Egy 101 éves építész a Budai Várban arról mesél, hogyan lehetett falakat megmenteni egy olyan korban, amikor az emlékezetet akarták lebontani. Dragonits Tamás Szemtanúság című könyvének új kiadása egy rendkívüli életút tapasztalatait adja közre, személyes történeteken, megfigyeléseken és szakmai helyzeteken keresztül mutatja meg, mi történt a Várnegyeddel a háború utáni évtizedekben. A kötet bemutatója méltó keretet adott ennek a ritka tanúságtételnek.
Van, amikor egy könyvbemutató több egyszerű kulturális eseménynél, főhajtás, emlékezés és tanúságtétel egyszerre. Ilyen volt Dragonits Tamás Szemtanúság című kötetének bemutatója is 2026. január 13-án, a budai Várnegyedben, az I. kerületi Városházán. A helyszín nem csupán díszlet volt, maga is szereplője annak a történetnek, amelyről a 101 éves építész könyve szól.
Dragonits Tamás neve összeforrt a budai Vár háború utáni helyreállításával, a műemlékvédelem egyik legnehezebb korszakával, amikor nem az idő, hanem az ideológia jelentette a legnagyobb veszélyt az épített örökségre.
A Szemtanúság nem klasszikus visszaemlékezés, sokkal inkább finom részletekből, félmondatokból, háttérben elhangzó megjegyzésekből összeálló kordokumentum – ahogy azt a bemutatón többen is hangsúlyozták.
Egy könyv, amely közkincs
A rendezvényt Böröcz László, az I. kerület polgármestere nyitotta meg, röviden jelezve: a kerület „csupán” a helyszínt adja, de annál nagyobb örömmel, hiszen a könyv róluk – és általuk Magyarország épített örökségének megmentéséről – szól. A kötet újrakiadásának történetét Lévai-Kanyó Judit, a TERC Kiadó Szakkönyvkiadó üzletágának vezetője idézte fel. Mint elmondta, Dragonits Tamás kilencvenévesen írta meg a Szemtanúság első változatát, amely kis példányszámú magánkiadásként jelent meg, és
mára gyakorlatilag elérhetetlenné vált, pedig jelentősége vitathatatlan.
Az újrakiadás gondolatát a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) vetette fel, a TERC pedig „lecsapott” rá. „Ez a mű közkincs” – fogalmazott Lévai-Kanyó Judit, hangsúlyozva, a könyv mint tárgy, mint kultúránk egyik alappillére, ma különösen fontos, amikor a digitális tartalmak egyetlen pillanat alatt eltűnhetnek. Kiemelte azt is, hogy az építészet, különösen a budai Vár esetében a valóság láthatatlan erővonalait hordozza, és megköszönte Kádár Zsófia szerkesztő gondos munkáját, amely az új kiadást még gazdagabbá tette.
Várvédők ellenszélben
Lánszki Regő építészeti államtitkár, országos főépítész beszédében ünnepnek nevezte a könyvbemutatót, hozzátéve, vannak kötetek, amelyek főhajtásra is késztetnek, a Szemtanúság ilyen.
Felidézte azt a korszakot, amikor
a műemlékek nem az idő vasfoga miatt szorultak védelemre, hanem egy olyan szemlélet következtében, amely a múlt eltörlésére, elnémítására törekedett.
Dragonits Tamás és pályatársai – fogalmazott – „ellenszélben vitorláztak, mégis célba értek. Nemcsak falakat állítottak helyre, hanem érveket is, a fizikai rekonstrukcióval párhuzamosan az emlékezetet is megőrizték.” Lánszki Regő kiemelte, hogy a Nemzeti Hauszmann Program ma ezekre az alapokra épít, azzal a különbséggel, hogy most már kormányzati támogatással, nem pedig ellenszélben zajlik a munka.
Új kiadásban jelenik meg Dragonits Tamás visszaemlékezése a Budai Várnegyed helyreállításáról
A könyv személyes nézőpontból idézi fel a Budai Várnegyed háború utáni helyreállításának évtizedeit.
Intézményi emlékezet és élő tapasztalat
Almássy Kornél, a MÉM MDK igazgatója röviden bemutatta az intézmény történetét és aktuális munkáit, szó esett a Breuer Marcell-hagyatékból érkezett új szerzeményekről, a Walter Rózsi-villában tavasszal nyíló, brutalista építészetről szóló kiállításról, valamint az Országos Topográfiai Programról, amely az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával dolgozza fel Magyarország műemlékeit.
Dragonits könyvét olvasmányos stílusáért, jó arányérzékéért méltatta, több évtizedes tudás és tapasztalat közérthető, hiánypótló összegzéseként jellemezte.
Újjáéledő műemlékek – Ezek 2026 legjobban várt felújításai
2026 különösen izgalmas év lesz a hazai építészeti örökség szempontjából.
Krémes, konyak és szakmai alázat
A bemutató egyik legszemélyesebb megszólalása Janotti Judit Podmaniczky-díjas építész nevéhez fűződött, aki hosszú ideig dolgozott együtt Dragonits Tamással az I. kerületben. Felidézte derűs, nyugalmat sugárzó személyiségét, a pályakezdés éveiben kapott szakmai segítséget, és azokat a hétköznapi, emberi pillanatokat is, amelyek talán többet elmondanak egy életműről, mint a felsorolható projektek, közös krémesezések, konyakozások, beszélgetések. Janotti Judit részletesen ismertette Dragonits Tamás lenyűgöző életútját is:
a Dániában, Svédországban és egy északi-sarki építészirodában szerzett tapasztalatokat, amelyek meghatározták nyugati szemléletét,
majd az 1947-es hazatérést, a BME-s éveket, a VÁTI-nál végzett munkát, a szegedi és soproni lakóépületeket, valamint a műemlék-helyreállításokat.
Az építészet egy
70 éves Balázs Mihály építész
Felidézte Dragonits híres kérdését is: „A művészettörténészek miért nem használják a még élőket szemtanúként?” – amelynek súlya mára különösen világos lett, hiszen a 101 éves szerző maga is szemtanúvá vált a Vár történetében. Az új kiadás egyik nagy előnyének a gazdagabb, még jobb képanyagot nevezte, és méltatta a MÉM MDK-t, amiért felismerte a könyv jelentőségét.
A „fagyott muzsika” megszólal
Huber Szebasztián történész, a Genius Loci Építészeti Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, ebbe a könyvbe nem lehet csak beleolvasni, ezt csak behabzsolni lehet. Nem nagy igazságok és hibátlan hősök, hanem emberi helyzetek, félmondatok, fájdalmasan pontos pillanatok gyűjteménye. Ez – hangsúlyozta – nem száraz építészettörténet, hanem valódi megszólalása annak, amit Goethe „fagyott muzsikának” nevezett.
Egy korszak kerül közel az olvasóhoz, amelyről szeretnénk hinni, hogy már történelem: amikor Steindl Imre vagy Schulek Frigyes neve szitokszónak számított, és a „lecsendesítés” volt a hivatalos esztétikai irány.
Huber szerint a könyv ma is időszerű orvosság az ilyen szemléletek ellen.
A Szemtanúság új kiadása így nem csupán emlékezés, hanem figyelmeztetés is arra, hogy az épített örökség megőrzése mindig több, mint szakmai kérdés. Dragonits Tamás tanúságtétele pedig száz év tapasztalatával ma talán aktuálisabb, mint valaha.
Nyitókép: Fejes Bence
