Ahogyan oly sok szakma, úgy az építészet is megnyílt a nők előtt a XX. század első évtizedeiben. Cikkünkben azokról a nőkről emlékezünk meg, akik valamilyen módon úttörői voltak a mesterségnek.
„Háború után, ha majd nekilendül az új Budapest építése, szokatlan jelenség lesz, hogy egynémely épülő házon asszony veheti a munkát, haladásunk legújabb tanúsítója: az asszony-építész.”
A fenti idézet az Uj Idők egyik 1917-es lapszámában olvasható és világos képet ad a korabeli viszonyokról. A női építészek és mérnökök ekkor még szenzációszámba mentek, így a nemzetközi nőnap alkalmából érdemes felidéznünk a magyarországi női építészettörténet első úttörőit – közöttük ismertebb és kevésbé ismert személyekkel.
Elsők között is első
Ha a legelső női építészünket szeretnénk megismerni, akkor Paulas Erika életét kell feldolgoznunk. Paulas nevét az ország 1900-ban ismerhette meg, amikor számos újság lehozta, hogy jelentkezett az építőmesteri képesítés megvizsgálására szervezett bizottság előtt. Nyilván nem véletlen a karrierválasztása, hiszen édesapja Beszterce város főmérnöke volt a századforduló idején, ahova családjával 1883-ban költözött Zürichből.
Lánya az ő irodájában helyezkedett el először, ahol rajzolói állást tölthetett be. Hamarosan maga is elkezdett tervezni közvetlen környezetében, egyik első alkotása egy kaszárnyaépület volt, de kezdeti művei mellett a szakmai továbbképzésről sem feledkezett meg.
Az 1900. április 17-ei vizsgán egy nagyobb középítkezés munkálatait kellett saját kezűleg levezényelnie, ahol a tört magyarját kellő határozottsággal és szakmai kompetenciáival kompenzálta, és meggyőzően teljesített; innentől fogva pedig képesített építőmesternőnek vallhatta magát. Az Építő Ipar örömmel számol be a hírről, de figyelmeztet:
„[…] óva intünk mindenkit, nehogy könnyűvérű elhatározással erre a pályára lépjen, amely – természeténél fogva – végre is, inkább a férfias erő és erély számára való.”
Jó teljesítménye nem meglepő, hiszen 1898-ban már saját építészi irodát vezetett Besztercén, ahol állítólag kizárólag nőket alkalmazott. Hamarosan szeretett volna belépni a Magyar Mérnök- és Építész-Egyletbe, ám annak alapszabályai erre nem adtak lehetőséget. Végső soron Paulas az, aki forradalmi újítást hoz az egylet életében, hiszen az ő ügyének hatására módosítják 1901 az alapszabályokat, így első nőként ő is csatlakozhatott kollégáihoz. Több épületet is jegyzett Erdélyben, legismertebb munkája talán a besztercei erdőigazgatási palota.
Több mint anya – az első diplomás mérnöknő
Bár nem építészként dolgozott, talán a legismertebb név mégis Pécsi Eszteré, aki 1899-ben született. Családi háttere nem feltétlenül predesztinálta erre a karrierútra, mindenesetre bátyja, Illés is mérnöki oklevelet szerzett. Pécsi szintén műszaki tanulmányokat folytatott: mivel Magyarországon a korban nőként a Műegyetemen erre nem volt lehetősége, Berlinbe utazott, hogy a Technische Hochschulén tanuljon.
Hamarosan azonban változott a hazai helyzet,
Lovászy Márton vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletével a korábbi korlátozásokat 1919-ben feloldották, így Pécsi hazatért, 1920 márciusában pedig megkapta műegyetemi oklevelét.
Hiába a fokozatos emancipáció, a két háború közötti mérnöknők előtt álló kihívásokról mesél Pécsi levele, amelyet a Magyar Hírlap közöl egy 1927-es számában: „[…] én okleveles mérnök vagyok, öt éve férjnél s van egy másféléves kisfiam. Ez alatt az aránylag rövid idő alatt már jó néhányszor álltam a dilemma előtt, hogy vagy a munkámat kell abbahagynom, vagy a gyermekemet kell rokonomhoz küldenem, mert nem sikerült eddig a gyerek gondozását kielégítőleg megoldani” – igaz, ez a dilemma sokaknak manapság sem ismeretlen.
