Sorra gyúlnak a hanukai lángok, miközben a megmaradásra másképp is emlékezhet a zsidó közösség. Gyönyörű, drámai hangulatú, kétszáz éves temetőt ölelnek körbe egy a szocializmusban felhúzott szombathelyi lakótelep utcái.
Különös gondoskodás övezi a zsidó temetőt, benne az elkerített ortodox sírkertet, amely egykor a senki földjén – pontosabban a Batthyányak birtokán, de mégiscsak a pusztaságban –, távol minden lakott területtől feküdt, ám ma a négyemeletesek felső ablakaiból szinte rálátni a kopott héber feliratokra. Pedig a köveket közben egyáltalán nem vitték sehová.
A halottak birodalma
A szombathelyi zsidó temető története az 1820-as évekig nyúlik vissza. Ez idő tájt – egészen egy 1840-ben életbe lépett, megengedő országos törvényig – a város legfeljebb három zsidó család számára biztosította a lehetőséget a beköltözésre, ezért a rohonci fiókhitközségként működő közösség tagjai a Batthyányak földesúri védelme alatt álló Szőkeföldén vagy a szomszédos falvakban, Óperint és Szentmárton községben találtak otthonra. Utóbbi mellett jelölték ki a ma is itt elterülő temetőt, s mivel a két falu azóta régen Szombathely része, az utcák és házak pedig közben körbenőtték a sírkertet,
az ma egy lakótelep tövében, egy nyüzsgő piac és egy iskola mellett őrzi mintegy kétezer-ötszáz zsidó ember földi maradványait és még ennél is több mártír emlékét.
Vakító téli napsütésben, de metsző hidegben kísér bennünket körbe a homokkő, gránit és márvány sírtáblák között Sugár Judit, a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke, és velünk tart Mayer László, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár levéltárosa is.
Tőle tudjuk meg, hogy 1827 körül – amikor a közösség megépíttette az első zsinagógát – létrehozták a Chevra Kadisát, a Szentegyletet, vagyis az izraeliták betegápoló és temetkezési egyletét, s ettől kezdve helyben is gondoskodni kellett a halottak birodalmáról. A temetőt fallal kellett körülvenni, amihez rengeteg téglára volt szükség. S hogy mily mértékben támogatta a zsidó hitéletet a birtoktulajdonos Batthyány Fülöp herceg, arra jó példa, hogy nemcsak a zsinagóga építéséhez járult hozzá, hanem a temető kialakításában is segédkezett, méghozzá saját téglavetőjéből biztosította a falhoz az építőanyagot. Ahogy a zsidóság létszáma növekedett a környéken, úgy bővült a temető, és az 1871. évi ortodox-neológ szakadás jelei is jól látszanak, 1880 óta kerítés választja el a két területet a ma már mintegy 5000 négyzetméteres telken – idézi fel a temetőalapítás időszakát a levéltáros.
Lakásból ravatalozó, bombakráterből emlékhely
Bár a vallási előírások szerint a zsidó halottat egykoron otthonában mosdatták meg – komoly rituálé keretében, többek között a haj és a köröm levágására, a használt víz mennyiségére vonatkozó szigorú szabályokkal –, ravatalozója, halottmosdatója már a kezdeti időkben is volt a temetőnek Mayer László szerint.
„Nem a mostani, hiszen ezt az épületet 1912-ben bővítették gondnoki lakással. Az 1944-45-ös bombázások nem kímélték a környéket, megsérült az épület is, de a sírokat is találat érte. Ezek közül az egyik óriási krátert hagyott maga után, ennek helyén áll ma a központi emlékmű. Pár évvel később felújították a házat, ahová a szétszóródott sírtáblákat bemenekítették, miután nem lehetett már tudni, hogy melyik kő mely sírhelyhez tartozik” – részletezi a háború utáni körülményeket a temetőt jól ismerő szakember, aki elárulja: az épület bejáratát is két ilyen eredeti sírkő díszíti.
