Kúsztak-másztak a pincékben, benéztek a befőttesüvegek mögé a kamrákban, éjszakába nyúlóan keresték a magyarázatot, és itt-ott leverték a vakolatot is. A két „malterharkály”, B. Benkhard Lilla régész és Mentényi Klára művészettörténész meglepő és izgalmas eredményre jutott, miután végigkopácsolta a régi épületeket a kis vasi városban.
A szóhasználat nem véletlen: a legendás páros maga is humorral, könnyedséggel beszél erről az egyébként komoly és korszakalkotó munkáról, amelynek eredményeként hamarosan elkészül a régen várt kőszegi topográfia. A történelmi belváros első pillantásra egységes, szinte időtlen városképet mutat, a laikusok biztosan így látják: a Jurisics tér reneszánsz homlokzatai, a vár felé futó utcák, a szűk telkekre szervezett házsorok azt az érzetet keltik, mintha egyetlen korszak formálta volna őket. Szép és harmonikus. A valóság azonban sokkal rétegzettebb, és éppen ezt a rétegzettséget teszi láthatóvá az a több évtizede zajló kutatómunka, amelynek folyománya lesz a készülő kőszegi topográfia.
Erről tartotta meg közös előadását a két szakember, B. Benkhard Lilla és Mentényi Klára nemrég a Kőszegi Városi Múzeum, Könyvtár és Levéltár rendezvényén. Ezen több mint fél évszázados szakmai együttműködés és barátság tapasztalatával a hátuk mögött nemcsak házakat mutattak be, hanem azt a módszert, ahogyan egy város múltja a falakból, vakolatokból, pincékből és levéltári iratokból újra összeáll.
Műemlékvédelem: egy ország a csodájára jár
A falkutatás, ahogyan tréfásan „házkutatásnak” is nevezik, valójában ugyanúgy történeti forrásfeltárás, mint a levéltári munka. A régi épületek vakolata alatt megbúvó korábbi homlokzatok, elfalazott ablakok, boltozatindítások vagy festett díszítések egy mai lakónak csak építészeti részleteknek tűnnek, azonban ugyanúgy információt hordoznak a város társadalmáról, gazdaságáról és mindennapi életéről, mint a telekkönyvek vagy a tulajdonosok közötti peres iratok. A régi mesterek gazdaságos építési gyakorlata, azaz hogy nem bontották vissza csontig a falakat, ma a kutatók legnagyobb szerencséje:
az egymásra rakódó rétegek olvashatóvá teszik az évszázadokat.
Képzeljük csak el, hány kapubejárót, pincét és padlást kellett végigjárniuk, kúszva-mászva, egy-egy kamrapolc mögé bekukucskálva, ahol valami beszédes leletet sejtettek.
Kőszeg ebből a szempontból országos léptékben is kivételes. A műemléki helyreállítások itt már az 1950-es évek végén, a vár kutatásával párhuzamosan elindultak, és a hetvenes–nyolcvanas évekre olyan szakmai műhellyé vált a város, amely Sopron mellett a hazai épületkutatás egyik mintaterületének számított. A ma látható „reneszánsz tér” valójában ennek a több generáción átívelő munkának az eredménye. A most készülő topográfia azonban új szintre emeli mindezt: nemcsak külön-külön a műemlékeket, hanem egyben a teljes városi szövetet vizsgálja, beleértve azokat az épületeket is, amelyek soha nem kaptak védettséget, mégis meghatározó szerepet játszottak a település életében. És ilyenből is sok van.
A kutatás egyik legfontosabb tanulsága éppen ez, derült ki az előadáson, hogy az érték nem azonos a műemléki státusszal. Közel ötven feltárt épület után vált nyilvánvalóvá, hogy
a belváros minden háza, sőt a külvárosok szerényebb épületei is, ugyanannak a történetnek az egyformán fontos részei.
A topográfia gondolata egy 1997-es, éjszakába nyúló levéltári munka során fogalmazódott meg: az volt a cél, hogy az épületkutatás, a régészet és a teljes írott forrásanyag feldolgozása egyetlen, egységes várostörténeti képpé álljon össze. Ebben kulcsszerepet játszott a kőszegi levéltár kivételes gazdagsága és az a módszer, amely a szomszédos telkek tulajdonosainak láncolatán keresztül követi végig a házak történetét.
Kincsek, lenyomatok, újraértelmezések
A módszer működését látványosan mutatja a Rájnis utca 3. számú ház. Egy földszinti helyiség festett boltozata, amely eredetileg egy 17. századi bolt volt, csak részben maradt meg, mert a későbbi használat nem tette lehetővé a teljes helyreállítást. A stukkólenyomatokból azonban rekonstruálható a gazdagon színezett díszekkel ellátott belső tér, amelynek fekete falai a korszak kereskedelmi enteriőrjeinek különleges példái, hasonlók voltak egykor Sopronban is. A homlokzat kutatásakor egy apró, festett keretű, elfalazott ablak került elő: a bolt eredeti szellőzőnyílása. Egyetlen kicsi részlet, amely azonnal átírja a földszint használatáról alkotott addigi képet.
A Jurisics tér 1. számú ház esetében a régészet adott kulcsot a város szerkezetének értelmezéséhez. A feltárásokból kiderült, hogy a török ostrom előtt a tér páratlan oldalán nem kőházak, hanem a német területekről ismert, ugyancsak nagyon elegáns gerendavázas, paticsfalú épületek álltak. Ez magyarázza, miért hiányzik innen a középkori kőépítészet, miközben a túloldalon mélypincés, masszív házak sorakoznak. A ház későbbi átépítéseinek dokumentációja, köztük az 1925-ös felmérések, pedig azt mutatja, hogy a 20. század eleji építészhallgatók munkája ma pótolhatatlan forrás.
