Minden modern elvárásnak megfelelő otthont meg tudunk építeni vályogból – állítja a Naturarch Stúdió alapítója. De honnan az alapanyaggal kapcsolatos sok tévhit, és miért éri meg visszatanulnunk a régiek tudását? A vályogház költségeiről, külföldi példákról és 3D-nyomtatott otthonokról is kérdeztük Bihari Ádámot.
Szakmai bemutatkozásában azt írja, hogy a valódi fenntartható építészet elkötelezettje. Miért kell kiemelni azt, hogy „valódi”?
Napjainkban mindenfelé, az építészetben is megjelenik a greenwashing, vagyis a termékgyártók, szolgáltatók próbálják fenntarthatónak láttatni az olyan termékeket is, amelyek nem azok. Felszerelnek például a gyártó cég székhelyére néhány napelemet, majd a termékek csomagolásán nagy betűkkel „zöldként” hirdetik magukat. De ha belegondolunk, hogy is lehetne fenntartható egy műanyagból, acélból készült ház?!
Ha az üvegházhatású gázkibocsátást, az ökológiai lábnyomot vagy az előállításhoz szükséges szürke energia mennyiségét vizsgáljuk, tudományosan kimutatható, hogy ezer meg tízezerszeres különbség van a műanyag és az acél, illetve az égetetlen földtégla között.
Tudományos szempontból egyértelmű, hogy a vályogépítészet milyen előnyökkel bír, és hogy az valójában fenntartható.
Az emberek szemében a vályogházak mintha egy letűnt kor maradványai lennének. Hogyan viszonyul ehhez építészként?
Rengeteg sztereotípiával találkozunk a vályog kapcsán. Például, hogy a vályogházak penészednek, dohosak, statikailag nem megfelelőek. Ezek egyike sem igaz önmagában – ha vályogházban efféle problémákkal találkozunk, valószínűleg az építés óta eszközölt, nem szakszerű felújítási munkálatokban kell keresni az okokat. Leszögezném:
manapság minden modern elvárásnak megfelelő otthont meg tudunk építeni vályogból.
Persze a zsigeri reakciót, ami sokakban megvan, sajnos ritkán írja felül a tudományos vélemény és a szakmai tapasztalat. Rendszeresen találkozom ügyfelekkel, akiknek tökéletes lenne egy vályogház, de hallani sem akarnak arról, hogy ilyet építtessenek. Az én megoldásom erre a helyzetre az, hogy másképpen közelítek: 2025-re az a tervem, hogy nem ejtem ki a vályog és a népi építészet szavakat a számon, ezek helyett agyagépítészetről és fenntarthatóságról beszélek. Ugyanazt mondom, csak másképpen, így talán nem aktivizálódnak azok a negatív sztereotípiák, amiken nem lépett még túl a társadalom.
Kinek ideális választás egy vályogház?
Ez a típusú építéskultúra úttörő lehetne a lakásépítésben, családok számára tökéletes házakat lehet emelni vályogból. Emellett kisebb középületek, például óvodákat, bölcsődéket, iskolákat, gyógyászati központokat is praktikusabb volna természetes anyagokból építeni azok pozitív épületbiológiai hatásai miatt. Szoktuk mondani, hogy
az épület a harmadik bőrünk, együtt kell élnünk vele.
Ott a bőrünk, ami véd minket, aztán ott a ruha mint második, és az otthonunk mint a „harmadik bőr”. Ruhából sem szívesen hordunk műanyagot, az épületek alapanyagának sem az a legjobb választás.
Van annak realitása, hogy egy fiatal házaspár egy-két gyerekkel elkezdjen ma vályogházat építeni egy üres telekre? Van annyi előnye a vályogépítészetnek, hogy megérje azt választani a napjainkban megszokott építési megoldások helyett?
