Trump tervei és stratégiai fontossága miatt Grönland manapság a hírek gyakori szereplője. Arról azonban keveset hallani, hogy a hely évtizedek óta súlyos lakhatási válsággal küzd. De mégis hogy lehetséges ez a világ legnagyobb szigetén, ahol közismerten kevesen laknak? Cikkünkből kiderül.

A józan ész azt diktálná, hogy 2 millió négyzetkilométeren valahogy csak elfér alig több mint 55 ezer ember. Grönland fővárosában, Nuukban ehhez képest nem annyira egyszerű lakhatást találni, mint azt az ember elsőre gondolná.
Egy kis történelem
A lakhatási válság okainak megvizsgálásához egészen a II. világháborúig érdemes visszamennünk. Miután Németország 1940. április 9-én elfoglalta Dániát, Grönland magára maradt.
A sziget stratégiai szempontból kiemelkedő fontosságú elhelyezkedése kívánatossá tette Franklin D. Roosevelt USA-elnök számára, ám Grönland képviseletének – az északi és déli kormányzóknak – eltökélt célja volt kifejezetten a helyi lakosság érdekeinek érvényesítése, miközben természetesen Dánia sem mondott le a területről. Nem kellett sokat várni a megállapodásra, 1941-től kezdve az Egyesült Államok egyre nagyobb katonai képviselettel volt jelen a szigeten, ahol a mai napig több légi bázist tart fent. Ezek közül a legismertebb a korábban Thule légibázis néven futó komplexum, amit jelenleg az amerikai űrhaderő használ.

Rögtön a háború után megkezdődött a puhatolózás, Grönland egyre inkább le szeretett volna válni Dániáról, ez pedig megfelelt a frissen létrehozott ENSZ törekvéseinek is.
Az 1947-ben alakult új dán kormány – Hans Hedtoft vezetésével – nyitott volt Grönland modernizációjának elősegítésére, és a következő évben létrehozták a Grönland Bizottságot. A bizottság első jelentését 1950-ben tette közzé (G-50), jelentősége pedig nagyban megnőtt, amikor 1953-ben a dán alkotmány átírásával Grönland a Dán Királyság autonóm részévé avanzsált.
Ez azonban felelősséggel is járt. Az 1950-es évektől kezdve a helyi kormány elsődleges céljául a gazdasági függetlenedést tűzte ki, aminek egyik fő motívuma a lakosok városokba történő koncentrációja volt. A lakosság fokozatos átköltözése természetesen lakhatási kihívásokkal is járt, ami a népesség növekedését látva nem is meglepő:
1965-ban még kevesebb mint 5000-es laktak Nuukban, húsz évvel később több mint dupla annyian, a 2024 januári felmérések pedig már 20 ezer lakóról számolnak be.
Az elpusztult jövő
Erre a vélt válasz a könnyen felhúzható, modernizált lakóházak megépítése volt szerte Grönlandon, de természetesen legnagyobb mértékben a fővárosban.
A trend igazán a 60-as években teljesedett ki, és legékesebb példája pedig a Blok P elnevezésű tömb, ami a maga korában a Dán Királyság legnagyobb lakóházának számított.

Később inkább mint a legcsúnyább lakóház vonult be a köztudatba, ám a beszámolók szerint az esztétikával voltak a legkisebb bajok. Beköltözéskor a lakók egy olyan élettérrel találták szembe magukat, ami Koppenhágában minden bizonnyal megállta volna a helyét, ám a grönlandi életmódhoz teljesen alkalmatlannak bizonyult.
Az ajtók túl szűkek voltak, így a Grönlandon alapfelszerelésnek számító vastag ruházatot viselő lakók alig fértek be rajta,
a szekrényekben pedig nem fért el a ruházat mellé például a horgászfelszerelés, amit a menekülési útvonalként is szolgáló erkélyre kellett kihelyezni.
Bár volt idő, amikor a sziget teljes, közel 90 százalékban inuit lakosságának nagyjából 1 százaléka ebben a háztömbben élt, a tájidegenség és a helyiek életét megkeserítő tervezési hiányosságok következtében hamar pusztulásnak indult, mígnem 2012-ben lebontották.

