Megmenekültek a pannonhalmi főapátság könyvei, ismét látogatható a könyvtár

hely.hu

Főapátság egy, kenyérbogár nulla.

Nagy nemzetközi sajtóvisszhangot generált, a A CNN címlapján foglalkozott a drámai kenyérbogár-invázióval, ami súlyosan veszélyeztette a pannonhalmi főapátság könyvtárának rendkívül értékes könyvgyűjteményét, amelynek például első magyar nyelvemlékünk, a tihanyi apátság alapítólevele is a részét képezi.

A főapátság most közölte, a rovarmentesítési eljárást sikeresen elvégezték, a teljes bútorzatot fertőtlenítették, így a könyvtár ismét látogatható.

A tájékoztatás szerint itt alkalmazták először ekkora kiterjedésben az úgynevezett anoxiás eljárást – azaz a „buborékozást” –, mely során egy zárt térben mesterségesen megvonták az oxigént annak érdekében, hogy a műtárgyakban és környezetükben előforduló kártevő rovarokat elpusztítsák.

A könyvtár munkatársai a folyamat során azt is megállapították, hogy az 1802 óta gyarapodó gyűjtemény egyetlen tétele sem sérült meg menthetetlenül, bár a könyvek több mint felét érte már valamilyen kár.

A könyvek védelmét szolgálta az is, az 1830-as évekből származó polcokat négyszáz darab alátámasztással megerősítették, illetve faanyagvédőszerrel lekezelték. A könyvek kicsomagolása, megtisztítása és visszahelyezése tizenhat restaurátor mintegy hatvan munkanapjába került.

A tervek szerint egy zsilipkaput is telepítenek a könyvtár bejáratához, amivel a látogatók számának korlátozása, valamint ruházatok megtisztítása is lehetővé válik.

Forrás: Pannonhalmi Főapátság Könyvtára

Nyitókép: Krizsán Csaba | MTI

Érdekel, mi a helyzet nálunk? Iratkozz fel!

* kötelező mező
Adatvédelmi nyilatkozat