Tárnok Balázs tősgyökeres geszti: itt született és itt is járt iskolába, épp abba a geszti Tisza-kastélyba, amit nemrégiben teljesen felújítottak és egy komplex látogatóközponttá alakítottak. Mi teszi különlegessé ezt az épületet? Miért olyan egyedi még a kertje is? És hogyan éli meg a kastély újjászületését valaki, aki szinte egész gyerekkorát ezen falak között töltötte? Interjú a kastély múzeummenedzserével.
Nemcsak a Tiszák, hanem Ön is ezer szállal kötődik Geszthez. Hogy látta, a helyi identitást mennyire formálta a Tiszák öröksége?
Igen, én geszti vagyok, sőt, amikor a kastély még iskolaként működött, a szüleim itt tanítottak és én is ide jártam. A kastély az iskolai funkció mellett betöltötte a kultúr- és művelődési ház szerepét is, tehát ha valami történt a faluban, akkor az biztosan itt történt. Mi, gesztiek annyira a Tiszákkal nőttünk fel, hogy amikor hatodik osztályosként láttam egy turistacsaládot itt a kastélynál, odamentem hozzájuk, és én magyaráztam el nekik, mi hogy volt. Karácsonykor aztán kaptam tőlük egy képeslapot, amiben leírták, mennyire köszönik a körbevezetést, és hogy érződik, mennyire szeretem a falut.
Érdekes volt rájönni, mikor elmentem középiskolába, hogy a legtöbb ember semmit sem tud a Tisza-családról.
Pedig Tisza Kálmán tizenöt évig miniszterelnök volt, elképesztő fejlesztések köthetők hozzá, mint a magyar vasúthálózat, a földalatti, a városligeti Vajdahunyadvár, a Tőzsdepalota, az Operaház, a Parlament, ráadásul az első magyar büntetőtörvénykönyv megalkotása is erre az időszakra tehető.
Tisza István talán már jobban ott van a köztudatban, de ő is valószínűleg csak azért, mert meggyilkolták. Ő egy sokkal megosztóbb politikus volt, de fontos szerepet töltött be a magyar történelemben. Tisza Kálmán testvére, Lajos felügyelte a Parlament építését és egyébként miniszter, kormánybiztos volt, ő alapította meg az Országos Erdészeti Egyesületet. Mikszáth Kálmán csak úgy nevezte, hogy „százkarú ember”.
Tényleg elképesztő, hogy mi mindent elértek a Tiszák, és abban a korban, amikor itt éltek, nekik köszönhetően Geszt Bihar vármegye központjának számított. Mai fejjel ez hihetetlennek tűnik; én tizenkét évet Budapesten éltem, és
amikor kérdezték, hogy hol van Geszt, akkor azt válaszoltam, hogy nem a világvégén, de onnan már látszik az is.
Aztán mikor felújították a kastélyt, mégis visszatértem és még az esküvőnket is itt tartottuk a feleségemmel.
A helyiek tehát ápolják a Tiszák emlékét. Ezek szerint mikor még övék volt a birtok, jó gazdái voltak a vidéknek?
A Tiszák mindig is nagyon szoros kapcsolatban álltak a faluval, volt idő például, amikor minden nagykorúvá váló lánynak ünneplőruhát adományoztak. De tartottak jótékonysági ételosztásokat, sőt, bevezették a segélyezés rendszerét is Geszten, ami abból állt, hogy ha valakinek nem volt elég termése, akkor a saját raktárukból kipótolták, és a következő évben ezt visszaszedték. Elérték azt, hogy a faluban senki se éhezzen, amit a helyiek persze próbáltak nekik meghálálni: a második világháború után például rendszeresen ételt csempésztek a Füzesgyarmatra száműzött Tiszáknak. Egy bizonyos Kiss bácsit ezen egyszer rajtakapták, és annyira megverték, hogy ebbe bele is bénult. Szerintem jól leírja, mit jelentett a gesztieknek a Tisza-család, hogy ezután sem hagytak fel az élelmiszer csempészésével. Mikor azonban az utolsó birtokos 1944-ben elhagyta Gesztet, a kastély komoly hanyatlásnak indult. Volt csirkenevelde, majd pedig az említett iskola működött itt.
