Luke Graham, az ingatlanpiacra és az épített környezetre fókuszáló nemzetközi innovációs stúdió, az Urban Neuron, valamint az Oxfordi Egyetemen futó Cities Tomorrow alapítója szerint az élhető városok nem csupán technológiai, hanem társadalmi és pszichológiai rendszerek is. A szakember a budapesti PropTech Hungary Conference 2025 vendégeként, illetve a Hely.hu-nak adott interjújában beszélt a digitális innováció valódi céljáról, a jelenlegi városfejlesztés hibáiról, közösségi tervezésről, decentralizált energiáról, valamint Budapest régiós lehetőségeiről is.
Luke Graham az a fajta városgondolkodó, akit a szakma világszerte ismer: az az ingatlanpiaccal és az épített környezettel foglalkozó nemzetközi innovációs stúdió, Urban Neuron partnereként, az oxfordi akadémiai közeg aktív szereplőjeként és kormányzati tanácsadó testületek tagjaként azon dolgozik, hogy újraértelmezzük, mit jelent az élhető város.
Munkája túlmutat a technológiai megoldásokon – Graham a városokat komplex társadalmi, pszichológiai és környezeti rendszereknek tekinti. Budapesti látogatása során lehetőségünk volt arról is beszélgetni vele, miként válhatnak a közép-kelet-európai városok nemcsak a globális trendek követőivé, hanem azok alakítóivá – és hogy mit jelent ma valóban emberléptékű, jövőálló várost tervezni.
A szakember budapesti látogatásának oka a PropTech Hungary Conference 2025 volt, ahol Luke Graham meghívott előadóként vett részt. Előadásában – amely A digitális városok fejlődése és az élhetőség kapcsolata köré épült – világosan fogalmazott: a technológiai innováció csak akkor szolgálja a várost, ha azt nem elszigetelten, hanem társadalmi és környezeti szövetbe ágyazva értelmezzük.
A digitalizáció nem cél, hanem eszköz az inkluzív, rugalmas és fenntartható városi terek kialakításához.
A rendezvény szakmai presztízsének emelése mellett Graham jelenléte lehetőséget adott arra is, hogy jobban értsük: hogyan gondolkodik ma egy olyan szakember, aki a jövőt nem ötletekben, hanem rendszerekben látja.
A város, amit akarunk – és amit igazán szükség lenne megalkotni
Luke Graham karrierje az ausztrál hadsereg mérnöki egységéből indult, majd az ingatlanbefektetések világán keresztül vezetett el a városkutatásig, végül azon túlra: az ember és a tér viszonyának újraértelmezéséig.
„Kezdetben a pénzügyi függetlenség hajtott, de hamar rájöttem, hogy az ingatlan nem csupán tőke, hanem lenyomata annak, hogyan élünk, és hogyan gondolkodunk. A város az emberi viselkedés kiterjesztése, ezért kötelességünk jobban tervezni.
A beépített környezet hatással van arra, hogyan érezzük magunkat – ezt nemcsak építészetileg, de pszichológiailag is értenünk kell”
– foglalta össze szemléletét.
E gondolat mentén ma már olyan rendszerszintű kezdeményezéseken dolgozik, mint az Oxfordi Egyetemen működő Cities Tomorrow program, amelyek célja, hogy a várostervezés ne izolált megoldásokból, hanem egy kollektív, hosszú távú vízióból épüljön fel.
A hosszú távú elképzelések számára kiemelten fontosak, mert úgy látja:
„Nem gondolkodunk eléggé előre. Nem gondolunk arra, milyen lesz nyolcvanévesen élni egy olyan városban, amit ma tervezünk meg.”
A holnap városai
Amikor az előadás után leültünk beszélgetni és a Cities Tomorrow kezdeményezésről kérdeztem, Graham egy pillanatra elhallgatott, majd határozottan így fogalmazott: „Számomra ez egyfajta válaszkeresés arra a kérdésre, hogyan gondolkodunk ma városról, és hogyan kellene holnap.”
Rámutatott, hogy a jelenlegi városfejlesztési gyakorlat túlságosan széttöredezett: rengeteg különálló projekt próbál megoldani egy-egy problémát, de közben elveszik a nagy egész. A Cities Tomorrow ezzel szemben egy ökoszisztéma-alapú gondolkodást képvisel, ahol a várost portfólióként, szervezetként és tükörként is értelmezzük.
