Nyár közepén szervezték meg az ország legnagyobb fényművészeti fesztiválját, a Zsolnay Fényfesztivált Pécsen. Ebben a négy napban a város ikonikus épületei szinte megmozdulnak, hála a rajtuk táncoló fényeknek izgalmasabbak, élettel telibbek lesznek. A fesztivál múltjáról és jelenéről, a feladat adta kihívásokról Pusker Péter rendezvényszervezővel, a fesztivál főszervezőjével, művészeti vezetőjével beszélgettünk.
Az idei volt a kilencedik Fényfesztivál Pécsen. Mi alapján választották ki anno, hogy melyik épületeket fessék meg, és miképp indult a tervezés folyamata?
Több szálon futottak, futnak az események, és idővel többnyire szerencsésen találkoznak. Egyrészt keressük mi, szervezők a helyszíneket a mai napig, másrészt várjuk a művészek ötleteit, pályázati munkáit, amelyek minket is inspirálnak.
Adta magát, hogy a Széchenyi teret és a Dóm teret, tehát a város mindenkori főterét és a spirituális központját világítsuk ki.
A kettő közé illesztettük be a közönségkedvenc fényszőnyeget, és erre a központi területre szerveztük a korai években az egyéb programokat is. A fesztivál koncepciójának szerves része a mai napig az, hogy a települést és annak ikonikus épületeit méltóképp reprezentáljuk.
Mára beigazolódott, hogy az épületfestés köré nagyszerű fesztivált lehet szervezni, ami segíti a város marketingjét is. Mégis, nagyon egyedi programról van szó – az induláskor nem volt félelmük azzal kapcsolatban, hogy alkalmas-e a program tömegek megszólítására?
Mikor az első fesztivált szervezni kezdtük, én még nem láttam egy fényfesztivált sem élőben, de a szervezői tapasztalataim és a megérzéseim alapján nagyon hittem a műfajban. Viszont rugalmasnak kellett lennem, hiszen valamelyest ismeretlen volt a terep minden résztvevő számára. A döntéshozók akkor úgy ítélték, ahhoz, hogy nagyszabású, a helyiek és a turisták számára is vonzó városi fesztivált csináljunk, nélkülözhetetlen zenészeket hívni, koncertet szervezni. A székesegyház előtti téren, ahol ma a tömeg áll, az első évben színpadot építettünk:
fellépett sztárvendégként a ’90-es években népszerű Natalie Imbruglia, szerencsére korrekt koncertet adott.
Napközben historikus fesztiválokat idéző hangulatot kellett teremteni, mert a kezdetekkor is cél volt a város történelmiségének kiemelése, és akkor a döntéshozóknak nem volt még tapasztalatuk, mi hogyan tudjuk ezt megvalósítani a koncepciónkon keresztül. A következő évre mindezt már elhagyhattuk – bebizonyosodott, hogy az épített örökség bemutatása, fényfestése elég izgalmas és eredményes.
Mai napig növekszik a fesztivál. Mi alapján választják ki az újabb és újabb helyszíneket, illetve az azokra kerülő alkotásokat?
Az első években nagyon intenzíven növekedett a fesztivál közönsége, tágítani kellett a területet, hogy elkerüljük a tömeg túlzott besűrűsödését, ami sokat elvesz az élményből szerintem.
Az újabb helyszínek és programok megtalálása mindig izgalmas és kreatív feladat, amiben többféle érdeket kell összeegyeztetnünk.
Például évről évre felmerült hogyan tudjuk a szervező cég, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. fenntartásában álló intézményeket, épületeket bevonni.
Ezeken a helyszíneken egyszerűbb és költséghatékonyabb a szervezés, ráadásul nem egy esetben – például a Zsolnay-negyedben található planetáriumban – minden technikai feltétel adott számunkra. Máskülönben maga a Zsolnay Negyed speciális környezetével és a sokféle, különleges funkciójú épületével igazán ikonikus, fontos pécsi helyszín, már csak emiatt is szerettünk volna ide is kihozni a fesztivált. Idén próbálkoztunk meg vele először, és azt hiszem, jól sikerült.
Egy másik kiemelt pécsi helyszín a Kodály Központ.
Azt azért nem tudtuk sokáig használni, mert nem találtunk olyan alkotást, ami akkora térben jól működik – mióta megtaláltuk, ez a fesztivál egyik legjobb helyszíne.
Hogy találnak rá a megfelelő alkotásokra?
Alapvetően pályázatokon keresztül érjük el az alkotókat. Nemzetközi szervezeteknek vagyunk tagjai, ennek is hála ránk találnak azok, akik számára ez érdekes terep lehet, és természetesen magunk is járjuk a külföldi fényfesztiválokat.
