Az Asociația Maramureș Heritage egyesület közlése szerint az építési munkálatok befejeződtek, de az intézmény beköltözése még várat magára.
Befejeződtek az egykori szinérváraljai zsinagóga épületének munkálatai – olvasható az Asociația Maramureș Heritage (AMH) Facebook-oldalán. „A projekt nemcsak a szerkezeti megerősítést tűzte ki célul, hanem a szinérváraljai közösség történelmi identitását meghatározó építészeti részletek kiemelését is” – fogalmaz a poszt, amiből az is kiderül,
hogy az épületben kerül majd berendezésre az Erdélyi Zsidó Múzeum, de helyet kap egy koncertterem is.
A máramarosi település a Szamos jobb partján fekszik, zsinagógáját 1904-ben építették. Akkor az 5000 lakosából közel 800-an vallották magukat zsidónak, de mára már egy sem maradt belőlük. Az AMH egyik legfőbb tevékenységi köre a helyi zsidóság emlékezetének ápolása.
Forrás és nyitókép: Asociația Maramureș Heritage | Facebook