Így néznek ki az Igazságügyi Palota felújított óriásablakai

hely.hu

Melyeket az épület 1897-es átadása óta először restaurálták.

A szinte minden molekulájában Igazságügyi Palota központi csarnokában található az ország egyik legnagyobb mart- és színesüveg ablakegyüttese, amit most – az épület 1897-es átadása óta először restauráltak – olvasható a Steindl Imre Program Facebook-oldalán. Az üvegpaneleket egy félkörív alakú fémszerkezetben találhatók, ami a csarnokot északi és déli irányából határolja.

Fotó: Steindl Imre Program | Facebook

A 90 négyzetméteres ablakok az épületet tervező Hauszmann Alajos kérésére csupán a fényt engedik át, mert a vékony színesüveg bordűrök és osztósávok közé martüveg táblák kerültek, amelyek a fény egyenletes szóródását hivatottak segíteni. Ezek kiszedése, helyreállítása, majd visszahelyezése külön kihívás volt a szakemberek számára, akik a Steindl Imre Program alapelveinek megfelelően – a restauráció helyett –

csupán a legszükségesebb esetekben cserélték ki az ablakok egyes részeit.
Fotó: Steindl Imre Program | Facebook

Másfél évvel ezelőtt kiderült, hogy csúszik az Agrárminisztérium, valamint az Igazságügyi Palota helyreállítása, melyek várhatóan így csak 2027 decemberére készülhetnek el.


Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy az épület tetőablakait is helyreállítják, valamint visszakerült korábbi helyére az "Az igazság az országok alapköve"-felirat is.

Forrás: Steindl Imre Program | Facebook

Nyitókép: Az Igazságügyi Palota csarnoka, Justitia szobrával | Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Érdekel, mi a helyzet nálunk? Iratkozz fel!

* kötelező mező
Adatvédelmi nyilatkozat