A szakmájában kezdett el dolgozni is. Ekkortájt ismerte meg férjét, Fischer Józsefet, ez a kapcsolat pedig egész mérnöki karrierjét meghatározta. Fischerrel 1930-ban saját mérnökirodát alapítottak, ahol első sorban épületstatikai feladatokkal foglalkozott. Bár nem kifejezetten építész volt, a szakmában így is letette a névjegyét, és számos értékes épület létrejöttéhez járult hozzá szakértelmével. Korábban, 1928-ban így nyilatkozott: „Nemcsak a gyerek az álmom... — mondotta — hidakat, vasutakat, országutakat szeretnék teremteni!”
Végül nem hidaknak, vasutaknak, országutaknak lett mestere, férjével főleg villákra koncentráltak. Kifejezetten emlékezetes alkotásaik közé tartoznak a modernista stílushoz tartozók, így például a Szépvölgyi úti 88/b szám alatt található családi ház is, ami a külföldi szaksajtót is bejárta,
illetve a Bajza utcai Walter Rózsi-villa, ami ma a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ egyik kiállítóterének ad otthont.
Nemcsak férjével dolgozott együtt, hanem olyan forradalmi tervezőkkel is, mint Molnár Farkas – nekik köszönhető a szintén Európa-szerte ismert, a milánói Triennálén 1933-ban díjnyertes Dálnoki-Kováts-villa is. Hogy ne csak villákat említsünk: az ő munkája a korban legnagyobbnak számító fedett sportuszoda, a Hajós Alfréd-féle margitszigeti szerkezetének kialakítása is. 1956 után disszidált, Amerikában is hírnévre tett szert, és többek között Breuer Marcell-lel is együtt dolgozhatott.
Az első női építészmérnöki diploma
Mivel manapság már diplomához kötött, hogy ki lehet építészmérnök, a modern definíció szerint – hiába tervezett épületeket és volt alkalmas egy építkezés levezényelésére – Paulas nem lehet az első. Ez a titulus a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján Kohlbach Ellát illeti meg, csakhogy az ő munkásságáról egyelőre keveset tudunk, ráadásul ő a diplomáját Berlinben szerezte meg. Ha az első Magyarországon építészmérnöki diplomát szerző nőt keressük, aki tekintélyes karriert is futott be, akkor Várnay Marienne az emberünk.
Várnay Sternberg Marianne néven született és csak nagy nehezen, eleinte mint rendkívüli hallgató jutott be a Műegyetem építészmérnöki szakára. Később, már természetesen rendes hallgatóként, kitűnő szigorlatot tett, 1924-ben pedig diplomáját is megszerezte. „Most itt volt előttem az élet minden lehetősége és be kellett bizonyítanom, hogy itt is megállom a sarat, hogy nő létemre is meg tudok birkózni azokkal a problémákkal, amelyekért egy villa, egy ház, egy háztömb, sőt egy városrész tervezése és építése állít az építész elé […] – nyilatkozta egy 1929-es interjúban.
Külföldre indult tanulmányútra, valamint munkát keresni, itt azonban felemás tapasztalatai voltak. Párizsban Le Corbusiernél próbált elhelyezkedni, ám állítása szerint „a franciák csak a nőtt látták benne”. Sokkal nyitottabb volt a szakma ezután Prágában, ahol Josef Gočár irodájában a prágai és a Hradec Králové-i városrendezési terveken dolgozhatott, majd innen csábította el Kamil Roškot építész, kifejezetten azért, mert nő volt.
„Ma már a nőt is meg kell kérdezni, mondta Roskot, mikép akarja látni azt a helyet, ahol, akár mint háziasszony, akár mint feleség és anya él.”
Első ismertebb munkáját már Magyarországon jegyezte. 1929-ben megpályázta Győr városrendezési tervét, amely meghozta számára a hazai ismertséget – többek között a fent idézett interjú is ennek apropóján született. Kiállított, publikált és előadásokat tartott, és ekkor már szegedi lakosként az ő tervei szerint építették meg az ottani Anna-forrás ivócsarnokát, ezt azonban 1963-ban városrendezési okokra hivatkozva elbontották. Talán legismertebb munkája sokáig a szintén szegedi OTI-palota volt, ám Kovács Dániel, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ munkatársának kutatásai alapján az épület valójában Kopeczky Raoul munkáját dicséri.
Várnay asszimilálódott zsidó családba született, az 1940-es években pedig ő sem kerülhette el a náci kegyetlenkedést. Szegeden 1944 márciusában hozták létre a gettót, majd június végén megkezdődött a zsidók deportálásba. Várnay vélhetően a Stutthof koncentrációs táborba került és itt is halt meg 1944. december 1-jén.
Kovács Dániel: Dismantling and re-creating a nonexistent archive. In the quest for Várnay Marianne, a first among Hungarian woman architects
Kovács Dániel: Ki volt az első építésznő? memmdk.hu
Arcanum