„Nem csak azt vizsgáljuk, mire van szükségünk ma. Hanem azt is, hogyan fogunk élni húsz-harminc év múlva, és hogyan tudunk ennek megfelelően már most felelősen tervezni”
– tette hozzá.
Amikor a legokosabb megoldás is falakba ütközhet
Arra a kérdésre, hogyan változott az urbanisztikai gondolkodás az elmúlt évtizedben, Graham nem technológiai mérföldköveket kezdett sorolni, hanem két emberi szóra hívta fel a figyelmet: közösség és bizalom. Szerinte a technológia már jó ideje rendelkezésünkre áll, az igazi kérdés az, hogy készen állunk-e rá társadalmi szinten is. „Ha az emberek nem érzik magukénak, ha nem vesznek részt a város formálásában, akkor a legokosabb megoldás is falakba ütközik” – mondta határozottan. Az „okos város – fűzte hozzá – nem lehet cél, csak eszköz. Eszköz arra, hogy egy város befogadóbb, rugalmasabb és élhetőbb legyen.
Ha viszont felülről próbáljuk ráerőltetni az emberekre, az ellenállást, nem együttműködést szül”
– figyelmeztetett, olyan hangsúllyal, amelyből kihallatszott a tapasztalat, de a remény is.
A közösségi bevonás és a társadalmi elfogadottság tehát kulcstényező. Graham példaként hozta fel egy kanadai okos város projekt kudarcát, amely nem nyerte el a lakosok bizalmát. „Az úton tehát közösen kell végigmenni” – hangsúlyozta.
Várostervezés és pszichológia
Hogyan kapcsolható össze a várostervezés a pszichológiával és a viselkedéstudománnyal? – tettük fel a kérdést. „Ez a téma a személyes kedvencem” – felelte és még a szemében is mosoly csillant. „Az első pszichológiaórám egy várostervezési szemináriumon volt. Azóta tudom: a térélmény, a döntéseink, a viselkedésünk ezer szálon kötődnek a minket körülvevő környezethez. A város nem pusztán infrastruktúra, hanem a viselkedésminták platformja is. És ha nem rendszerben gondolkodunk – például egy lakhatási krízisnél – akkor a kihívásokra hibás válaszokat fogunk adni.”
Koncepció vs. valóság
Mi különbözteti meg az igazán működő városi innovációkat a koncepció szinten rekedtektől? – folytattuk tovább a beszélgetést.
Ha innovációról beszélünk, a legfontosabb kérdés mindig az:
„mi a haszna ennek számomra?”
– legyen szó önkormányzatról, fejlesztőről vagy lakóról. Az innovációt sokan túl technikainak gondolják, miközben ez bizalomról, értékekről és hozzáférésről szól, illetve arról, merünk-e nulláról indulni.
Amikor a beszélgetésünk során szóba került a szabályozási környezet és a technológiai innováció viszonya, Graham habozás nélkül válaszolt:
„Európa a szabályozás kontinense.”
Ez szerinte lehet áldás is, de könnyen válhat bénító korláttá. Gyakran ugyanis épp azokat a technológiákat próbáljuk keretek közé szorítani, amelyeket még meg sem értettünk igazán – mutatott rá.
Ugyanakkor elismerte: a szabályozásnak ereje van új piacokat teremteni is. Példaként az ESG-szabványokat hozta fel, amelyek mára valódi katalizátorai lettek a fenntarthatósági innovációnak.
A kulcs – tette hozzá –, a hiteles párbeszéd. Olyan független platformokra van szükség, ahol a döntéshozók nemcsak meghallgatják, hanem ténylegesen megértik is az érintetteket.
A város nem „hype”
A befektetők és startupok szerepére terelve a szót, Graham őszintén fogalmazott: ez talán a legnehezebb kérdés. A technológiai szektor sokszor inkább a rövid távú figyelemre, a hype-ra épít, majd többek között a blockchain, azaz a blokklánc példáját említi. „Pedig a város nem hype – a város örök” – jegyezte meg csendesen, de határozottan. Egy ingatlanfejlesztés évszázadokra szól, és ugyanilyen hosszú távú szemléletre lenne szükség a technológiai befektetések terén is. Ez az a pont, ahol a jövő építése valóban elkezdődhet.
