A Duna rendkívül alacsony vízállása miatt ismét láthatóvá váltak Nagy Constantinus csaknem 1700 éves hídjának maradványai. A több mint 2,4 kilométer hosszú átkelő megépítésekor az ókori világ egyik legnagyobb – a folyami hidak a legnagyobb mérnöki alkotása lehetett.
A tartós aszály és a Duna rendkívül alacsony vízállása ezúttal különleges lehetőséget adott a régészeknek. A bulgáriai Pleven Regionális Történeti Múzeum kutatói drónokkal fényképezik és térképezik fel a Nagy Constantinus által építtetett hídnak azokat az alapozásait és szerkezeti maradványait, amelyeket az év nagy részében víz takar. A kutatók nemcsak a híd pontos vonalát szeretnék rekonstruálni, hanem olyan eddig ismeretlen szerkezeti részleteket is keresnek, amelyekből többet tudhatunk meg építéséről.
Több mint 2,4 kilométer – az ókor rekordere
A híd a mai Bulgária területén fekvő Ulpia Oescust, a mai Gigen környékét kötötte össze a Duna túlsó partján álló Sucidavával, amelynek maradványai a romániai Corabia–Celei térségében találhatók. Nagy Constantinus személyesen is jelen lehetett az átadásán, amelyet a legújabb kutatások Kr. u. 328. július 5-re tesznek. Az eseményt már ókori történetírók is feljegyezték.
A teljes hossz mintegy 2434–2437 méter lehetett. Ebből körülbelül 1137 méter vezetett közvetlenül a Duna medre fölött, a fennmaradó hatalmas szakasz pedig a széles árteret hidalta át egészen Sucidaváig. Emiatt a szakirodalom Constantinus hídját az ókor leghosszabb folyami hídjaként tartja számon.
Ez azért is döbbenetes, mert a római hídépítés addigi mércéjének számító, Apollodórosz damaszkuszi építész által Traianus császár számára épített Duna-híd teljes hossza nagyjából 1,1 kilométer volt. Constantinus építménye tehát teljes hosszában több mint kétszer ekkora távolságot fogott át – igaz, ebbe már az ártéri megközelítő szakaszok is beletartoztak.
Hogyan lehetett 1700 éve ekkora hidat építeni?
A híd tervezése Theophilus Patriciust dicséri. A folyóban álló masszív falazott pillérekre faívek és fából készült felszerkezet támaszkodott. A járófelület mintegy 5,7 méter széles lehetett, és körülbelül 10 méterrel emelkedett a folyó vízszintje fölé.
Nem a kereskedelem volt az elsődleges cél: hadseregeknek épült
A híd mérete mögött mindenekelőtt katonai stratégia állt. Constantinus a 4. században ismét erőteljesebben próbálta érvényesíteni Róma hatalmát a Duna északi oldalán, miközben a birodalom határvidékén gót, szarmata és más népek éltek.
Egy állandó híd óriási előnyt jelentett: légiókat, lovasságot, utánpótlást, szekereket és hadianyagot lehetett rajta átszállítani anélkül, hogy minden hadjárat előtt hajóhidat kellett volna építeni. A híd stratégiai szerepét jól mutatja, hogy 332-ben Constantinus fia, a későbbi II. Constantinus ezen az útvonalon vezetett nagy római sereget a Duna túloldalára a gótok, szarmaták és alánok ellen.
A monumentális építmény ezért egyben politikai üzenet is lehetett: a Duna nem áthatolhatatlan határa a birodalomnak. Róma képes volt úgy átlépni rajta, mintha egy út folytatódna tovább a folyó túlsó partján. Constantinus korabeli pénzverésében és egy ritka bronzmedalionon maga a dunai híd is megjelent, ami jól érzékelteti, hogy az építkezésnek propagandaértéke is volt.
Alig néhány évtizedig állhatott
A világcsúcsot jelentő építmény története azonban rövid volt. Hogy pontosan mikor és hogyan pusztult el, arról nincs teljes egyetértés. A 360-as évekre már valószínűleg nem lehetett rendesen használni, más kutatói rekonstrukció szerint pedig a fa felszerkezetet később szándékosan égethették fel, nehogy a Duna északi oldaláról támadó népek használják fel a római területekre való átkeléshez.
A kőpillérek azonban sokáig megmaradtak. Luigi Ferdinando Marsigli a 18. század elején még hét pillért jelölt térképén, és egyes maradványok még a 20. század első felében is láthatók voltak alacsony vízálláskor. A folyó, az áradások, földrengések és az emberi beavatkozás azonban fokozatosan eltüntette őket.
Constantinus, a kereszténység és a Római Birodalom sorsa egyszer egy hídnál vett fordulatot
Különös történelmi keretet ad a történetnek, hogy Constantinus életének és vele együtt a Római Birodalom történetének egyik legfontosabb fordulópontja szintén egy hídhoz kötődött. Kr. u. 312. október 28-án Róma mellett, a Milvius-hídnál győzte le riválisát, Maxentiust. Maxentius a vereség során a Tiberisbe fulladt, Constantinus pedig ezzel megszerezte a Nyugatrómai Birodalom feletti uralmat. A kortárs történetírók szerint a csata előtt Nagy Konstantin különös jelenségre lett figyelmes, a napban egy keresztet látott alatta egy írás: „In hoc signo vinces” - „ E jelben győzni fogsz” látott isteni jelet látott, és győzelmét később a keresztény Isten támogatásával kapcsolta össze. A következő évben Constantinus biztosította a keresztény vallás gyakorlásának szabadságát a birodalomban így egy hídnál eldőlt csata nemcsak Constantinus pályáját, hanem közvetve Európa vallás- és kultúrtörténetét is megváltoztatta.
Tizenhat évvel később pedig már maga Constantinus avathatott fel egy hidat a Dunán – olyat, amelynek mérete a római mérnöki tudás egyik utolsó nagy demonstrációja lett.
A kiszáradó Duna most régészeti laboratóriummá vált
A mostani alacsony vízállásnál bolgár kutatók drónfelvételei és felmérései segíthetnek pontosítani a híd nyomvonalát, azonosítani eddig ismeretlen szerkezeti elemeket, sőt információt adhatnak arról is, hogyan változott a Duna medre az elmúlt mintegy 1700 évben.
A folyó tehát rövid időre egy olyan építmény maradványait mutatta meg, amely a maga korában ugyanazt jelenthette, amit jóval később a világ legnagyobb hídjai: nem egyszerű átkelőhelyet, hanem a technikai tudás, a politikai hatalom és a mérnöki ambíció látványos bizonyítékát.
Reuters; Bolgár Nemzeti Rádió;l Evgeni Paunov
