Az olasz főváros egyik legfőbb látványossága annyi turistát vonzott, hogy a városvezetés meglátta benne az üzleti lehetőséget.
Valamit valamiért – ez lehetne a római Trevi-kút új mottója, februártól ugyanis 2 eurót kell fizetnünk, ha a közelébe szeretnénk menni. Látogatását az elmúlt egy évben be- és kiléptető kapukkal kontrollálták, és a tesztüzem olyan jól sikerült, hogy most már élesben, a fizetős rendszerrel kiegészítve is bevezették. A városvezetés szerint ez a turisták számára is jó üzlet,
hiszen egy csekély összeg ellenében úgy tekinthetik meg Róma egyik fő látványosságát, hogy nem kell egymás nyakába kapaszkodniuk egy fotóért.
Ezzel párhuzamosan egyes múzeumokban is 5 eurós belépési díjat tűztek ki, ám a helyiek számára természetesen ezek látogatása is díjtalan. Van ráció az önkormányzat döntésében: Róma már hosszú ideje küzd a turisták által okozott túlzsúfoltsággal, hiszen évente több mint 22 millió látogató érkezik „az örök városba”, és a kalkulációk szerint ez a belépőjegy mintegy 6,5 millió euróval megdobhatja az éves bevételeket, amiket aztán a kulturálisintézmény-hálózat fenntartására és fejlesztésére fordíthatnak.
A barokk stílusú kút a Poli-palota déli végén található, és Niccolò Salvi építész tervei alapján készült el 1762-re.
A helyzet lehetne rosszabb is: mint Velence, úgy ez a holland falu már azért is pénzt kér, hogy egyáltalán a területére léphessünk:
Forrás: Euronews
Nyitókép: Alessandro Di Meo | MTI/EPA/ANSA