Több mint 900 jelölés érkezett idén a Prima Primissima díjra szakmai szervezetektől, korábbi díjazottaktól és civil szervezetektől. Ezek közül választotta ki az alapítvány kuratóriuma azt a harminc alkotót és szakembert, akik tíz kategóriában kaptak helyet az idei mezőnyben.
A magyar építészet három jelöltje Bordás Péter, Fekete Antal és Dr. Paulinyi Gergely DLA lett. Mindhárman Ybl Miklós-díjas alkotók, pályájuk azonban más-más irányból mutatja meg a kortárs hazai tervezés lehetőségeit.
Bordás Péter
építész
Bordás Péter 2003-ban diplomázott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, 2006-ban pedig megalapította a BORD Építész Stúdiót. Irodái ma Budapesten, Debrecenben és Zürichben működnek.
Munkáiban a fenntarthatóság, az emberközeli környezet és a karakteres megjelenés egyaránt hangsúlyos.
Különösen fontos szerepet játszik Debrecen kortárs arculatának alakításában: ő tervezte többek között a Nagyerdei Stadiont és az Aquaticum Strandfürdőt. Portfóliójában ugyanakkor a város határain túlmutató munkák is megtalálhatók. Nevéhez fűződik még a Sauska Tokaj Borászat és a BudaPrés Cider is. A tervezés mellett a fiatal tehetségek támogatására is figyelmet fordít. 2017-ben hozta létre a DECODE Díjat, amely az értékteremtésre és az alkotói gondolkodás fontosságára irányítja a figyelmet.
Fekete Antal
építészmérnök
Fekete Antal a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett diplomát. 1980 és 1994 között a LAKÓTERV munkatársa volt, 1995 óta pedig a Finta és Társai Építész Stúdióban dolgozik.
Kezdetben Finta József munkatársaként, később vezető tervezőként dolgozott ezeken a projekteken.
Pályája során számos nagyszabású, mára jól ismert budapesti középület létrehozásában vállalt fontos szerepet. A WestEnd City Center, a BME Informatikai épülete, az MTVA Székház, az Allee Bevásárlóközpont, az Eiffel téri Irodaház és a Szervita Square egyaránt szakmai pályájának meghatározó állomásai közé tartozik.
Ezek az épületek több hazai és nemzetközi szakmai szervezet elismerését is elnyerték
Tervezőként arra törekszik, hogy szoros kapcsolat alakuljon ki az épület és az azt körülvevő tér között. Tevékenységét 2000-ben Ybl Miklós-díjjal ismerték el.
Dr. Paulinyi Gergely DLA
építész
Dr. Paulinyi Gergely DLA munkájában a tervezés mellett az innováció is kiemelt szerepet kap. A Paulinyi & Partners cégcsoport alapítója és elnök-vezérigazgatója a mesterséges intelligencia,
valamint az űripari kutatások építészeti és építőipari alkalmazásával is foglalkozik.
Saját fejlesztésű megoldásai nemzetközi szakmai elismerést is szereztek, tudását pedig rendszeresen osztja meg hazai és külföldi konferenciákon. A tudományos és szakmai közéletben szintén aktívan részt vesz. Az Ybl Miklós-díjas tervező projektjei között találjuk a Tihanyi Apátság felújítását, az Etele Plazát, a Budapest One-t, a Budai Egészségközpont bővítését és a Prestige Towerst.
Decemberben érkezik a döntés
A Prima Primissima idei mezőnye összesen harminc jelöltből áll. Az építészet mellett az irodalom, a színház-, film- és táncművészet, a képző- és iparművészet, a tudomány, az oktatás és köznevelés, az ismeretterjesztés és média, a sport, a népművészet és közművelődés, valamint a zeneművészet területéről is három-három jelöltet választottak. A harminc kiválasztott már biztosan Prima díjas.
Kategóriánként egyikük veheti majd át a Prima Primissima elismerést.
A végső döntésre december 4-én kerül sor a Művészetek Palotájában rendezett gálán.