Emberközpontúság, esélyegyenlőség, társadalmi kohézió
Amikor arról kérdeztem, milyen értékek mentén érdemes ma várost tervezni, Graham nem sorolt hosszú listát, csak három szót mond: „Emberközpontúság. Esélyegyenlőség. Társadalmi kohézió.” Szerinte ezek nem idealista jelszavak, hanem nagyon is konkrét tervezési alapelvek, amelyek nélkül a városok hosszú távon összeomlanak, nem fizikai, hanem társadalmi értelemben.
A gini-koefficiens – a jövedelem- vagy vagyoneloszlás egyenlőtlenségét mérő. szám – világszerte emelkedik, a vagyoni és térbeli egyenlőtlenségek pedig nemcsak azok életét nehezítik meg, akik alul maradnak, hanem azokét is, akik ma még előnyben vannak.
„Egy város attól jó, ha mindenki otthon érezheti magát benne”
– fogalmazott, és a mondatban nem volt semmi túlzás: inkább valami nagyon régi, nagyon egyszerű igazság.
Ugyanilyen határozottan szólt a jövő technológiáiról is:
gyakran túl nagy figyelmet kapnak a látványos fejlesztések, miközben a valódi fordulat a kevésbé látható, mégis rendszerszintű technológiákban van. Az anyagtudomány például alapjaiban változtathatja meg, hogyan érzékeljük az épített környezetet, azt, „hogyan hat ránk egy felület, amit megérintünk.”
A robotikában nem a gépek önállósodását látja érdekesnek, hanem azt, hogyan tudják támogatni az emberi jelenlétet, nem pedig kiváltani azt. A kvantumszámítás szerinte forradalmi áttörés lesz az adattárolás és a városi modellezés területén, de talán a legfontosabb mégis a decentralizált energiatermelés – hiszen új energiarendszerek nélkül, mondta, nincs valódi okos város.
Budapest innovációs szemmel
Az interjú során Budapestről is szóba került, ráadásul meglepően hosszan téma maradt. Graham különleges lehetőséget lát a magyar fővárosban, nem csupán a város fizikai, hanem kulturális és gazdasági adottságai miatt is. „Közép-Kelet-Európa intellektuálisan sűrű térség” – fogalmazott –, ahol még megvan a lehetőség a nyitott innovációra. A főváros gyönyörű, ez azonban önmagában kevés.
„A kérdés az: tudunk-e olyan fizikai és szellemi tereket teremteni, ahová érdemes jönni, alkotni – és maradni.”
A beszélgetés vége felé egy egyszerű, de annál fontosabb kérdés szegeztünk neki: ha ma megkeresné egy magyar városvezető, hogy mibe érdemes először befektetni, mit mondana?
Graham nem gondolkodott sokáig.
„Egy szó: tehetség”
– felelte határozottan. Majd kifejtette: minden városi jövőkép alapja az, hogy a helyi tudás, a fiatal gondolkodók és a valós problémák találkozhassanak. Ehhez azonban nem elég a jó szándék, intézményi összekapcsolódásra van szükség. Az önkormányzatnak, az egyetemeknek és a piac szereplőinek közösen kell gondolkodniuk.
„Szükség van hackathonokra, mentorprogramokra, pilot projektekre. Ezek nem buzzwordök, hanem eszközök arra, hogy a kihívásokból lehetőségek szülessenek.” Szerinte a tehetség nemcsak erőforrás, hanem híd: múlt és jövő, helyi és globális, ember és rendszer között. És ahol ezt a hidat megépítik, ott kezdődhet el igazán a város jövője.
Egy városgondolkodó álomvárosa
A végén mégiscsak muszáj volt megkérdeznünk azt is: ha minden korlátot félretehetnénk – technológiát, költséget, szabályozást –, milyen várost tervezne? Graham nem mosolygott, nem gondolkodott sokáig, nem beszélt látványos építészeti ikonokról. Csak annyit mondott:
egyensúly.
Ezután lassan, szinte meditatív ritmusban sorolta: biophilic design – olyan terek, ahol fa, fény és levegő nem díszlet, hanem alapszövet. Adaptív épületek – amelyek nem egyetlen funkcióra készülnek, hanem alkalmazkodnak, változnak, együtt élnek a használóikkal. Technológia – de nem a látvány kedvéért, hanem láthatatlanul működő szolgáltatásként. És a legvégén, a legfontosabb:
emberek. Közösség. Élet.
Borítókép: Luke Graham, Proptech Hungary Konferencia 2025
