Megjelentek a 3 százalékos lakáshitel részletszabályai – Ezt kell tudni az Otthon Start programról

hely.hu

Új részletek derültek ki a szeptembertől induló kedvezményes lakáshitel-programról. Összeszedtük a legfontosabb feltételeket és cikkünkben a kizáró tényezőkre is kitérünk.

Csütörtök este hivatalosan is megjelentek a részletszabályok a Magyar Közlönyben az Otthon Startról, amelynek keretében legfeljebb 3 százalékos kamatozású kölcsönt kínál a kormány első otthonukat vásárló pároknak és magánszemélyeknek. A szeptember 1-jétől induló program elsődleges célja, hogy megfizethető finanszírozási lehetőséget biztosítson azoknak, akik még nem rendelkeznek saját ingatlannal.

A most megjelent részletek pontosabb képet adnak arról, kik jogosultak, milyen feltételekkel illetve, hogy hol húzódnak az új konstrukció határai, milyen korlátozások vonatkoznak az igénylőkre.

Hogyan használható fel a hitel?

  • A megvásárolni kívánt lakás ára legfeljebb 100 millió forint lehet, ház vagy tanya esetében ez a 150 millió forintot is elérheti.
  • Az ingatlan bruttó négyzetméterára nem haladhatja meg az 1,5 millió forintot.
  • A hitelösszeg legfeljebb 50 millió forint lehet.
  • Legalább 10 százalék önerő szükséges a vásárláshoz.
  • A hitel maximum 25 évre vehető fel, legfeljebb 3 százalékos kamattal.

A rendelet egyértelmű korlátokat is szab:

  • Nem lehet megvásárolni ingatlanrészt (például 1/2 vagy 1/3 tulajdoni hányadot).
  • Nem használható olyan ingatlan vásárlására, amelyet haszonélvezeti jog terhel.
  • Közeli hozzátartozótól vagy élettárstól sem vásárolható meg az ingatlan.

Kik jogosultak?

A program elsősorban első lakást vásárlókat céloz, de több kivétel is szerepel a rendeletben, így jogosult lehet az is:

  • aki az igénylést megelőző tíz évben nem volt belterületi lakóingatlan tulajdonosa;
  • akinek ugyan van lakása, de az értéke nem haladja meg a 15 millió forintot;
  • akinek lakását elbontásra ítélte az építési hatóság;
  • aki haszonélvezettel terhelt lakást örökölt, és ott a haszonélvező jelenleg is lakik;
  • akinek legfeljebb 50 százalékos tulajdonrésze van egy belterületi lakásban.

Párok esetén elég, ha csak az egyik fél teljesíti a feltételeket, így például ha a feleség megfelel, a férj meglévő lakástulajdona nem zárja ki a jogosultságot.

A szabályok kitérnek arra is, ha valaki adóstársat von be, azokra is a fenti jogosultsági szabályok vonatkoznak kivéve, ha az adóstárs a szülő. Ebben az esetben a szülőre nem kell alkalmazni a kizáró kritériumokat, hasonlóan a házastársakhoz.

Ki igényelheti a hitelt?

  • Magyar állampolgárok, illetve azok, akiket a törvény annak tekint.
  • EU-s és EGT állampolgárok, akik legalább 3 hónapja Magyarországon tartózkodnak.
  • Harmadik országból érkezők, ha huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkeznek.
  • Hontalan személyek is jogosultak lehetnek.

További feltételek:

  • Büntetlen előélet,
  • nincs köztartozás,
  • legalább két év TB-jogviszony, akár Magyarországon, akár más országban.

Visszaélés esetén piaci kamat

Ha az igénylő valótlan adatokat ad meg, és ennek nyomán jut a kedvezményes hitelhez, a kamattámogatást:

  • azonnal megvonják,
  • a jogosulatlanul igénybe vett támogatást vissza kell fizetni a jegybanki alapkamat +5% kamattal,
  • a kölcsön innentől piaci kamatozásúvá válik.

Forrás: Magyar Közlöny 89. szám