Nemcsak épületeket vetítenek meg fénnyel a fesztivál során, de installatív munkákat is kiállítanak. Azokat és azok helyét mi alapján választják ki?
Izgalmas ez a folyamat is, és sok múlik rajta. Rossz helyszínen a legjobb alkotás is el tud vérezni, míg egy jó helyszín rengeteget hozzáad a műhöz.
Meg kell figyelni a tér adottságait, a helyszín hangulatát, a múltját, a jelenlegi használati módokat.
Ami működik az Árkád bevásárlóközpontban, az nem illik a Cella Septichora Látogatóközponba és fordítva. Egyébként, fontos szerintem, hogy idén sikerült az Árkádba is kiállítanunk: izgalmas helyszínnek találom. Mivel városi fesztivál vagyunk, hiszem, hogy csak úgy lehet hiteles a programunk, ha jelen vagyunk azokban a terekben is, ahol az emberek hétköznaponta megfordulnak.
Mi teszi Pécs városát alkalmassá arra, hogy sikeres fényfesztiválokat lehessen itt tartani?
Például a mérete – elég nagy, hogy befogadja a tömeget, de nem olyan nagy, hogy elvesszenek, túl távol kerüljenek egymástól az alkotások. Egy fővárosban ez már nem feltétlenül van így. Aztán, van itt valami, amit jobb híján alaprezgésnek tudok nevezni:
a város épített öröksége, a központ struktúrája, békés, mediterrán hangulata mind erősítik, hogy jó fesztiválokat hozzunk létre.
És a helyiek közössége, az itteni alkotói bázis is kimondottan karakteres és erős. Pécsen előttünk is aktívak voltak már analóg fényfestők, akikre támaszkodhattunk, mert ismerték a technikát és örömmel dolgoztak velünk az induláskor. Nehéz dolgunk van abból a szempontból, hogy évről évre újat kell mutatni, növelni kell a tétet, de közben a lehetőségeink is csodálatosak.
Mitől lesz jó egy fényfesztivál?
A fényfesztiválok világa nagyon szuggesztív műfaj, főleg, hogyha közterekre szervezzük.
Jönnek az emberek ösztönösen, mint a bogarak a fényre – nem véletlen a bogárka a logónkon.
A siker egyik titka az interakció lehetősége, vagyis hogy a látogatók igazán bevonódnak, az alkotások részévé válnak. A fényszőnyeg erre a legjobb példa:
megálmodtuk, milyen jó lenne, ha nem egy épület lenne az alkotás felülete, hanem az utca, és az azon járó emberek.
Ezután milliméter pontosan fel kellett mérni az utat, és meg kellett találni azokat a technikai partnereket, akik vevők voltak ilyen típusú munkára, vállalták például, hogy kitalálnak egy szerkezetet, ami kilógatja a vetítőgépet az ablakból. Sikerült, és mai napig ez az egyik legkedveltebb helyszín. Úgy látszik, az emberek élvezik, hogy gyakorlatilag őket festjük meg.
Hogyan lehet ekkora területeket, felületeket pontosan felmérni?
Vegyük példának a székesegyházat, hiszen azt a mapping verseny miatt már a kezdetekkor fel kellett mérni. 3D-ben kellett beszkennelni az épületet, így létrehozni egy template-t, egy térképet az alkotók számára, ami alapján dolgozni tudnak.
Hálásak vagyunk a szakmai partnereknek, mindenekelőtt a Kiégő Izzóknak, akik a kezdetek óta segítenek több évtizedes tapasztalatukkal, tudásukkal, profizmusukkal – nélkülük azt sem tudtuk volna, hogyan kezdhetnénk hozzá ekkora munkához.
Honnan jött az első fényfesztivál ötlete, ha nem látott még ilyet és nem is volt jártas a szakmában?
Pont a Kiégő Izzók csapata adta a kezdő löketet. Én korábban is fesztiválszervezéssel foglalkoztam, de mindig zenei programok megvalósításán dolgoztam. 2012-ben kerültem Ozorára, ahol az élőzenei színpadért felelek a mai napig, ide kellett programot szervezni, illetve kitalálni, hogyan, mitől lesz ez egy igazán jó helyszín. Nem mindennapi terepről beszélünk: Dragon Nest a színpad neve, egy fából, nádból épített, aszimmetrikus, különleges formájú, tetőszerkezetű építmény. Bátran mondhatom, az egyik legjobb zenei helyszín Magyarországon. Ozora egyébként is izgalmas, vizualitás terén nagyon erős világ.
Az első alkalmak során megtapasztaltam, hogy a teljes élményhez a zenén túl mennyit tesz hozzá a látvány.
