„turizmus”
címkéjű cikkek
-
Séta a Salgótarjáni utcai temetőben, ahol van halál a halál után
A magyar és budapesti tudomány-, gazdaság- és politikatörténet legjelentősebb alakjainak végső nyughelyeként szolgál a Salgótarjáni utcai zsidó temető, ami rövid, de annál intenzívebb fénykorán túl, főleg a XX. század második felétől kezdve, szinte teljes feledésbe merült. Körbesétáltuk a temetőt, megismertük a történetét, a lakóit, és megérdeklődtük, mit hozhat számára a jövő. -
Kiderült, mikor nyitnak a budapesti karácsonyi vásárok
Budapest egyik kedvelt látványossága a helyiek és a külföldi turisták számára a karácsonyi vásár, amiből többet is rendeznek a fővárosban advent idején. -
Szintet lép a szakképzés: több mint hétmilliárdot fordítanak a Gundel Technikumra
Gundel Károly a magyar vendéglátás egyik legnagyobb reformere volt: most az ő nevét viselő ferencvárosi technikum újul meg teljesen. -
Folytatódik a Fertő tó fejlesztése
Mérföldkőhöz érkezett a széles körű társadalmi egyeztetések sora, amely a Fertő tavi fejlesztés folytatását és irányát hivatott meghatározni – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium. -
Túl sok a turista, fizetőssé válik egy apró holland falu
Ami érthető is, hiszen Zaanse Schans minden lakosára évente 26 ezer turista jutott. -
Kiderült, melyik lett az Év Kilátója 2025-ben
Közönségszavazással döntötték el a legkedveltebb kilátók sorrendjét szerte az országban. -
Közeleg a zárás: évekig nem lesz látogatható a Gellért fürdő
Október 1-től felújítás miatt bezár a Gellért fürdő – közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. A tervek szerint 2028-ban nyit majd újra. -
-
Kiderült, mikor zár be a híres budapesti fürdő – Komoly baj áll a háttérben
A több éve csúszó felújítás, mostanra elkerülhetetlenné vált és úgy tűnik, hosszabb ideig tart majd a munka, mint ahogy először látszott. -
-
Ezekből az országokból érkezik a legtöbb turista hozzánk
Már július végére átlépte a 10 milliót a hazai vendégforgalom. Mutatjuk, honnan jöttek és melyik hazai tájakat választották a turisták. -
6 izgalmas UNESCO világörökségi helyszín, amit nem ismersz
A gízai piramisokat, a római belvárost, a Tádzs Mahalt mindenki ismeri, ám ki gondolta volna, hogy az UNESCO világörökségi helyszínek listáját olyan alapossággal állították össze, hogy még egy bulgáriai kiruccanáshoz is meghozza az ember kedvét? Alábbi cikkünkben 6 olyan világörökséget mutatunk be, ami nincs rajta az internetes toplistákon, de egy látogatásra mindenképp jók.