Nagy szerepe volt abban, hogy ma már a természet inspirálja az éptészetet.
Ma ünnepli 100. születésnapját David Attenborough, a legendás természetfilmes, aki sorozataival milliárdok otthonába vitte el a természet világát – éppen egy olyan korban, amikor az ember egyre inkább elszakad a környezetétől. Különös ellentmondás, hogy mindezt leginkább a televízión keresztül tette, azon az eszközön át, amely maga is felgyorsította ezt az eltávolodást.
Attenborough-t elsősorban az élővilág érdekelte, de az építészet sem hagyta hidegen.
Már korai műsoraiban, például a Traveller’s Tales epizódjaiban is megjelent az a szemlélet, amely az embert, a tájat, a kultúrát és a természetet egységként próbálta értelmezni. Nem klasszikus építészeti műsorokat készített, mégis érződött rajtuk, hogy számára az épített környezet ugyanúgy része a civilizációnak, mint az élővilág.
Később, BBC-vezetőként
olyan korszakos sorozatok megszületésében vállalt szerepet, mint Kenneth Clarktól a Civilisation, amelyben az építészet a nyugat-európai civilizáció egyik legfontosabb tanújaként jelent meg.
A sorozat – összhangban Georges Duby gondolataival – a középkori kulturális felemelkedés alapját mindenekelőtt az egyházi építészetben, a katedrálisok világában látta. Nem véletlen, hogy Duby a korszakot feldolgozó könyve is A katedrálisok kora címet kapta.
Attenborough azonban saját kedvenc „építészeit” nem az emberek között találta meg.
A Life in the Undergrowth című sorozatban külön részt szentelt a rovarok és más apró élőlények „szuperközösségeinek”. Bemutatta a hangyák, méhek, pókok és termeszek lenyűgöző építményeit, amelyek sokszor a modern mérnöki gondolkodást is megszégyenítik. Különösen a termeszvárak ragadták meg a figyelmét: az építmények, amelyek klímaberendezés nélkül is tökéletes passzív szellőző- és hűtőrendszerrel rendelkeznek.
Így fogalmazott róluk:
„Hogyan képes egy rovar, amelynek csak néhány agysejtje van, fogni egy gombóc sarat, nyállal golyóvá keverni, és a vaksötétben úgy elhelyezni azt, hogy ilyen rendkívül elegáns oszlopokat és boltíveket alkosson, mint egy középkori katedrális? Ez szinte hihetetlen.”
Hasonló csodálattal figyelte a madarakat is, különösen a lugasépítő madarakat, amelyek nem egyszerű fészket, hanem szinte művészi installációkat készítenek udvarlási célból. Az európai felfedezők közül többen kezdetben emberi építményeknek hitték ezeket a különös alkotásokat.
Ugyanilyen lenyűgözőnek tartotta a szövőmadarak bonyolult, függesztett fészekrendszereit is
Attenborough iskolateremtő szuperközeli felvételei és a természet működését feltáró filmjei olyan közel hozták az élővilág „mérnöki csodáit”, hogy azok nemcsak természetfilmesekre, hanem építészekre, belsőépítészekre és dizájnerekre is inspirálóan hatottak.
Ez a szemlélet elsősorban a biomimikri építészetében jelent meg – abban az irányzatban, amely a fenntarthatóságot helyezi előtérbe és
a természet formáit, szerkezeteit és működési logikáját használja fel az építészetben.
A legismertebb példák közé tartozik a londoni 30 St Mary Axe, amelyet formája miatt sokan egyszerűen csak „Uborkának” neveznek. Az épület szerkezeti és szellőzési megoldásait, azonban egy másik élőlény, a részben a Vénusz-kosárka nevű mélytengeri szivacs vázrendszere inspirálta.
Szintén a természetből merített ihletet a Beijing National Stadium, a 2008-as pekingi olimpia ikonikus stadionja, a „Madárfészek”.
A stadiont tervező Herzog & de Meuron építésziroda maga is hivatkozott a madarak építési technikáira.
Talán még közelebb állhat Attenborough szívéhez az 1196-ban elkészült, a zimbawei Harrare-ban található Eastgate Centre, amely a termeszvárak működését ültette át az építészetbe. Az épület passzív hűtőrendszere az éjszakai hűvös levegőt gyűjti össze, majd nappal fokozatosan osztja szét az épület belsejében. A tervezőt, Mick Pearce éppen a termeszek különleges „klímaépítészete” inspirálta.
Attenborough öröksége így messze túlmutat a természetfilmeken. Nemcsak megmutatta a természetet, hanem megtanított bennünket újra észrevenni azt. És talán arra is emlékeztetett, hogy az emberi építészet legnagyobb mestere sokszor maga a természet.