„A közösségünk ma már kicsi – veszi át a szót Sugár Judit –, így ritka a hagyományos zsidó temetés, de előfordul. Sok a vegyes házasság, természetes az igény, hogy az eltérő vallású elhunyt párok nyughelye egymás mellett legyen, viszont az előírások szerint ide csak zsidó felekezetűek temetkezhetnek. Nemrég azonban a város támogatásával bővítettük a temetőt, és közel 70 olyan, új sírhelyet alakítottunk ki, amelyek már ily módon is használhatóvá válnak, hiszen egy belső út elválasztja a sírkert többi részétől” – magyarázza a hitközségi elnök.
Kilátás a konyhaablakból
Rozmaring, Temető, Bercsényi Miklós – ezeket a neveket viselte a szomszédos utca, ahová lassan a város is betüremkedett. „Az egykor mocsaras terület mára egy nyüzsgő szombathelyi kerületté vált, hiszen ahogy Szentmárton község és a megyeszékhely is növekedett, terjeszkedett, újabb és újabb utcákat nyitottak, majd a szocializmusban egy komplett lakótelep is kinőtt a földből a kerítés túloldalán” – mutat Mayer László a temetőtől alig pár lépésre álló négyemeletesekre. A sírkert fallal van körülvéve, a járókelők nem láthatnak be, ezért
sok szombathelyi nem is tud róla, hogy itt temető van.
Emlékezetes, amikor az egyik temetői helytörténeti séta alkalmával gyülekeztek az érdeklődők a kapunál, és a csoportosulást látva, meglepve szaladt le hozzánk egy lakó az egyik társasházból. Azt mondta, fogalma sem volt róla, hogy ez egy temető, ami ráadásul látogatható, így végül ő is csatlakozott hozzánk” – meséli a levéltáros, és abban egyetértünk, hogy a felsőbb emeleten élők viszont bőven rálátnak a területre, és benne a kisebb-nagyobb, szerényebb-monumentálisabb kövekre, obeliszkekre.
A normál méretű, homokkőből faragott, hagyományos héber felirattal ellátott sírköveket akkor kezdték el felváltani a drágább, nagyobb, főleg gránit, időnként oszlopos, timpanonos síremlékek, kripták, és a sírkert azóta idomul kissé motívumkincsében is a keresztény temetők külsőségeihez, hogy megindult az asszimilálódás, és a befogadó Szombathely társadalmában egyre fontosabb helyet foglaltak el a kiegyezés utáni fellendülés időszakában meggazdagodó zsidó polgárok. „Elválaszthatatlan tehát a kettő: a temető fontos adalékokkal szolgál az egész város történetéhez, szerves része annak” – hangsúlyozza Mayer László.
Rabbik, kereskedők, zeneszerzők nyughelye
„A sírok elhelyezkedése eredetileg keleti-nyugati hossztengelyű, a halott arca Jeruzsálem felé fordul, a héber felirat pedig a sírkő külső – nem a sír felé eső – oldalán olvasható. Amikor a német volt a közösség beszélt nyelve, megjelentek a német feliratok is az ellenkező oldalon, majd később a magyar is. Kezdetben csak héber szöveg díszítette a temetés után egy évvel állított köveket, majd megjelentek a zsidó jelképek, például a kohaniták áldást osztó keze vagy a leviták korsója.
Olyan családok nyugszanak a szombathelyi zsidó temetőben, akik fontos szerepet töltöttek be a város életében
– utal levéltáros kísérőnk a temető jelentőségére, és sorolja: a fakereskedő Pick Vilmos és családja a leggazdagabbak közé tartoztak, Bécsben készíttettek sírkövet. Itt nyugszik Bernstein Rózsika, az egykori rabbi, Bernstein Béla kislánya, az ő emlékoszlopa eltér a szokásostól. Goldstein Miksa – vagy ahogy országszerte ismerték, Goldstein Male – kántor és zeneszerző sírja a rajta látható hangszer miatt különleges. Kohn, azaz Kovács Jakab az ikonikus Savaria Szálló tulajdonosa volt. Érdekes a fakereskedő Wolf Sándor síremléke, rajta a ritka emberábrázolások egyikével. Egymás mellett áll két vagyonos ember, a hitközségi elnök, vállalkozó szergényi Geist Lajos, valamint az ügyvéd dr. Stadler Izidor síremléke. Előbbi monumentális, utóbbi szerény és hagyományos”.
