Tizenhét ország képviselői gyűltek össze Berlinben, hogy a hagyományos építészet oktatásának jövőjéről tárgyaljanak. A Notre Dame-i Egyetem által szervezett háromnapos konferencia nemcsak a klasszikus formálás jelenlegi gyakorlatát térképezte fel, hanem egy új, európai iskola alapítását is előkészítette. A cél: olyan építészeti oktatás, amely a szépséget, az emberléptéket és a közösségi felelősséget nem hagyja a múltban. Most először látszik valódi esély egy kontinenseken átívelő intézmény létrehozására – és ezzel egy új gondolkodásmód megerősítésére is.
Berlinben, a Parochialkirche történelmi falai között gyűltek össze a klasszikus építészet hívei a világ tizenhét országából. A háromnapos konferenciát az Egyesült Államokban működő Notre Dame-i Egyetem Építészeti Kara szervezte, két világosan megfogalmazott céllal:
- egyrészt, hogy összegezze a klasszikus vagy tradicionális építészet oktatásának jelenlegi gyakorlatát,
- másrészt pedig, hogy megtegye az első lépéseket egy új európai építészeti iskola megalapítása felé, amely ennek az örökségnek adhatna szilárd intézményi keretet.
A rendezvényen jelen voltak többek között a Potsdami Egyetem, a Trondheimi, a Vilniusi, a Madridi Műszaki Egyetem, valamint a Patrasi Egyetem professzorai, de képviselte magát az Orosz Művészeti Akadémia, az INTBAU nemzetközi szervezet, a Magyar Művészeti Akadémia és a Mathias Corvinus Collegium is. A meghívottak sorát bővítette Léon Krier világhírű építészteoretikus, III. Károly brit uralkodó kedvelt várostervezője.
Pedagógia, hagyomány és a hely szelleme
Május 12-én, a konferencia nyitónapján a Notre Dame-i Egyetem oktatási programjának részletes bemutatása zajlott. Stefanos Polyzoides dékán szerint
az oktatás három területe – az építészet, a tájépítészet és a városépítés – felbonthatatlan egységet alkot.
Samir Younés, a kar elméleti képzésének vezetője szerint a történelem és a tervezés nem választható szét, ahogy a stílus és az eszmei irányvonal sem csupán formai kérdés, hanem értelmezési keret a kortárs problémákra adott válaszhoz.
Richard Economakis előadásában hangsúlyozta, hogy a klasszikus építészet nem stílus, hanem szerkezeti és tektonikus elv, amely a hely szelleméből táplálkozik. A tervezés nem absztrakció, hanem a konkrét közösségek és tájak karakterére reflektáló gyakorlat.
Marianne Cusato előadása emlékezetes példákkal mutatta be, hogy a klasszikus formálás eszköztára nem zárvány, hanem hatékony eszköz az urbanisztikai problémák – például elhagyott városrészek újraélesztésének – megoldásában is. Az amerikai Gary városában végzett projektjük adatvezérelt, közösségi alapon szervezett tervezés volt, amelyben a klasszikus formák újra emberközpontú környezetet teremtettek.
A klasszikus építészet tehát nem múzeumba való hagyomány, hanem
egy olyan szemlélet, amely képes választ adni környezeti, társadalmi és szociális kihívásokra
– és épp ebben rejlik mai relevanciája.
Különböző országok, közös értékek – egy új iskola alapításának kérdései
A délutáni szekciókban spanyol, német, norvég és brit példákon keresztül mutatták be az előadók, hogy hol tart ma a tradicionális építészet oktatása Európában. Kiderült: az elméleti érdeklődés sok helyütt megvan, de a formális, akkreditált képzések rendszere még töredezett.
John Simpson brit építész kiemelte: az oktatás gyakran nem találkozik a gyakorlattal, és sok tehetséges hallgatónak nincs lehetősége arra, hogy mester–tanítvány viszonyban sajátítsa el a klasszikus formálás alapjait. A helyi építészeti hagyományok pedig sokszor alulértékeltek a globális modernitás dominanciájában.
A konferencia második és harmadik napján a résztvevők három nagy kérdéskör mentén dolgoztak kiscsoportokban és plenáris vitákban:
Lehet-e egy új, európai építészeti iskola több ország részvételével működő, decentralizált hálózat? Milyen legyen a képzési program szerkezete? Hatéves alapképzés? Posztgraduális program? Hogyan lehet akkreditálni egy ilyen iskolát a különböző európai országokban? Milyen politikai és adminisztratív lépések szükségesek ehhez?
A beszélgetések során egyértelművé vált:
az igény és a szándék megvan, de nyitott még az intézményes keretek kialakítása,
a finanszírozás, az oktatási nyelv kérdése és a helyszín kiválasztása.
Konklúzió: kezdődik valami
A konferencia végén Stefanos Polyzoides összegzése rámutatott: egy új európai iskola nem egyetlen ország projektje, hanem kulturális összefogás eredménye lehet, amely helyi hagyományokat ötvöz egy közös, európai gondolkodásmóddal.
A résztvevők egyhangúlag támogatták egy szervezőbizottság létrehozását,
amely a következő hónapokban kidolgozza az iskola kereteit, tantervét, és megkezdi az akkreditációs előkészületeket.
A Notre Dame-i Egyetem berlini konferenciája mérföldkő lehet a tradicionális építészet európai reneszánszában. Most először vetődött fel valódi eséllyel egy közös, nemzetközi iskola gondolata, amely a hagyományt nem ellenpontként, hanem kiindulásként kezeli – egy jobb, emberibb épített környezet reményében.
A szerző az MMA-MMKI kutatója