Szigorúbban bánnak el a műemlékrombolókkal a Hegyvidéken

hely.hu

Az építési szabályzat módosításával igyekeznek megvédeni a műemlékeket és helyi védettségű épületeket a XII. kerületben.

Módosítást eszközölnek a hegyvidéki építési szabályzatban – olvasható Kovács Gergely, a XII. kerület polgármesterének Facebook-oldalán –, cél, hogy mostantól senkinek se érje meg lerombolni a telkén található műemléket vagy helyi védettségű épületet.

Mint Kovács leírja, büntetés természetesen eddig is illette a műemlékrombolókat, ez azonban 200 ezer és 2 millió forint között került meghatározásra, tehát gyakorlatilag nem bírt elrettentő hatással, sőt, 3 éven belül még el is évült.

A szabályzatot most úgy írták át, hogy a műemléki vagy helyi védettségű épület lebontása vagy összeomlása esetén

a beépíthetőség 10 százalékra, a szintterületi mutató pedig 0,1-re csökken,

ami egy 1000 négyzetméteres telek esetében egy maximum 100 négyzetméter alapterületű, egyszintes ház megépítését teszi lehetővé.

Másfél évvel ezelőtt nagy port kavart, amikor a polgármester beiktatásának napján bontani kezdték a Tündérhegyi Pszichiátriát, és a tulajdonos olyan mértékű kárt okozott az épületben, ami a munkálatok leállítása ellenére visszafordíthatatlannak bizonyult.

Az elbontott műemléket ettől függetlenül ezek után is helyre kell állítani, melynek feltétele, hogy településrendezési szerződést köt az önkormányzattal.

Kovács tájékoztatása szerint a szabályzatot ezen a héten módosítják.

Forrás: Kovács Gergely | Facebook

Nyitókép: A Tündérhegyi Pszichiátria épülete a bontási munkálatok megkezdése előtt, 2024 januárjában. Random photos 1989 | Wikimedia Commons

Érdekel, mi a helyzet nálunk? Iratkozz fel!

* kötelező mező
Adatvédelmi nyilatkozat