A következő épületen, a Jurisics tér 3. számú ház homlokzatán egységes falazatot találtak, ami elsőre érthetetlennek tűnt, tekintve, hogy a szomszéd épületen viszont két építési periódus is megfigyelhető volt. A levéltári adatok azonban egy 1556-os tűzvészt rögzítenek, és kiderült, hogy a két ház újjáépítése egyszerre történt, ezért nincs több építési szakasz. Ugyanitt a lépcsőházban egy 18. századi festés csonka kompozíciója csak akkor nyerte el értelmét, amikor kiderült, hogy eredetileg egy folyosót díszített, amelyet a 19. századi átépítés során részben lebontottak.
A falon látható címer tulajdonosának azonosítása (Johann Fournier testőr hadnagy, aki a Jurisics tér 9-ben lakott egy ideig) újabb példája annak, hogyan találkozik a falkutatás és a levéltári forrás.
Feltárul az igazi középkor
A Chernel utca 10., vagyis a kutatók által az építő Kelcz József után csak Kelcz-palotának nevezett, egyébként inkább Festetics- vagy Chernel-palotaként ismert épület esete már a városfalak történetébe vezet. Az istállóban feltárt falszakaszok bizonyították a 13. századi városfal és a 16. századi védműbővítés kapcsolatát.
A földszintes előzményépület zárópárkányán talált festett évszám Christoph Hüttel orgonaművész (a Szent Jakab-templomban orgonált) tulajdonszerzését jelöli, az építkezések datálása tehát ismét az írott forrásokkal együtt vált lehetővé. A boltozaton feltárt bibliai jelenet, a Kánaánba küldött kémek, Káleb és Józsué, és az általuk hozott hatalmas szőlőfürt, egyszerre vall a megrendelő műveltségéről és a helyi identitásról.
A város középkori közlekedési rendszerére utal a Jurisics tér páros oldalának egyik kapualja is: a kőboltozat valójában egykori átközlekedő út maradványa, amelyen szekérrel lehetett a vár felé haladni. A kutatók elárulták, olyan építmény ez, mint amilyenek Budán is ismertek, amelyekről a nagyközönség talán már többször hallott. A kőszegi tábornokház padlásán talált, eddig sehol nem látott sgraffito pedig azt jelzi, hogy még a legismertebb épületek is tartogathatnak meglepetéseket.
Külvárosi furcsaságok
A külvárosi kutatások különösen fontosak, mert itt válik láthatóvá a városi polgárság gazdasági háttere. Egy északi városrészben álló, sokáig lakóháznak hitt épületről kiderült, hogy valójában 17. századi műhely volt, amelynek tulajdonosait egészen 1644-ig vissza lehetett követni. Kiderült, hogy a legrégebbi személy, akiről adatot találtak, egy süveggyártó volt, ami nem véletlen. A süveggyártók, szűcsök a közeli víz miatt telepedtek a környékre, a telkek ugyanis a Gyöngyös-patakig futottak.
Az épületben fellelt, másodlagosan beépített festett gerenda archaikus famennyezetek emlékét őrzi, amelyek a belvárosban már nyomtalanul eltűntek.
A város védműveinek kutatása szintén új eredményeket hozott. A Fő tér egyik lakóházában in situ lőrések és az ostrom utáni ellenfal maradványai kerültek elő. A padló alatt mindössze húsz centiméterrel húzódó falról korábban senki sem tudott. Az ilyen felfedezések tették lehetővé a belső közlekedési rendszer és a városfalak kapcsolatának rekonstrukcióját, sőt a rókafog-bástya pontos helyének újraértelmezését is.
Módszertani minta, korszakalkotó eredmény
A kőszegi topográfia tehát nem egyszerűen épületek leírása. Egy olyan, évtizedeken át formálódó tudástár, amelyben a „malterharkályok” helyszíni kutatásainak milliméterpontos felmérései, a restaurátori feltárások, a régészeti rétegek és a levéltári adatok egyetlen történetté állnak össze. Ritka az a magyar város, ahol a teljes belvárosra kiterjedő, ennyire komplex feldolgozás készül, és még ritkább az, ahol mindezt ugyanaz a kutatócsoport viszi végig generációkon át. B. Benkhard Lilla és Mentényi Klára az előadásban megemlítette még a kollégák, Ivicsics Péter, illetve László Csaba hathatós segítségét is. Egyértelmű, hogy a készülő kötet nemcsak a most is több ponton fontos felújítás alatt álló Kőszegnek lesz fontos, hiszen
egy komplett módszertani mintát ad arra vonatkozóan, hogyan lehet egy történeti várost a maga teljességében vizsgálni,
és arra is, hogy az épített örökség értelmezése lehet, hogy a látványos homlokzatoknál kezdődik, de aztán a falak mögött, a pincék mélyén és a levéltári dobozokban folytatódik. Bebizonyosodott, hogy a város múltja nem statikus díszlet, hanem folyamatosan változó, újra és újra értelmezhető rendszer, amelynek megértése nélkül a jövőbeli beavatkozások sem lehetnek hitelesek.
Lám, egy kisváros is lehet országos jelentőségű kutatási terep, ha a szakmai következetesség, az intézményi háttér és a személyes elkötelezettség találkozik. A topográfia megjelenése egy hosszú munka lezárása lesz, de egyúttal annak bizonyítéka is, hogy a magyar várostörténeti kutatásban létezik egy olyan mélységű, összművészeti szemlélet, amely képes újraértelmezni a múltat, és vele együtt az épített környezethez való viszonyunkat is.
Nyitókép: Nagy Jácint
