Ebben a három budapesti kerületben még 200 ezer alatt bérelhetsz lakást

hely.hu

Az Otthon Start hatására visszaesett a lakásbérlés iránti érdeklődés, itt-ott a bérleti díjak is csökkenni kezdtek.

Az Otthon Start Program hatása megjelent: országszerte csökken az albérletek iránti érdeklődés. A bérleti díjak augusztusban országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest, míg éves szinten országosan 7,5, Budapesten pedig 7,2 százalékos volt a drágulás.

A kiadó lakások iránti érdeklődések száma éves szinten közel 20 százalékkal esett vissza augusztusban,

ami pedig egyértelműen annak köszönhető, hogy sok bérlő inkább a vásárlásban kezdett gondolkodni – mondta el Balogh László, az ingatlan.com szakértője.

Balogh László, az ingatlan.com szakértője
Fotó: Kaiser Ákos

Ennyi egy átlagos lakbér

A bérlők szempontjából kedvező fordulat, hogy a kínálat az utóbbi évek egyik legmagasabb szintjére ért, növelve a versenyhelyzetet a bérbeadók számára. A bérlőkért folytatott küzdelem már most is kiolvasható az árak alakulásából, hiszen

Budapesten szeptember elején 260 ezer forint volt az átlagos lakbér,

ami nem változott egy hónap alatt, míg több városrészben kisebb-nagyobb csökkenések is megjelentek: különösen a drágább kerületekben 5–20 ezer forinttal mérséklődött a bérleti díjak átlaga.

Van miből válogatni

Jelenleg több mint 18,1 ezer kiadó lakás és ház szerepel az ingatlan.com kínálatában országosan, ilyen bőségre legutóbb 2021 nyarán volt példa. Ez a helyzet ugyan kedvez a bérlőknek, de komoly dilemmát okozhat a befektetési célú lakásvásárlóknak, mert a lakásárak sem lőttek ki olyan mértékben, amire a kereslet kiugró növekedése alapján sokan számítottak.

A fővárosban már három kerületben – a XX., XXI. és XXIII.-ban – 200 ezer forint alatt van az átlagos bérleti díj, egy hónappal korábban még csak kettőben volt ez a helyzet.

Eközben a belvárosi és budai kerületekben (például az I., az V. és a II.) 5-20 ezer forinttal csökkentek az átlagos albérletárak.

A legnagyobb kínálattal rendelkező XI. és XIII. kerületben szeptember elején egyaránt 270 ezer forint körül alakultak a lakbérek.

Vidéken stagnálnak az árak

A vidéki nagyvárosokban az albérletárak lényegében stagnáltak az elmúlt hónapban. A legnagyobb felzárkózó Kecskemét és Szeged, ahol az átlagos lakbér 160-180 ezer forintra nőtt. Veszprémben, Pécsett és Székesfehérváron kisebb, pár ezer forintos csökkenés történt, így előbbi városokban 180 ezer, utóbbiban 200 ezer forint a középérték.

A legdrágább vidéki albérletpiac továbbra is Debrecené 240 ezer forintos átlaggal. Győrben 200 ezer forint körül alakultak az árak. Szolnok 130 ezer, Miskolc pedig 125 ezer forint alatti lakbéreivel az ország legolcsóbb megyeszékhelyei közé tartozik.

A Hely.hu Otthon Start programmal kapcsolatos híreit itt olvashatják!

Forrás: ingatlan.com

Fotó: archív