Lehet készülni: egy hónapra lezárják a Keleti pályaudvart

hely.hu

Összesen 35 vasútállomás épülete újul meg a következő időszakban Magyarországon, a többségük 2026 végéig.

Egy 35 vasútállomást érintő országos felújítási folyamat során

hűtött-fűtött várótermeket létesítenek, felújítják a mosdókat és az épületek homlokzatát, továbbá rendbe teszik az épületek környezetét is,

közölte Hegyi Zsolt.

A MÁV-csoport vezérigazgatója az InfoRádióban azt mondta, a legtöbb állomásnál a munkák legkésőbb az ősz elején megkezdődnek. Mint fogalmazott, nem az ország legforgalmasabb vasútállomásairól van szó, de olyan állomások és megállóhelyek ezek, amelyek térségükben kiemelkedő szereppel és utasforgalommal bírnak.

A legtöbb állomás a jövő év végére elkészül, csak a gyulai vasútállomás épülete jelent kivételt, amely a tervek szerint a 2027-es év végére nyeri el új állapotát.

Gyulán ugyanis a felújításon túl a monarchia korabeli arculatot visszahozó, mintegy 2,5 milliárd forint értékű beruházás veszi kezdetét.

Gyula régi vasútállomása

Így pótolják a Keleti kiesését

A pályahálózat felújítása miatt augusztus 25-től szeptember 20-ig lezárják a Keleti pályaudvart. Hegyi Zsolt elmondta: négy hét alatt saját forrásból, 4,5 milliárd forintból újítják fel a vasúti infrastruktúrát.

Mint közölte, ezúttal nem a gyönyörű látványt nyújtó történelmi épülettel foglalkoznak, hanem a vasúttal, a váltókkal, a vágányokkal, a biztosítóberendezéssel és az áramellátással. A szükséges felméréseket természetesen már korábban elvégezték, augusztus végétől kezdik meg a javításokat, teljes cseréket annak érdekében, hogy rövidebb legyen az eljutási idő.

Ebben az időszakban kétféle módon váltják ki a Keleti pályaudvar forgalmát. Egyrészt a Nyugat-Magyarországról érkező vonatok jobbára Kelenföldig tudnak majd jönni, az utasok pedig onnan az M4-es metróval közlekedhetnek.

A kelet-magyarországi járatok esetében pedig Kőbánya-Felső, illetve Kőbánya-Kispest állomás lesz a végállomás,

ahonnan átszállással lehet tovább utazni. A nemzetközi vonatok a Keleti helyett a Nyugati pályaudvarra érkeznek az említett időszakban.

Az átszállási pontokat úgy alakították ki, hogy rendelkezzenek kötött pályás kapcsolattal, illetve sűrűn közlekedő autóbuszos szolgáltatást is biztosítanak, ígérte a MÁV vezére.

Forrás

Nyitókép: Wikipedia