Átalakulhat a Klinikák környékének fél évszázados utcaképe

hely.hu

Jelentős változás előtt állhat a Klinikák metróállomás környéke: megkezdődhet a több mint hatvan éve működő Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) épületének előkészítő fejlesztése, amely hosszabb távon az Üllői út és a Szigony utca sarkának látványát is átalakíthatja.

Az 1964-ben átadott, tízemeletes kutatótorony évtizedek óta meghatározó eleme a környék városképének. A Kemper Ervin által tervezett 44 méter magas épület eredetileg szellős, körbejárható térben állt, hogy hangsúlyos szerepet kapjon a városszövetben. A hetvenes évek közepén azonban egy alacsonyabb, vízszintesen elnyúló épületszárnnyal bővítették az intézetet, amelyhez később a 3-as metró Klinikák állomása is kapcsolódott.

A 3-as metró állomása a kutatótorony mellett
Flickr
Fotó: Tóth Zoltán
A Magyar Tudományos Akadémia és a HUN-REN most egy új kutatóépület kivitelezésére írt ki pályázatot.

Az Apáthy István utca, a Szigony utca, a Bókay János utca és az Üllői út által határolt tömbben felépülő új, kétszintes épület ideiglenesen helyet biztosít majd a KOKI munkatársainak a régi toronyépület elkerülhetetlenné vált felújítása alatt.

A tervek szerint a beruházás során egy 1172 négyzetméteres kutatóépület jön létre, benne több mint 528 négyzetméter laboratóriumi területtel. Az új létesítménynek közvetlen kapcsolatban kell állnia a meglévő állatház épületével, és át kell vennie a kutatóintézet egyes funkcióit a felújítás idejére.

A kivitelező kiválasztására kiírt pályázatra július 9-ig lehet jelentkezni. A nyertesnek mindössze 18 hónap áll majd rendelkezésére az épület teljes megvalósítására,

beleértve a szerkezetépítést, a laboratóriumi infrastruktúra kialakítását, valamint a gépészeti és elektromos rendszerek telepítését.

A beruházás elsődleges célja a kutatómunka folyamatosságának biztosítása, ugyanakkor a fejlesztés a Klinikák térségének további átalakulását is előrevetíti. A több mint fél évszázada meghatározó kutatóközpont környezetében így újabb építészeti elem jelenhet meg, amely hosszú távon a környék arculatára is hatással lehet.

Magyar Építők

Érdekel, mi a helyzet nálunk? Iratkozz fel!

* kötelező mező
Adatvédelmi nyilatkozat