Szerintem csak ennek van realitása. Egyébként a vályogépítészet sosem szűnt meg. Folyamatosan készülnek vályogépületek, csak nem kellő mennyiségben. Két dolog miatt fontos, hogy természetes anyagból építkezzünk: egyrészt, mert ezzel jár jól a lakosság, másrészt, mert hosszú távon csak ez fenntartható. Ahogy már említettem, tudományosan igazolható, hogy épületbiológiailag, lakás-egészségügyileg a természetes anyagokat használó építkezés a legjobb. Vegyük például azt, hogy egy vályogház biztosítja az ember számára ideális, változó páratartalmat, szemben a jellemzően párazárt modern otthonokkal. Egy vályogházban nincs olyan, hogy kiszárad a szánk reggelre, vagy épp túl nedves a nyálkahártyánk, mert
a vályog arra az egyensúlyi páraállapotra áll be automatikusan, ami az embernek komfortos.
Ráadásul a vályog természetes ciklikusságot biztosít: ahogyan a természeti környezet dinamikusan változik, úgy változik a lakás hőmérséklete, páratartalma is. Azt a nedvességet, amit vizes időben elnyel a vályog, a szárazban „visszaadja”.
Drágább természetes anyagokból felhúzni egy házat, mint a ma megszokott módon?
Igen is, meg nem is. Alapvetően nem drágább, mert jó esetben is csak a falazatokat, a vakolatokat, esetleg a födémet és a padozatnak bizonyos rétegrendjeit alakítjuk ki természetes anyagokból. A többi költséget a gépészet, villamosság, nyílászárók, szaniterek stb. adják. A fajlagos építési költségek 15 és 30 százaléka közötti arányában vetődhet fel ez a megoldás, vagyis a költségek legalább 70 százalékát nem érinti, hogy döntünk e kérdésben. Azért tud valamivel drágább lenni az a 15–30 százalék, mert ezek iránt az alapanyagok iránt kisebb a kereslet, így több különböző helyről lehet csak beszerezni őket. Ugyanakkor
ha szeretnénk természetes anyagokból épült házban lakni, és készek vagyunk dolgozni az épületen, milliókat spórolhatunk.
Volt olyan ügyfelünk, akinek megterveztük a házát, majd Gáspár János vályogépítő mester barátom egy nap alatt megtanította neki, hogy kell vályogtéglát vetni. Ezután a megrendelő a családjával munkához látott, egy nyár levetettek 17 ezer vályogtéglát, amit egy kőműves segítségével maguk be is építettek.
Ennyire egyszerű lenne a vályogalapú építkezés?
Ismerni kell a rendszert, a rétegrendeket, de igen, alapvetően egyszerű dologról beszélünk. Éppen az említett barátom szokta mondani, hogy az öregek jót nevetnének, ha látnák, hogy mi ma abból élünk, hogy sarat adunk el, meg azt a tudást, amivel egykor mindenki bírt. Ráadásul aki belekezd a munkába, általában élvezi, amennyire lehet.
Sokszor tapasztaltam, hogy az embereknek öröm a sár közelében lenniük, kihoz belőlünk valami gyermeki boldogságot, a kísérletezést, a játék izgalmát.
És tényleg nem nagyon lehet mellényúlni. A vályogvakolatot például nem lehet elrontani, mert ha elrontottam, lekaparom, és újra felteszem.
Az ügyfélkörből jellemzően milyen munkák érkeznek? Mi a jellemzőbb, hogy valaki a nulláról szeretne vályogházat építeni, vagy hogy a meglévő vályogházát újítaná fel?
Fele-fele. Szerencsére nagyon sokan vannak, akik nulláról belevágnak, és ez mindig öröm, mert ilyenkor szabadon gondolkodhatunk. Ugyanakkor a felújítások is izgalmasak. Magyarországon a meglévő vályog lakóépületek jelentős része az első, illetve a második világháború végéig készült, illetve sok Kádár-kocka is vályogból van. Az egyetemen úgy tanítják, hogy lakóépület funkcióját nézve 50 évre épül, de a tartószerkezetét 100 évre tervezzük. Innen nézve ezeknek a házaknak jelentős része kiszolgálta már magát, nyugdíjazhatnánk őket, csakhogy azt is látjuk, hogy sok év van még bennük. Minden szempontot összegezve: kár lenne veszni hagyni őket.
