Újabb képet kaphatunk arról, milyen lesz a régóta várt múzeum.

A budapesti Városligeti Fasor és Bajza utca melletti tömbben megvalósuló Magyar Építészeti Múzeum és Központ a kortárs hazai építészet egyik újabb izgalmas alkotása lesz.
A BIVAK és a Tér és Forma Szeged Építéstervező alkotói építészei által tervezett épületről most új látványterveket közöltek.
Az épületkomplexum több mint 27 ezer négyzetméternyi hasznos alapterületet foglal majd el, amely mellett egy nyitott városi parkot is kialakítanak.
A terv leglátványosabb eleme a csűrszerű tetőszerkezete, amelyet
több mint 114 ezer, 65 különböző színárnyalatban pompázó cserép fog fedni.
A tervezők leszögezték: a Magyar Építészeti Múzeum és Központ építészeti koncepciójának létrehozásakor kiemelt szempont volt, hogy méltó módon képviselje a hazai építészet múltját, jelenét és jövőjét.
Almássy Kornél, a Magyar Építészeti Múzeum igazgatója így nyilatkozott a Hely.hu-nak a múzeum terveiről: „ki kell lépnünk abból a komfortzónából, amit ez a szubmúzeumi világ jelent, amiben kis léptékben dolgozunk, ápolgatjuk a gyűjteményünket, és akit érdekel, annak megmutatjuk.
MI NEM A SZŰK, MONDJUK NYOLCEZRES ÉPÍTÉSZ RÉTEGNEK, HANEM A SOK MILLIÓ MAGYARNAK ÉS MAGYARORSZÁGRA ÉRKEZŐ VENDÉGNEK AKARUNK MÚZEUMOT CSINÁLNI.

Múzeum, ami mer játékos lenni
Interjú Almássy Kornéllal, a Magyar Építészeti Múzeum igazgatójával
Szerintem ez az épület kellően ikonikus ahhoz, hogy ennek a szimbóluma legyen. Központ akarunk lenni, a szakma és laikusok közösségi tere, ami alkalmas akár teljesen extrém, a fő működési területünktől teljesen eltérő rendezvények befogadására, ahol élményszerű kiállítások vannak, de egy szép nyár estén a foci VB alatt a magyar csapatnak is lehet a kültéri kivetítők előtt szurkolni, de olyan hely is, amely otthona a legmélyebb építészettörténeti és műemlékvédelmi kutatásoknak.”



Látványtervek: Bivak