Le Corbusier: amikor az ember útban volt az építészetnek

Hatvanegy éve, 1965. augusztus 27-én hunyt el Le Corbusier, a modern építészet és várostervezés meghatározó alakja. Ennek apropóján a hatalmas, de meglehetősen megosztó életműből szemlézünk.

A kezdetek 

Charles-Édouard Jeanneret 1887. Október 6-án született a svájci Neuchâtel kantonban fekvő La Chaux-de-Fonds városkában. Ez a település a legtöbb ember számára semmit sem mond, pedig világörökségi helyszínről van szó, a svájci óragyártás évszázados központjáról. A család is ebből a hagyományos iparágból élt, édesapja óralap-zománcműhelyt vezetett. Első munkája épp egy villa volt szülei számára. A Maison Blanchette, vagyis a "fehér házikó" erősen mutatja a Otto Wagner, a bécsi szecesszió és a korabeli francia építészet hatását - amellett, hogy egy szép épület. 

A híres és hirhedt öt pont 

A felmenőiről, a Lecorbésier-családról a Le Corbusier nevet felvevő építész 1926-ban fogalmazta meg öt pontját, amivel radikálisan átalakította az építészet. Ez az öt pont ma is meghatározza, hogyan építünk, és sokak szerint emiatt siklott félre végzetesen az építészeti kultúra. Nézzük, mi is ez az öt pont :

1. A tartófalak pillérekre való cserélése az új esztétika alapja
   
2. A tartófalak hiányának köszönhetően szabadon alakítható a belső tér
   
3. A homlokzat szerkezeti funkcióktól való mentesítésével az szabadon alakíthatóvá válik
   
4. A vízszintes ablakok, amik a homlokzatot teljes hosszában elvágva egyenletesen világítják be a szobákat
   
5. A lapos tetejű házakon tetőkertet kell kialakítani, ami nem csak teret ad vissza a természetnek, hanem meg is védi a beton tetőt valamint háztartási célokra is lehet használni.

A pontok első olvasatban szinte ártatlanok, sőt, pozitívak is. Ki ne szeretné a szabadon alakítható tereket, gyorsan építhető pillérvázas épületeket? Viszont a vízszintes ablakok, a lapostető, az életmű későbbi szakaszában kialakított további elvek, és a különböző, megvalósult és szerencsére meg nem valósult tervek mutatják: Le Corbusier feltalálta a "klasszikus" lakótelepet, ami sivár és gyakran rosszhírű városnegyedek százaiban öltött testet Európa és világszerte. 

Tervezett és megépült városok 

Le Corbusier elveit legjobban városi méretben és léptékben lehet tanulmányozni. 1925-ben mutatta be a hirhedt Plan Voisin, vagyis szomszédsági terv nevű munkáját Párizs átalakítására. A látványrajzok és a makettek már önmagukban is mindent elmondanak: Párizs történelmi belvárosának helyén 18 darab, hatvanemeletes "lakógép" helyezkedett volna el, melyet széles gyorsforgalmi utak és parkok választottak volna el egymástól. 

Kevéssé ismert, hogy a modern építészet a hagyományos, telek-alapon szerveződő, multifunkcionális városra (ahol a földszinten üzletek, az emeleteken lakások találhatók és mindezt középületek tagolják) ellenségként tekintett.

A modern városban (ami igazából már nem is város) a funkciók elkülönülnek, lakónegyedekbe, lakótelepekbe szerveződnek, ettől különválasztva épülnek fel a szolgáltatási központok és az iparnegyedek. A "város" a gépkocsi köré szerveződik, hasonlóan, mint az Egyesült Államok kertvárosai.

Le Corbusier lehetőséget kapott, hogy várostervezési elveit a valóságban is kipróbálja: 1948-ban Panjab tartományt kettéosztották a frissen függetlenné vált India és Pakisztán között. Előbbi állam területén új fővárost kellett építeni, így jött létre Chandigarh városa.