A probléma nagyrészt annak is tudható be, hogy a sziget adottságaiból kifolyólag az építkezés reménytelenül költséges. Ugyan Grönlandon találunk fát, elsősorban a boróka, berkenye és a nyír fajtákból, ezek azonban a klimatikus viszonyok miatt sem szerkezetükben, sem alakjukban nem különösebben alkalmasak nagyobb méretű építkezésre. Kutatók megállapították, hogy már a szigeten a 10. századtól jelenlévő viking telepesek is előszeretettel használtak partra sodródott, illetve Észak-Amerikából importált faanyagot épületeik és hajóik kialakításánál.
A helyzet mára sem változott, így Grönland – úgy a fa, mint a többi építőanyag esetében – ki van szolgáltatva kereskedelmi partnereinek, elsősorban természetesen Dániának, és ezáltal a piaci viszonyoknak.
Lakásmizéria
Grönlandon tehát – ha nem szeretne vagy tud építkezni – jelenleg két módja van annak, hogy az ember lakást vagy házat szerezzen. A legelső, hogy bejelentkezik egy lakásért – mi sem egyszerűbb. Egy probléma azonban rögtön adódik:
a várólista a fővárosban olyan hosszú, hogy a jelentkezéstől az átvételig akár 15 év is eltelhet!
Marad tehát a másik lehetőség, miszerint olyan munkát szerez, amihez automatikusan jár a lakhatás. Ez azonban sokakat kizár, hiszen rendszerint ez olyan foglakozást jelent – pl. tanár, egyetemi professzor stb. –, amihez elengedhetetlen a magas iskolai végzettség. Ilyennel azonban nem mindenki rendelkezhet, ráadásul az ezen szférákban dolgozók létszáma 56 ezres lakosság mellett egyébként is igen limitált.

De az építkezési vágyat más is kiölte. 2002-ig jellemzően olyan alacsonyak volt az állami tulajdonban lévő bérlakások lakdíjai, hogy a magánszektornak gyakorlatilag nem is érte meg befektetnie. Ekkor ugyan a grönlandi kormány igyekezett enyhíteni a helyzeten új árképzési politika bevezetésével, ahol a lakosok a háztartási bevétellel arányos lakbért fizettek, ám a korábbi évtizedekben okozott kár ekkorra már túl jelentős volt.
A jövő zenéje
A kihívások ellenére mégis elmondható, hogy Nuuk lassú, de fokozatos növekedésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben. A 60-as, 70-es évek városiasodásából fejlődött kia főváros Nuussuaq negyede, ahol ma – családi házakban és lakótömbökben vegyesen – körülbelül 6000-en élnek.
A legújabb építésű városrész az a Qinngorput, ami szinte már-már luxusnegyednek számít a szigeten.
A Blok P lebontásakor a korábbi lakóknak elsősorban itt ajánlottak fel bérlésre alternatív lakóhelyet, ám a magas költségek és a városrész periferiális jellege sokakat eltántorított az ideköltözéstől.

Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a világ legalacsonyabb népsűrűségű térségében sok olyan ember él, akinek egész egyszerűen nincs állandó lakhelye.
A hajléktalanoknak nincs más választása, mint türelmesen várni, amíg sorra nem kerülnek a lakásosztásban, addig pedig például sátorban tengetik az életüket és igyekeznek túlélni a nyáron is csak maximum 4°C-os átlaghőmérsékletű szigeten. Lakásbérlésre természetesen lenne mód, itt azonban könnyű megint falba ütközni, ugyanis a havi 6000 dán korona alig több mint egyharmada az átlag nuuki lakbérnek.

Hova tovább, Grönland? Miközben a jelenleg 20 ezer lakost számláló fővárosban vélhetően közel 400 hajléktalan él, a kormány igyekszik garantálni a folyamatos növekedést, és 2030-ra nagyjából 30 ezres lakossággal számolnak.
A lakhatási krízist sem hagyják azonban figyelmen kívül: 2024 nyarán 42 darab konténert vásároltak, amiket havi 2000 koronáért bérelhető minilakásokká alakítanak át, valamint meghirdettek egy lakhatási programot is, melynek keretein belül a jelentkezők 18 hónapra bérelhetnek ki egy szobát, amíg nem találnak állást.
Hogy a világpolitikában milyen sorsa lesz Grönlandnak, nem világos. De egyelőre az sem, hogy a világ legnagyobb szigetén vajon lesz-e mindenkinek hol nyugovóra térnie a közeljövőben.
(Nyitókép: Quintinsoloviev | Wikimedia Commons)