlesztése: a rajz mint analitikus és kreatív eszköz egyaránt jelen van a képzésben. Természetesen a digitális technológia sem kizárt, de a kézi rajz marad az elsődleges eszköz a világ megértéséhez és formálásához.
A harmadik év római tanulmányútja az oktatási program egyik kulcseleme. A hallgatók a város történelmi rétegeiben élnek és dolgoznak, miközben napi szinten tanulmányozzák a klasszikus épületeket, rajzokat készítenek, részleteket elemeznek és elsajátítják a városformálás történelmileg kipróbált szabályait.
Emellett más országokba – többek közt Latin-Amerikába, a Közel-Keletre és Európa különböző pontjaira – is szerveznek tanulmányutakat. Ezek során is az a cél, hogy a hallgatók a kontextusérzékeny tervezési szemléletüket fejlesszék a helyi építészet, anyaghasználat, a klíma és a társadalmi szerkezet összefüggéseinek megértése révén.
Építészet mint társadalmi szolgálat
A Notre Dame-i oktatás egyik legfontosabb célkitűzése, hogy az építészet ne elsősorban piaci vagy szakmai tevékenység legyen, hanem etikai és társadalmi szolgálat. A diákokat arra ösztönzik, hogy tervezői képességeiket és tudásukat a közjó érdekében használják fel – különösen olyan közösségek javára, ahol valódi szükség van az élhető környezetre.
A hallgatók gyakran vesznek részt közösségi tervezési projektekben, például iskolák vagy egészségügyi létesítmények tervezésében a fejlődő régiókban, így már a tanulmányaik alatt megtapasztalják, mit jelent az építészek társadalmi felelőssége.
A Notre Dame-i Egyetem Építészeti Kara egy olyan intézmény, ahol az építészet újra morális és kulturális dimenziókat kap. Itt az építész nem csupán tervező, hanem közvetítő is: a múlt öröksége és a jövő lehetőségei között egyensúlyozó alkotó, aki a rajz, az anyag és a gondolat eszközeivel formálja a világot emberibbé, élhetőbbé és értelmesebbé.
A szerző az MMA-MMKI kutatója
Nyitókép: Matthew and Joyce Walsh Family Hall, a Notre Dame-i Egyetem építészeti központja (Forrás: UND)