Hány ilyen házról beszélünk?
Körülbelül 600 ezer és 1 millió között lehet ma Magyarországon a vályogépületek száma, ha belevesszük a nem lakottakat is. Ezeknek a nagyobbik fele vízszigetelés nélkül készült. Az ilyen házakat jobban megviselte már a kor, de manapság igen sok jó és nem feltétlenül drága megoldás van arra, hogyan kerüljük el az utólagos vízszigetelést. Vagyis
a meglévő házak jelentős része megmenthető, felújítható, a mai igényeknek megfelelő minőségi otthont lehet belőle csinálni.
Említette, hogy a rossz felújítási megoldások vezettek a vályogházak penészedéséhez, dohosodásához, amiből kialakult a sok negatív gondolattársítás, ami ellen ma harcolnak az építészek. Egy építész hogyan közelít, hol keresi a jó megoldásokat?
Az irodánkban azzal kezdjük a munkát, hogy megvizsgáljuk, milyen volt az adott településen a népi építészeti gondolkodásmód. Például milyen volt az alapanyagkészlet, amit használtak. Készítünk egy kisebbfajta településkép-elemzést, majd jó kortárs példákat, megoldási módokat keresünk. Ebből a két irányból igyekszünk egyfajta regionalista építészetet kialakítani. Hozzáteszem,
a népi építészetnek, a réginek is, meg az újnak is fontos szempontja, hogy költséghatékony legyen.
Szép kihívás olyan épületet tervezni, ami nem gagyi, és valamilyen szempontból kortárs kinézetű. A mi megoldásunk az, hogy egyszerű házakat tervezünk, de mindegyiken van egy pici építészeti gesztus, valami plusz, ami egyedivé teszi.
Mit javasol annak, akinek nincs pénze nagyszabású átalakításokba kezdeni, de javítana a vályogháza állapotán?
Egy lépéssel távolabbról indulnék. Ahhoz, hogy jól nyúljunk a vályogházhoz, ismerni kell azt. Éppen ezért mi
először is szeretnénk visszahozni az építéskultúrába az anyagok és technikák ismeretét.
A Naturarch Stúdió, az építészirodánk, amiről eddig beszéltem, forprofit módon működik, az ügyfeleket az első megbeszéléstől a kulcsátadásig tudjuk segíteni. Emellett van egy nonprofit egyesületünk is, a Környezettudatos Építők Szervezete, ahol jelképes összegekért tartunk képzéseket a természetes anyagokat használó építészetről. Vannak egynapos, egyhetes képzéseink, de olyan mesterrel is kapcsolatban állunk, aki házi tanítóként ellátogat egy-egy építkezésre, hogy megtanítsa a régiek technikáit. Annak szeretnénk segíteni ezzel, akinek nincs arra pénze, hogy a házát generálkivitelezővel újíttassa fel, de vállalja, hogy maga dolgozik azon.
A zöld gondolkodás egyszerre hozza magával azt, hogy a régi, jól bevált eszközökhöz, módszerekhez nyúlunk, és azt, hogy a lehető legmodernebb megoldásokkal igyekszünk fenntarthatóbbak lenni. Szépen megjeleníti ezt, hogy egy projektjükben 3D-nyomtatóval készítenek vályogépületeket. Hogyan illeszthető össze a régi és a nagyon új?
Szerintem ahhoz, hogy ma kortárs, fenntartó építészetet tudjunk csinálni, elengedhetetlen a népi építészet gondolkodásmódját felhasználni. Ugyanakkor nem egy az egyben a népi építészetet kell „újracsinálnunk”. A projektbe, amelynek keretében 3D-s nyomtatóval vályogépületeket készítünk, egyébként elsőként az országban, azért szálltam be, mert azt reméltem, így fel lehet hívni a figyelmet a vályogépítészetre. Hiszem, hogy a vályog nemcsak a múlt, hanem a jövő alapanyaga is. Azzal, hogy a 3D-nyomtatás által képviselt high-tech irányába léptünk, azt remélem, hogy kanyarban tudjuk előzni a konvencionális építkezéseket, és sokaknak mutathatjuk meg, milyen előnyöket rejt, milyen lehetőségeket biztosít a természetes anyagokkal való építkezés.
