85 éves korában, szeptember 14-én elhunyt Sir Nicholas Grimshaw, a brit high-tech építészet egyik legnagyobb alakja, akinek épületei egyszerre voltak mérnöki csodák és emberközpontú terek, amelyek az építész örökségeként a jövő üzenetét hordozzák.
Az 1939-ben Hove-ban született építész pályája az Edinburgh College of Artban indult, majd a londoni Architectural Association falai között teljesedett ki. 1980-ban alapította saját irodáját, a Nicholas Grimshaw & Partnerst, amely később egyszerűen Grimshaw Architects néven vált világhírűvé.
Nevét olyan épületek fémjelzik, amelyek szerkezetileg valódi „határátlépőnek” számítanak, de mégis emberközpontúak. Nem öncélú formákat tervezett, minden ívnek és üvegpanelekből álló tetőnek funkciója volt. Az acél és üveg nála nem hideg ipari anyagként, hanem a modern élet új esztétikájaként jelent meg.
Munkáival új fejezetet nyitott az építészet történetében,
amely hidat emelt a mérnöki innováció és az esztétikai bátorság közé, miközben mindig a közösséget és a környezetet helyezte előtérbe.
Grimshaw öröksége
Leghíresebb munkáinak minden részlete, legyen szó akár az Eden Project kupoláiról, a londoni Waterloo pályaudvar hullámzó üvegtetőjéről vagy New York Fulton Centerének fényárban úszó átriumáról, mind arról mesélnek, hogy a technológia és a természet ténylegesen összehangolható.
A Waterloo International Terminal épületét 1993-ban adtak át Londonban. A pályaudvar hullámzó, 400 méteres üveg- és acéltetője nemcsak technikai bravúr, hanem vizuális élmény is, amely egyszerre idézi meg a mozgás lendületét és a szerkezet tisztaságát.
Ez a projekt jelképe lett annak a korszaknak, amikor az Egyesült Királyság ismét megpróbált új arcot adni közlekedési infrastruktúrájának. Grimshaw egyik legnagyobb erénye volt, hogy úgy tudott látványos formát alkotni, hogy közben a funkciót sem áldozta fel. Ez tapasztalható a londoni terminál esetében is.
Grimshaw későbbi munkái közül kiemelkedik a Fulton Center (2014), Manhattan közlekedési csomópontja. A projekt célja az volt, hogy rendet és fényt vigyen New York metróhálózatának egyik legzsúfoltabb részébe. A központi átriumnál, a „Sky Reflector Net” napfényt vezet a mélybe, így a föld alatti terek is világosak és barátságosak lettek. Ez a projekt jól példázza, hogyan tudta Grimshaw az infrastruktúrát emberi léptékűvé formálni.
Minden bizonnyal az Eden Project Cornwallban az a munka, amely leginkább összefoglalja Grimshaw hitvallását. A ’90-es évek végén egy elhagyott agyagbánya helyén kezdett formálódni a vízió, ahol a természet visszahódítja az ipari tájat.
A hatalmas geodéziai kupolák – az úgynevezett biomok – alatt trópusi esőerdők és mediterrán kertek kaptak helyet. Az ETFE fóliapárnákból készült könnyed, áttetsző héjak futurisztikus buborékként ülnek a tájban. A szerkezet a lenyűgöző látványon túl, egy ökológiai modell is. Az Eden Project így mára több lett egy szimpla turistalátványosságnál. Tudományos és oktatási központ egyszerre.
Édenkert az űrben
Mit tanulhat a jövő Marskolóniája az Eden Projecttől?
Az építész munkáiért számos díjat kapott, köztük a brit építészek legnagyobb elismerését, a RIBA Királyi Aranyérmet (2019). Már 2002-ben lovaggá ütötték, elismerve nemcsak építészeti, hanem társadalmi szerepvállalását is.
Ahogy a fenti példák is jól mutatják, Sir Nicholas Grimshaw építészete túlmutatott a látványon. Fő üzenete szerint építeni annyit jelent, mint felelősséget vállalni az emberekért, a városokért és a bolygóért. Az Eden Project, a Waterloo Terminal és a Fulton Center mind erről mesélnek. A kérdés pedig nem is lehetne aktuálisabb: hogyan találhatjuk meg a technológia és a természet közötti egyensúlyt a jövő építészetében?
