Az építőiparban való elterjedéshez azonban még további, nagyobb léptékű tűzvédelmi vizsgálatokra és a gyártás fejlesztésére van szükség.
A kísérleti anyagban a fűrészport a struvit nevű ásvány kapcsolja össze. A kutatók görögdinnyemagból kivont enzimmel szabályozzák a kristályképződést, így a kialakuló kristályok kitöltik a farészecskék közötti hézagokat, és összefogják azokat.
Ezt követően a keveréket két napig préselik, majd szobahőmérsékleten szárítják.
Ezek a lapok elsősorban belsőépítészeti felhasználásra lehetnek majd alkalmasak. A labori vizsgálatok során az anyag több mint háromszor annyi idő után gyulladt meg, mint a kezeletlen lucfenyő. Az eredmény csodásan mutatja, hogy hő hatására a kötőanyag bomlása hőt von el a környezetétől, ezzel lelassítva az égést.
Bontás után sem vész kárba
A fejlesztés másik pontja, hogy az alapanyagok visszanyerhetőek. A lapok aprítással és megfelelő hőkezeléssel összetevőikre bonthatók, így a visszanyert anyagok ismét felhasználhatók lesznek a gyártásban.
A műanyag palackok alapanyagából építenek utat a japánok Afrikában
Fűrészporból és ásványi kötőanyagból készít nehezen gyulladó, újrahasznosítható építőanyagot az ETH Zürich és az Empa kutatócsapata.
A költség azonban meghatározó, mivel a struvit jelenleg drágább a cementnél, ezért a kutatók a szennyvíztisztítókban képződő ásványi lerakódások hasznosításának lehetőségét is mérlegelik.