Milyen állapotban volt a kastély, amikor még itt járt iskolába?
Nem volt annyira siralmas állapotban, mint sokan hiszik, hiszen mégiscsak iskola működött itt, de a tetőt például teljesen ki kellett cserélni, illetve a kávézónál lévő terasz is le volt szakadva.
Ismerve az akkori helyzetet, mi a legkülönlegesebb változás?
Szerintem fantasztikus, hogy a restaurátorok milyen munkát végeztek, a pavilonban például úgy bontották vissza a falat, hogy ott az eredeti festés is látszódik, sőt a parkettát is sikerült helyreállítani. Hihetetlen belegondolni, hogy mik bújtak meg a vakolat mögött azokban az osztálytermekben, ahol gyerekként tanultunk. De az épület mellett az egész Tisza-birtokot is felújították, a nagy része már feldarabolva magánkézben volt, így azokat egyenként vissza kellett vásárolni.
A második világháború után itt nagy fakivágást rendeztek, sok régi fát elpusztítottak,
de a mai napig maradtak természeti értékek: van például egy nagyon idős körtefánk, régi tölgyfáink, két platánfánk, amiknek az ültetését az 1790-es évek környékére teszik; én az agrármérnöki végzettségemmel persze tudnám még folytatni a felsorolást. Például az itt élő állatvilág is említésre méltó, fészkel nálunk például egy fekete gólya, ami igazi kuriózumnak számít.
A kastélyban egy, a család történetét bemutató kiállítás látható. Honnan kerültek ide az itt látható tárgyak?
Nagyon sok munka volt benne. Sok nagylelkű adományozóval találkoztunk, beleértve természetesen a család leszármazottjait is, és a faluból is kerültek ide dolgok. A legközelebbi múzeumtól, a Munkácsy Múzeumtól egy Tisza Kálmánt ábrázoló festményt kaptunk kölcsönbe, de van képünk a Petőfi Irodalmi Múzeumtól, bútorunk az Iparművészetiből, egy Benczúr Gyula-alkotás pedig magánadományként került hozzánk. Van egy biedermeier íróasztal az emeleten, a pavilonban, amit az utolsó birtokos, Tisza Lajos Kálmán adott oda Tildy Zoltánnak (még mielőtt köztársasági elnök lett volna), azzal a céllal, hogy megóvja. Végül gyakorlatilag abból a pénzből tudtak kimenekülni az országból a Tiszák, amit azért az asztalért kaptak.
Mik a legizgalmasabb tárgyak a gyűjteményben?
Az én kedvenc történetem a két – Tisza Lajos és feleségét, Teleki Júliannát ábrázoló – Barabás Miklós-festményünkhöz kapcsolódik, amik megjárták Argentínát, Kolumbiát és az Egyesült Államokat is. A Tisza-leszármazottak New Jersey-ben találkoztak egy magyar restaurátorral, aki helyrehozta ezeket a képeket, és teljesen ingyen nekünk adta.
Érdekes még a Tisza István dolgozószobájában látható íróasztal is, amit három éve talált meg a polgármesterünk az önkormányzat műhelyében. Az archív felvételeket bújva felfedeztük, hogy egykor Tisza István Sándor-palotai dolgozószobájában volt található. Izgalmas belegondolni, hogy a mai napig mi minden lehet itt a faluban, aminek nem ismerjük még a jelentőségét.
Van ezen túl egy kézi csomózású türkmén szőnyegünk is, ami a Tisza-család albérleteként szolgáló budapesti Róheim-villában volt.
Amikor 1918. október 31-én, az őszirózsás forradalom napján meggyilkolták Tisza Istvánt, ez a szőnyeg ott volt a tetthelyen,
és amikor a merénylők távoztukban még hármat belelőttek Tiszába, ő épp ezen feküdt. Ez a családnak talán a legféltettebb relikviája.
