Az Otthon Start hitelt és a CSOK Pluszt már a használatbavételi megszerzése előtt is folyósíthatják a hiteligénylőknek.
Már tavaly ősszel megismerkedhettünk a március 1-jén érvénybe lépő társasházi építményi jog fogalmával, ami lehetővé teszi, hogy a még építés alatt álló lakások is bejegyezhető jogi státuszt kapjanak, azaz a vásárló nagyobb védettséget élvezzen, ha a „tervezőasztal mellől” vásárol.
Most kiderült, hogy az Otthon Start Program és a CSOK Plusz kínálta lehetőségekkel már a használatba vételi engedély megszerzése előtt élhetnénk, tehát épp az imént felvázolt szituációkban is. A kormányrendelet-tervezetet csütörtökön bocsátották társadalmi egyeztetésre, és kiderül belőle, hogy értékbecslés ez esetben csakis a hitelkérelem után készülhetne el.
Érdemes észben tartani, hogy a szerződéskötéstől kezdve legfeljebb 3 évünk van arra, hogy a használatbavételi engedélyt bemutassuk a hitelezőnek.
A folyósítás továbbá kizárólag óvadéki számlára történhet, ami garantálja, hogy a pénzt valóban építkezésre költik.
„Az Otthon Start program keretében megvalósuló lakásfejlesztések növekvő száma, a gyorsított engedélyezési eljárási rezsim, a társasházi építményi jog intézménye, valamint a szakaszos hitelfolyósítás lehetősége együttesen egy olyan új helyzetet teremt a magyar ingatlanpiacon, amellyel az új, megfizethető lakásfejlesztések tömege tud minden korábbinál gyorsabban és biztonságosabban megvalósulni” – fogalmazott Facebook-posztjában Panyi Miklós, a Miniszterelnökség stratégiai államtitkára.
Balogh László, az ingatlan.com elemzője korábban azt írta, a könnyítés jóvoltából 2026 első negyedévében évek óta nem látott forgalomnövekedés következhet be az ingatlanpiacon.
Forrás: portfolio.hu
Nyitókép: | MTI