Mediterrán „szupervonat” – Két tengert összekötő, 2000 kilométeres vasút épül

hely.hu

Izgalmas vasúti projekt készül Egyiptomban: egy 2 ezer kilométeres nagysebességű vasúthálózat köti majd össze a Földközi‑tengert és a Vörös‑tengert, új dimenziót nyitva az ország közlekedési és gazdasági stratégiájában.

Az egyiptomi kormány tervei szerint egy, a Földközi‑tengert és a Vörös‑tengert összekötő, 2 ezer kilométer hosszú nagysebességű vasúti hálózat épü Marsa Matrouh és Ain Sokhna között. A projekt 2018-ban indult, é összesen három vonalból áll majd. Ezek közül az első, amely a Vörös-tenger partján fekvő Ain Sokhnát kapcsolja össze a Földközi-tenger mellett fekvő Marsza Matrúhval, már 67 százalékos készültségben van.

Az új vasútvonal az utasforgalom mellett a teherforgalmat is jelentősen, akár 46 százalékkal megnövelheti. A vonatok a tervek szerint 250 km/órás sebességgel haladnának, így rövidítve le az utazási időt a part menti városok között.

A remények szerint a vonalon közlekedő szerelvényeket novemberben már be is mutatták a New Cairo-ban megrendezett TransMEA 2025 kiállításon. A 489 férőhelyes vonatokból összesen negyvenegyet fognak használni az ország tervezett, 2000 kilométeres nagysebességű hálózatán.

A nagysebességű vonatok számára korszerű állomásokra, szolgáltatóközpontokra, karbantartó bázisokra lesz szükség, amelyek igazodnak a sivatagi környezethez, a klimatikus viszonyokhoz és a topográfiához. Az állomások egyszerre fogadják az utasokat és biztosítanak logisztikai és ipari funkciókat, miközben a modern építészet eszközeivel energiahatékonyak és fenntarthatóak maradnak.

A vasútvonal tervezésekor kiemelt figyelmet fordítanak az anyaghasználatra és az energiatakarékos megoldásokra.

A sivatagi hőmérséklet miatt az épületek hőszabályozása, a pályán használt szerkezeti elemek hőállósága és karbantarthatósága kulcsfontosságú.

Desiro HC regional train
timeout.com / Siemens Mobility

A projekt különösen izgalmas az építészet és az infrastruktúra szemszögéből, mivel a vonal mentén felszíni állomások, logisztikai csomópontok és karbantartó létesítmények építése modern mérnöki megoldásokat igényel. A klímavédelem, az energiatudatosság és a funkcionalitás kombinációja a sivatagi környezethez igazodó innovatív építészeti rendszert hoz létre.

A vasúti kapcsolat a két tenger között gazdasági és geopolitikai szempontból is stratégiai jelentőségű fejlesztésnek ígérkezik.

Bár a részletes időterv még nem teljesen ismert, a legfrissebb források jelentős előrelépésről számoltak be. A fejlesztők reményei szerint részben 2030-ra már üzemelhet az első szakasz. A vasútvonal összekötheti a tengerparti üdülőhelyeket és ipari zónákat, új gazdasági tengelyt építve ki az országon belül.


Forrás
Nyitókép: timeout.com / Siemens Mobility

Érdekel, mi a helyzet nálunk? Iratkozz fel!

* kötelező mező
Adatvédelmi nyilatkozat