Új központtal gazdagodott a somogyi település.

Kecskés Gábor (Fidesz-KDNP), a kétezer fős település polgármestere az új ságvári közösségi ház átadóján elmondta: a tíz hónap alatt elkészült,
800 négyzetméter hasznos alapterületű épületben többfunkciós szolgáltató teret hoztak létre.
A rendezvényterem mellett két kisterem, könyvtár, és a családsegítő szolgálat is helyet kapott az új intézményben.
Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója arról beszélt: a ságvári könyvtár anyaga a legfrissebb szak- és szépirodalmi kötetekből áll.
A kormány továbbra is prioritásként kezeli az erős közösségeket építő fejlesztéseket – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára az átadón. A ságvári beruházást 560 millió forinttal támogatta a kormány, emellett a költségvetésben nem számolt, hozzáadott érték elérte a százmillió forintot. A település önkormányzata a Széchenyi 2020 programban hat pályázaton nyert el támogatást, köztük az egyik az új közösségi ház építése volt.
Forrás: MTI
Fotó: Witzmann Mihály Fb