Itt élesben és városi léptékben láthatok a modern alapelvek: a város gyorsforgalmi utakkal lehatárolt szomszédsági egységekre tagolódik, nincsenek hagyományos utcák, utcai élet (ami egy indiai városban elég különös), a város központjában a tartományi adminisztráció szoborszerű épületei állnak. A város a terveknek megfelelően működik: a hivatalnokok lakótelepi lakásaikból autóval gyorsan eljutnak munkahelyükre, majd este vissza. De azért látható, hogy egy város ennél sokkal többről kell, hogy szóljon. Hasonló elvek szerint épült fel egy másik poszt-kolonialista főváros is Brazília számára, hasonló problémákkal. 

Totális építészet - totális diktatúrák

Le Corbusier építészeti elveit olvasva szinte azonnal felfedezhető, hogy mintha a huszadik század két totális diktatórikus rendszerének építészeti lenyomata volna: hatalmas, embertelen megastruktúrák, ahol nincs helye egyéni igényeknek, gondolatoknak. Ezek tükrében nem meglepő, hogy az építész szinte udvarolt Mussolininek és Sztálinnak, hogy nagyszabású városvízióit egy "kellően" hatékony diktatúrában megvalósítsa.

Olasz terveiből nem valósult meg semmi, Mussolininek írt leveleire, amiben az akkor megszállt Etiópia új fővárosának terveit taglalja, nem érkezett válasz. Nagyobb sikerrel járt a Szovjetunióban: 1928-ban megnyerte a központi fogyasztási szövetkezet (Centroszojuz) székházára kiírt nemzetközi tervpályázatot. Az épület el is készült, illeszkedik a korszak konstruktivista moszkvai épületei közé. Le Corbusier a Moszkva központjába tervezett új Szovjetpalota pályázatán is részt vett, azonban itt nem ért el sikert, ugyanis ekkorra Sztálin már a szocialista realizmust tette hivatalos stílussá (aminek gúnyneve nem véletlenül lett Sztálinbarokk). Így a szovjet kaland is véget ért az építész számára.

A lakógép

Le Corbusier fenti elveit már a húszas években megfogalmazta, azonban a megvalósításra sokat mellett várnia: a háború utáni újjáépítés és gazdasági fellendülés idején szükségessé vált a lakásépítés iparosítása a nyugat-európai országokban is. 1947 és 1952 között-ben így felépülhetett Marseille-ben az első Unité d'habitation, vagyis a lakhatási egység. Itt már jól láthatók Le Corbusier elvei a gyakorlatban: a 12 emeletes házban 337 lakás található, ezek egy része kétszintes. Az épület lábakon áll, vagyis a földszint szabadon bejárható, a tetőn napozóteraszt alakítottak ki. A lakások előtt széles folyosók vezetnek, melyek egyfajta korzóként funkcionálnak. Az épület valóban gépként , lakógépként működik.

Megosztó örökség 

Le Corbusier,nem túlzás ezt állítani, a modern építészet egyik atyja, "apostola". Művei, mint Chandigarh vagy az Unité világörökségi védelem alatt állnak, arcképe a svájci frankon is megtalálható, elveit ma is a világ szinte összes építészkarán tanítják, szinte kötelező alkalmazását előírva. Ezért is elmondható, hogy Le Corbusier életműve mindent megtestesít, amiért a modern építészetet elutasítás övezi: csak a rajzasztalon működő elméletek, életidegen és embertelen épületek, totalitárius megközelítés. Épületei, de főként az öt alapelv szerint létesült hatalmas lakótelepek hatalmas és eleven cáfolatok: a lakógépek hatalmas lélektelen falanszterek, a lakások előtti folyosók és az épületek "árkádos" földszintjei a bűnözés melegágyai (főként a nyugati-európai lakótelepeken), a házak közötti ”zöld parkok" nehezen fenntartható senkiföldjei.