A Dragon Nestben akkor kifeszítettünk egy nagy, kör alakú vásznat, arra VJ-ztünk esténként, oda hívtam meg a Kiégő Izzókat is. Amikor 2015-ben, ami a fény nemzetközi éve volt az UNESCO-nál és már a Zsolnay Negyednél dolgozva kellett fesztivált szerveznem, már ezekre az élményekre alapoztam.
Mára szakmai oldalról hány embert mozgat meg a fesztivál?
Nagyjából 100-150 főt, ha csak a fényművészekre és a technikai feltételeket biztosító szakembereket számítom.
Van ennyi fényművész, technikus Magyarországon?
Próbálunk zömében a hazaikra támaszkodni, és van is kire, mert remek alkotók és szakemberek élnek az országban. De nem kimondott célunk, hogy csak hazai vagy éppen kizárólag nemzetközi fesztivál legyünk.
A hazai alkotók számára fontos találkozási pont vagyunk, és ezekkel az energiákkal jó dolgozni.
Ugyanakkor terjed a hírünk Európában, és ez színesíti a résztvevők körét is. Szóval vegyes a csapat, és nem a nemzetiség alapján válogatjuk a kiállító művészeket, kollégákat. Viszont az is biztos, hogy az alkotók már nemcsak a közönségnek, de a szakmának is szeretnék megmutatni magukat. Tudásuk legjavát teszik bele munkájukba, ezért is tud fejlődni a fesztivál.
Erősen technikaalapú műfajról beszélünk. Van a művészek mögött kiépült ipar, ami a kreatív látványt megvalósítja?
A technika terén is intenzíven fejlődik a hazai szakmai kör. A legtöbben a rendezvényiparban dolgoznak év közben, tehát az eszközök nem azért vannak jelen az országban, mert annyi fényalapú rendezvény lenne, hanem mert koncerteken, fesztiválokon, konferenciákon igényt tartanak rájuk. Ugyanakkor azt hiszem, a mai napig nincs az országban hat darab ugyanolyan típusú, azonos fényerejű, optikájú, felbontású projektor, amivel a székesegyház vetítését megoldhatnánk. Ezeket a műszereket évek óta külföldről kell béreljük. Szponzorainknak, technikai partnereinknek mindenesetre nagyon hálásak vagyunk: nem tudnánk minden eszközt magunknak megfizetni.
Az idei fesztivál témája a NO//BODY. Miért?
Évek óta beszéltünk róla, hogy érdemes és fontos lenne-e egy nagy központi témát választani a fesztiválnak. A korábbi években csak a mapping versenynek volt tematikája, idén vállaltuk be először, hogy az összes alkotás egy fogalomhoz kapcsolódjon, arra reflektáljon valamilyen módon. A Fényfesztivállal párhuzamosan zajlik a városban egy képzőművészeti biennálé, a LOKART. Az idei évben az ő témájuk a test volt. Ez inspirált, erre reagálva fogalmazódott meg, hogy
a fény, amivel mi dolgozunk, éppen a megfoghatatlannal, a testnélküliséggel van szoros kapcsolatban.
Innen kanyarodtunk a NO//BODY irányába. Izgalmas fogalom, már csak azért is, mert kétféleképpen is érthetjük. Adott a testnélküliség, de a senki szó is benne rejlik. Nézőként, résztvevőként izgalmas megpróbálni visszafejteni, az adott alkotás, hogyan kapcsolódik, melyik szóhoz kötődhet. Örülök, ha a fesztiválozóknak is ez a benyomása. Az előkészítés során már láttuk, hogy alkotói oldalon működik a hívószó, sokakat sokféleképpen inspirált a téma.
Mit javasolna annak, aki nem volt még a pécsi Fényfesztiválon, melyik alkotásnak nézzen utána egy Google-kereséssel?
Nehéz kérdés ez egy szervező számára, mert ha egyet kiemelek, az összes többit háttérbe szorítom, és ez semmiképp sem célom. Büszke vagyok az idei szelekcióra, de a korábbi években is sok olyan alkotás született, amit bátran ajánlanék. Ha mégis muszáj egyet választanom, akkor a Kodály Központ hangversenytermében megvalósult, Varga Vince A fáklyák már égnek című munkáját említeném.
Különleges élményt ad, hogy más megközelítéssel és eszközkészlettel dolgozó, a színház világából érkező kreatív alkotók hoztak létre egy elcsendesedésre, befelé fordulásra, önreflexióra késztető élményt.
Örömmel tölt el, ha pár éjszaka erejéig az emberek ki tudnak szakadni a hétköznapokból és feltöltődnek a fesztiválon, de igazán akkor járunk jó úton, ha a lélek mélységeinek irányába nyitunk új ösvényeket. Néha talán sikerül.
