Malter helyett máz – Gyerekekkel készítettünk egy városnyi mézeskalács házat

hely.hu

Malter helyett, ezúttal a mázat választottuk és úgy döntöttünk, hogy a karácsonyi készülődés jegyében elmerülünk a cukros dekorálás mesterségének bugyraiban is. De, mint ahogy az év többi részén az építészethez fűződő történeteket, ezt az élményt sem akartuk csak magunknak megtartani.

Valahogy így született meg a terv, hogy bevonunk egy csapat kisiskolást és együtt díszítjük fel a mézeskalácsból készített házakat és más épületeket aztán ha a mázazás közben nem esszük meg mindet az osztállyal, akkor néhányat akasztunk a Hely.hu karácsonyfájára is.

Az ötletet örömmel fogadta a Szent II. János Pál Iskolaközpont 2.A osztálya, ezért hamar el is kezdtük a bemelegítést a közös programra.

Fotó: Fejes Bence

Szó szerint mondhatjuk, hogy volt bemelegítés, hiszen a 45 perces iskolai mézeskalács festésre már kész házakkal kellett érkeznünk, ezért a Project M. fedőnéven ismerhető mézeskalács projekt egy szokásosnak induló szerkesztőségi napon folytatódott, amikor észre se vettük, de a monitor mellől felállva hirtelen két cikk között megsült 8 kiló lisztből egy nagyobb falunyi kis, nagy és közepes ház, templom, vízimalom és szélmalom.

Fotó: Fejes Bence

És néhány angyalra és szívre is maradt tészta.

A mesteri receptet kollégánk Bába István szállította, aki eddig grafikusi munkáival mutatkozott be a csapatnak és a Hely.hu olvasóközönségének, de mint kiderült, erős szálak kötik a hagyományos mézeskalácsozás mesterségéhez, felmenői népi iparművész mézeskalács készítő mesterek, ezért neki köszönhetően sajátíthattuk el mi is a sütés fortélyait.

KATT: A mesteri mézes és mázas recept – egyenesen István tollából

A mézeskalács
Hozzávalók:

  • 1 kg finomliszt
  • 300 g porcukor
  • 3 tojás
  • 300 g virág v. akácméz
  • 1/2 kocka (125g) margarin
  • 1/2 tasak szódabikarbóna
  • a fűszerezés tetszőleges, pl.: 1/2 tasak fahéj és 1/2 tasak őrölt szegfűszeg

Jól összegyúrjuk, pihentetjük 30 percet és kezdhetjük a sütést, kb. 170-180 fokon, légkeveréses sütőben.

A máz/írókázás

Hozzávalók:

  • 2 db minél frissebb, lehetőleg tanyasi / bio tojás
  • 220 g porcukor
  • 1 uzsonnászacskó
  • 1 nagy bögre

A porcukrot kétszer átszitáljuk, adagoláshoz előkészítünk egy evőkanalat. Szétválasztjuk a két tojást. A zacskót a bögrébe tesszük, kis gallért alakítva ki a bögre szájánál. A tojásfehérjét felverjük, míg fejjel lefele sem esik ki az edényből, majd lassan adagolva a porcukrot hozzákeverjük. Fontos, hogy a mixer a lehető leglassabb fokozaton keverjen. Ha az összes porcukor benne van, még keverjük fél percig. Spatulával vagy kanállal óvatosan a zacskóba kotorjuk a mázat, aztán kivesszük a zacskót, az aljára masszírozzuk a mázat, csomót kötünk rá, a lehető legkevesebb levegőt hagyva benne. A zacskó csücskén egy egészen kis lyukat vágunk egy jó éles ollóval, és már írókázhatunk is.

Tippek:

  • Írókázásnál minden új mézes írása előtt körömmel csípjük ki a zacskó lyukán az ott feltorlódott cukrot.
  • A mázat ne nyomjuk nagyon, mert idővel kitágíthatja a lyukat, legrosszabb esetben szétrobbanhat.
  • Ha folyós kezd lenni a máz a kézmelegünktől, hűtőbe téve hűtsük le.
Fotó: Fejes Bence

Aztán persze szintén István mutatta meg a szerkesztőség tagjainak, majd a gyerekeknek is az írókázás alapfogásait és minden trükkjét. Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy néhány gyereknek már elsőre sokkal ügyesebben ment az írókás ház dekorálás, mint nekünk.

Fotó: Fejes Bence

Az iskolában jó hangulat és egy rendkívül kedves osztály várt minket, ezért nem volt nehéz dolgunk, de a barátkozás és a csapatmunka első lépéseinél sokat segített Gál Hajnalka tanárnő nyitottsága is.

Fotó: Fejes Bence

A gyerekekkel beszélgettünk építészetről, házakról, építőanyagokról, építkezésről és szívesen meséltek saját élményeikről is – sőt az egyik kislány arról mesélt, hogy a nagymamája is építészmérnök, a másik pedig arról, hogy családjával vályogból építenek nyaralót.

Aztán a tégla, fa, alumínium és vályog után hamar áttértünk a búzalisztre és a mézeskalács házakra.
Fotó: Fejes Bence

Sokaknak ismerős volt a technika, de akadtak olyan gyerekek is, akik először próbálkoztak az írókázással. Nagy öröm volt látni az első kísérleteket és azt, hogy hogyan lesz az üres mézes homlokzatokból más és más ötletek mentén kész házikó.

A 45 perc alatt elfogyott az összes festésre szánt épület, de még éppen jutott idő egy kis kóstolásra. A beszélgetés és a közös falatozás után pedig a gyerekek eldöntötték, melyik házakat találták a legjobbnak és melyikeket szeretnék, hogy helyet kapjanak a Hely.hu karácsonyfáján.

Fotó: Fejes Bence

A száradás után minden diák egy nagy adag mézessel mehetett haza. Valószínűleg még a nagymamák fájára is jutott belőlük. Közben a szerkesztőségnek szánt házikók is visszatértek az irodába, ahol közösen díszítettük fel a karácsonyfát, felidézve a gyerekekkel töltött idő legjobb pillanatait.

Kívánunk minden olvasónknak hasonlóan sok lehetőséget a kapcsolódásra és meghitt, boldog karácsonyt!

Holnaptól pedig folytatjuk ugyanitt, ugyanúgy házakkal – csak kevesebb cukorral.

Érdekel, mi a helyzet nálunk? Iratkozz fel!

* kötelező mező
Adatvédelmi nyilatkozat