Az összesen 349 férőhelyes MCC-táborban az épületek összes hasznos alapterülete mintegy 6500 négyzetméter lesz.

Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent az ajánlati felhívás a Mathias Corvinus Collegium (MCC) révfülöpi táborának generálkivitelezésére. Az építési beruházás egyrészt a táborterület kert- és tájépítészeti kialakítását; másrészt a kapcsolódó szálláshelyek, sportlétesítmények és szolgáltató egységek átfogó komplex fejlesztését tartalmazza.
A révfülöpi Cholnoky Jenő Gyermek- és Ifjúsági Kikötő és Diáktábor fejlesztéseinek első részét már korábban lezárták, írja a Magyar Építők. Ebben az ütemben korszerűsítették a vitorláskikötőt és a csónakházat, valamint létesült egy oktatási és rendezvényhelyszínként is használt modern pavilon, és felújították a tábor gyalogos elérését biztosító, vasút felett átívelő felüljárót.
Az új közbeszerzési értesítő szerint
egy egész éves használatot biztosító képzési központ kiépítése a cél az összesen 107 ezer négyzetméter összterületű telkeken.
A nyári szezonban alkalmasnak kell lennie nagy létszámú táborok befogadására, biztosítva a szálláslehetőséget, valamint az alapítványi tehetséggondozási program megvalósításához szükséges közösségi- és oktatási tereket.
Ennek eléréséhez a meglévő épületállomány felújítása és korszerűsítése mellett új szálláshelyeket kiszolgáló épületeket is létesítenek. Az összesen 349 férőhelyes táborban az épületek összes hasznos alapterülete mintegy 6500 négyzetméter lesz. A meglévő 13 épületből kilencet le kell bontani.
A szabadtéri előadásokhoz többek közt agora is létesül, valamint az étkeztetéshez a meglévő konyha és étterem épületét korszerűsítik. Mindezeken túl open office jellegű irodatér is lesz a központban, valamint szabadtéri csapatjátékokhoz sportpályák és tisztások létesülnek.
Nyitókép: A révfülöpi MCC-tábor látványterve (forrás: MCC)