Omladozó sírok, vizes falak – és a megoldás
Megtalálják a módját a hitközség tagjai és a városban működő civil szervezetek, hogy időnként célzott forrást szerezzenek az állagmegóvásra. „Ami a kisebb léptékű, ám jelentős rekonstrukciókat illeti, a Szombathelyi Szépítő Egyesület korábban Bárdos Alice, a tragikus sorsú hegedűművész síremlékének felújítására pályázott és nyert támogatást. Ő ugyan nem nyugszik itt, hiszen Auschwitzban meggyilkolták, de férje, Szende László építész különleges, krematórium égetőkemencéjének ajtaját ábrázoló emléktáblát állított számára” – mondja a hitközségi elnök. Sugár Judit arról is beszél, hogy a temetőben több, Rumi Rajki István szobrász által készített sírkő található. A neves művész nevét viselő szervezet, a Rumi Rajki Műpártoló Kör segített abban, hogy Kardos Ella haldokló hattyút formáló síremléke, amelyet szintén Rumi Rajki jegyez, megújuljon. „Az elmúlt években hozzáláttunk a temető teljes felújításának.
A sírok jó része balesetveszélyes, hisz közülük alig százat látogatnak utódok, a többiről mind gondoskodnunk kell.
Két nagyon régi rabbisír is van, amelynek a megmentése folyamatban van, mert félő, hogy a rossz megtartású kőemlékek kettétörnek. Az egyik, a legjelentősebb Szombathely első rabbijáé, Königsberger Lajosé” – sorolja az elnök a teendőket. Kiemeli azt is, hogy a teljesen átvizesedett falú ravatalozót a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) támogatásával, Gáspár Péter és Sólyom Miklós építészek segítségével nemrég szépen felújították, igaz, egyelőre csak kívülről. „Teljes keresztmetszetében átvágták a falakat, és egy hatékony vízszigetelő réteget juttattak be, amely a felszívódó nedvességtől garantáltan megvédi az épületet. Újravakolták, lefestették a ravatalozót, a kapubejárót pedig kiszélesítették és akadálymentesítették, hogy a terület kerekesszékkel is megközelíthető legyen” – számol be Sugár Judit a régen várt felújításról.
Sok adalékot megtudunk a zsidó sírkertben eltemetett személyekről és időnként műalkotásszámba menő nyughelyükről a hitközségi elnöktől. „Feltehetően a szabadkőműves Weiss Oszkár építész emeltette a szokatlan, gúla alakú monumentumot 1925-ben elhunyt feleségének. Amott Csatkai József tanár földi maradványai találhatóak, ő az eszperantó nyelv megreformálását szorgalmazó magyarországi ido-mozgalom jeles alakja volt, de ide temetkeztek James Joyce regénye – az Ulysses – főszereplőjének, Leopold Bloomnak az ősei is. Ki kell emelni továbbá az első világháborúban elesett hősi halottak síremlékeit, amelyeket a Honvédelmi Minisztérium pályázatán nyert forrásból újíttattunk fel” – jegyzi meg a hitközségi vezető.
Temető a temetőben, és más titkok
Az ortodox sírkert temető a temetőben. Elkülönített, belső kerítéssel körbevett területe a Szombathelyi Zsidó Hitközség tulajdonában áll, azonban gondozását a New Yorkban székelő Heritage Foundation for Preservation of Jewish Cemeteries látja el.
A kapu rácsain át betekintve jól kivehetőek a sírkert legrégebbi darabjai.
Mint megtudjuk, időnként az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából, Izraelből, Brazíliából érkező leszármazottak, kutatók keresik fel a helyszínt, és kérik a hitközség levéltárosának segítségét. De a nagy sikerrel megszervezett temetői séták alkalmával bárki bebarangolhatja a sok titkot rejtő, csodálatos életekről és tragikus sorsokról árulkodó, kétszáz éves szombathelyi zsidó temetőt. S bár a helyi zsidóság jó része elpusztult, a koncentrációs táborokból hazatért háromszáz túlélő utódai, s az általuk életben tartott közösség tagjai mégis a megmaradás zálogai. Égjenek hát a hanukai lángok!