Lehet jövője a 3D-s épületnyomtatásnak?
Az eddigi eredmények igen biztatóak. Bár a hangzatosság, az extremitás miatt csatlakoztam a projekthez – ami Ökodome projekt néven fut, és Gora Krisztián és Radnóti Krisztina barátaim ötletén alapul –, ahogy elmerültem az újítás adta lehetőségekben és a jelenleg uralkodó építőipari trendekben, nyilvánvalóvá vált, hogy a fokozódó munkaerőhiány miatt nagy szükség lesz az előregyártásra és a gépiesítésre. Erre a problémára például választ adna, ha 3D-s nyomtatással építenénk vályogházakat.
Korábban Franciaországban egy kutatóközpontban dolgozott, tanult a vályogról. Milyen tudás van ott, ami itt még vagy már nincsen?
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy vályogépítészet vagy parasztház kizárólag Magyarországon van, de ez is csak tévhit. Vályog nagyon sokfelé van a világban: Ázsiában, Amerikában és Afrikában is építkeznek belőle, utóbbinak kifejezetten gazdag a vályogépítészete. Európában nemcsak a Kárpát-medencében, de Svájcban, Németországban, Olaszországban és Franciaországban is használták, használják a sarat. Azt tudni kell, hogy háromféle módon tud kialakulni az a vályogtalaj, amiből az építési vályoghoz hozzáférünk: van szél, víz és jég által szállítódott fajtája. A szél által hordozott nagyon homokos, a víz által vittben kis kövek, kavicsok vannak, de nagyobb elemek nincsenek. Ilyen vályoggal dolgozunk a Kárpát-medencében. Ausztriában, Svájcban, és ahol én éltem, Franciaországban, az Alpok környékén gleccserek, vagyis jég által szállított vályogtalajok vannak, amelybe súlyos kövek is kerültek. A francia építéskultúra elsősorban vert falra szakosodott, Grenoble-ban különösen fejlett volt a zsaluba döngölt technikával készült vert fal – nem véletlen, hogy itt találták fel a modern kori cementet. A betonos technológia egykor valójában a vályogos technológiára épült, annak eszközkészletét használta. Az évek során sok mindent fejlesztettek, így a jelenlegi vályogépítészet a beton azóta kifejlődött hipermodern megoldásait „tanulja vissza”.
Valójában egy szép körfolyamatban vagyunk, és most fedezzük fel újra a régit.
Franciaországban ebben jócskán előttünk járnak.
A franciák hogy viszonyulnak a vályoghoz?
Ugyanazok a sztereotípiák mindenhol megvannak, ott is hajlamosak azt hinni, hogy ami régi, az meghaladott, rossz. Viszont úgy tapasztaltam, a franciák nyitottabbak a környezetvédelemre, ami náluk már a ’70-es évek óta téma, így edukáltabbak e téren. Egy francia értelmiségit nemigen lehet megvezetni greenwashinggal, és összességében nyitottabbak az ökoépítészeti irányzatokra is. Ebben harmincéves lemaradásban vagyunk hozzájuk képest.
Nehéz volt hazajönni egy ilyen ideális környezetből, a vályogépítészet fellegvárából?
Kint maradhattam volna a doktori képzésre, de inkább hazajöttem, egyrészt a család és a barátok miatt, másrészt mert hiszem, hogy
nem véletlenül ide rakott le a Jóisten. Nekem itt van dolgom.
Azért jöttem haza, hogy megcsináljam, ami ott kint már megvan. Lehet, hogy nem fogom megélni, hogy lássam a folyamatokat kiteljesedni, de abban biztos vagyok, hogy egy-két nagy lépést tettünk már a jó irányba, és továbbra is bizakodó vagyok.