Ön szerint van olyan oldala a Tisza-családnak, ami az átlagember számára nem ismert, de a kiállítás rávilágít?
Tisza Kálmán és István a család legismertebb tagjai, de például az említett Tisza Lajosról, Szeged újjáépítőjéről kevés szó esik. De ott van a testvére, Domokos is, aki tehetséges költő volt, ám 19 éves korában, tüdőbajban elhunyt. Ennek ellenére érdekes életútja van: amikor az orvosok még nem tudták kezelni ezt a betegséget, azt javasolták neki, menjen száraz klímájú országba. Végül Egyiptomra esett a választás, és az ide vezető útja számít az első magyar egyiptomi expedíciónak. Ezt úgy képzelem el, mint most Kapu Tibor űrbemenetelét. A Magyar Tudományos Akadémia és egyetemek keresték fel, hogy kutasson az útja során, és írjon le mindent, amit lát; végül komoly jelentést sikerült összeírnia, sőt egy kölyök nílusi krokodilt is elejtettek, amit aztán Kovács János – Domokos tanítója, aki Afrikába is elkísérte – a Debreceni Református Kollégiumba vitt preparálva, most pedig a mi kiállításunkban látható.
Milyen társprogramok kapcsolódnak a kiállításhoz és a kastélyhoz?
Komoly múzeumpedagógiai programunk van, sajátos nevelési igényű gyerekekkel is foglalkozunk,
de az idősekről sem feledkeztünk meg. Vannak különböző kulturális foglalkozásaink is: pszichológiai, történelmi előadások, gasztronómiai programok, vetítések. Tisza Ilonát, Tisza István miniszterelnök dédunokáját még mindenképpen meg kell említenünk, ő szinte minden nap itt van, és szokott teadélelőttöket tartani, amire rendszerint meghív egy általa kijelölt vendéget.
Egy éve a múzeumot vezetve miben látja a geszti Tisza-kastély egyediségét?
Itt Geszten vágni lehet a történelmet. Annyi egyedi és eredeti, Tiszákhoz kapcsolódó relikviánk van, hogy szinte nem akad olyan terem, ahol ne lenne egy-egy ilyen. Illetve ott van a hely komplexitása is: van itt szálloda, étterem, kávézó, ajándékbolt, hatalmas focipálya, multifunkcionális sportpálya – ez utóbbi azért is érdekes, mert ezen lehet teniszezni is, és az országban először itt, a Tiszák birtokán volt salakos teniszpálya. Nagyon érdekes maga a park is, az említett fákkal és fészekkel. A padláson található egy rendezvénytér, ahol kialakítottunk egy bérbe adható múzeumpedagógia termet, amely ráadásul szép kontrasztot biztosít a modern és a régi között. Emellett persze a szálloda és az étterem is támogatja a kastélyi, illetve a múzeumi funkciót.
Mindezzel a nyitás óta eltelt másfél év alatt kiket és milyen számban sikerült az elmúlt másfél év során idecsalogatni?
Nem is feltétlenül arra helyezném a hangsúlyt, mennyi látogatónk volt, hanem inkább azt emelném ki, hogy gyakran visszajönnek az emberek. Eljönnek, rászánnak pár órát, ez persze nem elég, úgyhogy legközelebb is visszatérnek, hogy egy egész napot itt töltsenek.
Most, hogy van többek között éttermünk, kávézónk, cukrászdánk, gyakorlatilag minden adott, hogy ennyi időt eltölthessen itt az ember, úgy, hogy közben nem unatkozik.
Eljönnek ide a gesztiek is?
Szerencsére egyre nagyobb számban. Eleinte úgy éreztem, bizalmatlanok voltak a kastéllyal szemben, mert látták, hogy körbe lett kerítve a park, és nem lehet csak úgy bejönni az épületbe sem. De a helyieknek ingyenes a belépés, használhatják természetesen a játszótereket és a sportpályákat is, én pedig úgy látom, mostanra már feloldódtak, főleg, hogy sok gesztinek is munkát adott a kastély, és egyre inkább a magukénak érzik a helyet.
