Alig egy hónappal a restaurálás után megrongálták a székesfehérvári Szedreskerti temető több mint százéves feszületét. A Mindenki keresztjéről eltűnt a Mária-szobor, a hatóságok már vizsgálják az ügyet.
Mindenszentek és halottak napja után szomorú hír érkezett Székesfehérvárról: ismeretlenek lefeszítették és elvitték a Szedreskerti temető főbejáratánál álló Mindenki keresztjének Mária-szobrát. Az esetről lakossági bejelentés alapján értesült a Városgondnokság, amely november 3-án számolt be a történtekről.
Mindenki keresztje
A Mindenki keresztje nem székesfehérvári sajátosság, hanem a magyar temetkezési kultúra régi hagyománya. A temetők központi vagy kiemelt helyén álló feszületet nagykeresztnek, illetve vezérkeresztnek is nevezik. A Mindenki keresztje közös kegyeleti hely, ahol nemcsak a temetőben nyugvókra, hanem azokra az elhunytakra is emlékezhetünk, akiknek sírja messze található, ismeretlen, vagy már nem létezik.
Ilyen kereszt áll például a budapesti Fiumei úti sírkertben is, ahol már 1857-ben emeltek közös kegyeleti emlékhelyet. Badacsonytördemicen pedig az 1860-ban állított Mindenki keresztjénél mindenszentekkor valamennyi elhunytért imádkoznak. A temetői keresztek így egyszerre szolgálnak vallási jelképként és a közös emlékezés helyszíneként.
Októberben fejeződött be a történelmi kereszt restaurálása
Különösen fájó a rongálás, mert az 1912-ben állított mészkőfeszület felújítása mindössze egy hónapja, október elején fejeződött be. A keresztet eredetileg Németh János és felesége, Weisz Julianna állíttatta.
A restaurálásra azért volt szükség, mert a kereszt alsó része kettétört és balesetveszélyessé vált. Páhi Attila és Króner Zsolt restaurátorok helyreállították a sérült szerkezetet, és az eredeti arányokhoz igazodó új Krisztus-korpusz is készült. Osgyányi Vilmos kőrestaurátor megtisztította a talapzatot, kijavította a sérüléseket, és ismét olvashatóvá tette a megkopott feliratot. A környezetet is rendezték, új mécsestartót helyeztek ki.
A több mint 110 éves kereszt nemcsak a temető egyik jellegzetes emléke, hanem a látogatók számára fontos kegyeleti hely is.
A Mária-szobor eltűnése miatt hatósági eljárás indult. Székesfehérvár Városgondnoksága bízik abban, hogy az alkotás előkerülhet, és arra kéri a lakosságot, hogy aki információval rendelkezik az esetről, értesítse a rendőrséget.
Forrás: Fehérvár Médiacentrum, Székesfehérvár Városgondnoksága