Ilyen volt, ilyen lett a geszti Tisza-kastély

Látványos előtte-utána fotók a geszti Tisza-kastély átváltozásáról.

Három órányi autóútra Budapesttől, alig fél kilométerre a magyar-román határtól áll a geszti Tisza-kastély.

A Tisza család generációkon át küzdött azért, hogy a török időkben elveszett ősi családi birtokát visszaszerezze. Noha ez nem sikerült, az 1760-as években kárpótlásul Mária Terézia a Fekete Geszti birtokot adományozta nekik. Itt teremtettek új otthont.

Mivel a Tisza-kastély viszonylag kicsi, és mindentől távol esik,

történetével és művészeti értékeivel alig foglalkoztak, a történelem viharai azonban nem kerülték el.

Az épület értékeit az második világháborút követő államosítás után széthordták, később diáküdülőként, termelőszövetkezeti egységként és általános iskolaként működött, ami szakszerűtlen átalakításokkal és elhanyagolással járt, így állapota szörnyen leromlott.

A kastély nagyívű, művészeti értékeit helyreállító felújítása az utóbbi években zajlott és 2024-ben fejeződött be.

Kattints a fotókra a galéria megtekintéséhez!

A geszti Tisza-kastély építtetői, Tisza II. László és széki Teleki Kata portréja megbújik a homlokzaton, ám mégsem ők az épület leghíresebb lakói. A Tisza család két miniszterelnököt is adott az országnak. Bár munkájuk a fővárosba szólította őket, Tisza Kálmán és fia, Tisza István is Gesztet nevezte otthonának.

Kattints a fotókra a galéria megtekintéséhez!

A homlokzatot, rajta az arcképekkel, a felújítás során gyönyörűen helyreállították.

Fotó: Kaiser Ákos

A kutatás alapján ma már tudjuk, hogy a geszti kastélyt két korábbi, 18. század közepi lakóház összekapcsolásával alakították ki 1780 körül. Az egyik egy kúria lehetett, a másikban a hozzá tartozó konyha és kiszolgáló helyiségek voltak. Az összeépítés során építették ki a barokk kastélyokra jellemző kocsiáthajtót, amit aztán a 19. századi átalakítás során építették be. Most utóbbi formájában állították helyre.

Kattints a fotókra a galéria megtekintéséhez!

Az elmúlt években a kapu mögött a lépcsőház is látványos átalakításon esett át.

Fotó: Kaiser Ákos

A 19. századi fejlesztések után a komolyabb modernizálásra, villany- és vízvezetékek építésére a 20. századik várni kellett. Ekkor készült a jellegzetes – most szépen helyreállított – tekergőző kőkorlátos terasz is.

Fotó: Kaiser Ákos

A kastély emelete karakteres, pavilonszerű, itt találhatóak a dísztermek. Ezek enteriőrjei ugyanolyan elegánsak voltak, mint az épület külseje.

Kattints a fotókra a galéria megtekintéséhez!

A falakon például művészi értékű díszítőfestés nyomait tárták fel, illetve a kastély elegáns kandallóit is sikerült helyreállítani, a díszes bútorzatból azonban nagyon kevés darab maradt csak fenn. Ennek ellenére a helyreállított kastély belseje igen impozáns.

Fotó: Kaiser Ákos

A rekonstrukció során ráadásul nemcsak az épületet állították helyre, hanem Várkonyi Adrienn tervei szerint a kastélyhoz tartozó park is megújult, itt is érdemes a látogatás során egy sétát tenni.

Kattints a fotókra a galéria megtekintéséhez!

A parkban sétálók útja egy kis házikót is keresztezni fog. Ez volt Arany János tanítói lakja, amikor öt hónapon át a családnál szolgált.

A geszti Tisza-kastélyról szóló videónk itt érhető el.